„Új távlatok” – Török Csaba teológia tanár könyvismertetése

Tavasszal emlékezhettünk meg P. Szabó Ferenc jezsuita nyolcvanadik születésnapjáról. A Vatikáni Rádió hullámhosszain sajátos ez a visszagondolás és hálaadás, hiszen az adó és az ott negyed századon át főállásban, s azóta is töretlen hűséggel tevékenykedő magyar jezsuita majdnem ugyanakkor látta meg a napvilágot. 1931. február 12-én délután 16 óra 49 perckor XI. Piusz rádióüzenetével kezdődött meg az éter hullámain a nagy kaland – egy kis zalai falucskában, Kálócfán, ekkor már nyolc napos volt egy csecsemő. Az ószövetségi hagyományban a nyolcadnap volt a névadás ideje – Szabó Ferenc számára mondhatni a „hivatásadás” ideje lett ez a nyolcadnap. A munkásság, amely a tudomány, a kultúra és a kereszténység sajátos háromszögében zajlott, mindannyiszor a társadalom legszélesebb körei felé nyitottan, ékes elismerését nyerte el tavasszal, amikor Szabó Ferenc magyar örökség díjban részesült.

Most pedig már kezünkben is van a magyar jezsuita kivételes „születésnapi ajándéka”. Azért különleges, mert ez alkalommal nem mi köszöntjük az ünnepeltet, hanem ő lep meg minket, méghozzá nem akármivel: Új távlatokkal. Ez a címe annak a tanulmánygyűjteménynek, amely az Éghajlat kiadónál jelent meg.

Mit takar a cím? Az utalás kettős. Egyrészt akkor vehetjük kézbe Szabó Ferenc új kötetét, amikor a tavalyi év végével megszűnt a Távlatok című folyóirat, amelytől személyes életének és munkásságának elmúlt két évtizede nem választható el. Számos magyar katolikus számára fájdalmas ez a veszteség – nem csak az eddig már megtermett gyümölcsök, hanem a folytatás, a nagy gondolat új generációba való lépésének hiánya miatt is. A kötet címe azt jelzi, hogy az Új távlatokban olyan írásokat olvashatunk, amelyek a régi Távlatokban nem jelentek meg, tehát valóban új válogatással állunk szemben, amelynek elemei vagy élő szóban, vagy más és más folyóiratokban láttak napvilágot. Másrészt azonban e címadás kifejezésre juttatja – s bizonnyal ez a fontosabb – azt az eltökéltséget, amely a most nyolcvan esztendős jezsuitában fogyhatatlanul ott él: haladni előre a jelen kötetből is kirajzolódó úton, kutatni a kereszténység és a kultúra, a kortárs társadalom határvidékein a közös távlatokat, megtalálni, látni és láttatni mindazt, ami előre mutat.

Az alcím – Válogatott irodalmi, művelődéstörténeti és teológiai tanulmányok – igyekszik leképezni Szabó Ferenc munkásságának főbb dimenzióit. A vaskos (512 oldalas) kötet hármas tagolása mutatja a nyolcvan esztendős jezsuita sokarcú szellemét: I. Irodalom, II. Művelődéstörténet, III. Teológia.

Az elsőben részben (irodalom) fellelhető írások hűek ahhoz a gondolathoz, amelyet Pierre Emmanueltől kölcsönöz Szabó: „Biztos vagyok abban, hogy a hit a világ tavaszát jelenti, amint az ateizmus a telet. […] Mert a tavasz hirdetése is hivatás: részvételünk az egyetemes teremtő Aktusban” (p. 7). A jezsuita szerző hozzáértéssel s – maga is költő lévén – kellő érzékenységgel vizsgálja a modern és a posztmodern kor képét. Az ő szemei még ebben a szövegkörnyezetben is meglátják a mindenütt szüntelenül felcsillanó istenit. Ezért előtte kortárs világunk, kultúránk olyan hely, ahol megszülethet a hit tavasza, legyen akármennyire is kemény a tél.

A második rész (Művelődéstörténet) két fő csoportra tagolódik. Az elsőben találkozunk azokkal a tanulmányokkal, amelyek Szabó kiterjedt és évtizedes Pázmány-kutatásának eredményeit ismertetik. Ezek a tanulmányok előre mutatnak egy még meg nem írt Pázmány-monográfia felé, amely nem csak a történeti tényekre, vagy a forráskritikára korlátozódik, hanem a teológus Pázmányt képes teológiai szinten és módszerrel bemutatni (hasonlóan szerzőnk már megjelent Prohászka-monográfiájához). A második blokk a jezsuita művelődéstörténet értékes fejezeteit járja körül.

A kötet harmadik része (Teológia) szaktudományos, mégis az érdeklődő, elmélyülni vágyó hívő számára is érthető körképet ad a közelmúlt és napjaink legjelesebb hittudományi ágazatairól, teológusairól. Szerepelnek itt a lelkiséggel foglalkozó fejezetek is, mint a szentignáci lelkigyakorlatokból ismert „érzékek alkalmazása” nevű elmélkedési mód leírása, vagy a két záró fejezet, amely az archaikus népi imádságok lelkiségével és értelmezési lehetőségeivel foglalkozik.

A kötetet – a Casaroli bíboros halálára írt rövid megemlékezés után – bő húsz oldalnyi jegyzetanyag, bibliográfiai jegyzék zárja, amely segítséget nyújthat mindenkinek, aki szeretne egy-egy témában alaposabban elmélyülni.

Bizonyosak lehetünk benne, hogy e kötet forgatása során nem csak a szakteológiában járatos emberek, de minden keresztény világnézetre, lelkiségre és kultúrára fogékony olvasó örömet, tudást és ösztönzést talál.

Szabó, F., Új távlatok. Válogatott irodalmi, művelődéstörténeti és teológiai tanulmányok, Éghajlat, Budapest 2011.