2011-08-08 12:25:13

JMJ 2011: a madridi polgármester felhívása az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából


Alberto Ruíz Gallardón, a spanyol főváros, Madrid polgármestere nyolc éves munkássága folyamán harmadszor intézett felhívást az általa igazgatott város polgáraihoz ezúttal az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából. Arra hívja a madridiakat, hogy egy fiatal, mindenkihez közel álló, baráti város fogadja a Szentatyát és a világ fiataljait. Madrid mindent meg kíván tenni azért, hogy ez a világra szóló esemény mindenki számára jól teljen. Annak a reményének adott hangot, hogy a városba érkező vendégek számára élmény és szép emlék marad Madrid, így a találkozót követően, hazatértük után is mint vendégszerető és melegszívű városra emlékeznek majd. Ruíz Gallardón polgármester felhívásában elmondta, hogy a fiatalság mindig a jövő és az új kezdet biztosítéka. Ezért is „nyissuk meg városunk kapuit a pápa és a fiatalok előtt, akik itt gyűlnek össze találkozóra”.

A felhívás hivatalos felolvasása után a polgármester, a hivatali dolgozók egy csoportja és Antonio Maria Rouco Varela bíboros, madridi érsek közösen részt vettek azon az eseményen, amelynek alkalmával kiosztották a világtalálkozó önkéntesei által elvégzett biztonsági kurzus bizonyítványait. A felkészülést 2010 szeptemberében kezdték meg az önkéntesek mintegy 10 ezer résztvevővel. Ruíz Gallardón polgármester annak a kívánságának adott hangot, hogy Madrid az Ifjúsági Világtalálkozók legjobb helyszíne legyen az önkéntesek munkájának és nagylelkűségének köszönhetően. Ana Botella polgármester-helyettes elmondta, hogy Madrid polgárainak együttműködése alapvető az esemény sikeres lebonyolításához.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.