P. Szabó Ferenc S.J. sorozata Joseph Ratzinger-XVI. Benedek A názáreti Jézus c. műve II. kötetéről. Bevezetés és I. fejezet: A templom megtisztítása

Joseph Ratzinger/XVI. Benedek A Názáreti Jézus c. könyvének II. kötete 2011 nagyböjtjére több nyelven is megjelent. A Szent István-Könyvhétre megjelent magyarul is a Szent István Társulat kiadásában (miként az I. kötet). Alcíme: „A jeruzsálemi bevonulástól a Feltámadásig”. A kötet tehát a Virágvasárnaptól a húsvéti időszakig terjedő misztériumokat, Jézus szenvedését, kereszthalálát és feltámadását, megdicsőülését elemzi. Vagyis hitünk központi titkát, amely az őskeresztény igehirdetés középpontjában állt még az evangéliumok megírása előtt.

Ratzinger pápa az Előszóban összefoglalja szándékát és módszerét. Megemlíti, hogy közben megjelent Joachim Ringel evangélikus teológus Jesus c. könyve, az övének „ökumenikus testvére”: a felekezeti szemléletmód különbsége ellenére mély egység is jellemző rájuk Jézus személyének és üzenetének lényegét illetően. A pápa könyve módszere itt is, miként az első kötetben, a „kánoni exegézis”, úgy is mondhatnánk: „lectio divina”, olyan lelki olvasmány, amely a Szentírást hittel olvassa és alkalmazza a keresztény lelki életére. Nem Jézus-életrajz tehát, hanem biblikus teológia. Egyesek az első kötetet Guardini Az Úr c. könyve módszeréhez hasonlítva „felülről induló krisztológia”-ként jellemezték módszerét, de Ratzinger pápa megjegyzi: nem állt szándékában krisztológiát írni, hiszen német nyelvterületen több ilyen létezik, pl. a protestáns Pannenberg és a katolikus Kasper.

Ratzinger/XVI. Benedek, bár néha utal a történeti-kritikai módszerre, ennek túlzásait elkerüli, nem szorítkozik csak a szinoptikusokra, hanem a János-evangélium fejlettebb teológiáját is feldolgozza. Egy kis túlzással azt lehetne állítani, hogy a valóságos Jézust akarta megtalálni (den realen Jesus finden), tehát „alulról kiinduló krisztológia” módszerével, ha egyáltalán ez lehetséges. Főcélja az, hogy a mai hívő, kereső, sőt hitetlen ember találkozzék a hitben az üdvözítő Jézus Krisztussal, aki az Út, Igazság és Élet. – Bevezetőjében még megjegyzi: Most sem beszél Jézus gyermekségéről, de - mint első kötetében ígérte – majd még erről megír egy kis könyvecskét. (Úgy hírlik, hogy a Szentatya most nyári pihenője alatt ezt a kis könyvét írja.)

Joseph Ratzinger teológiaprofesszor volt, számos szakteológiai munkát tett közzé. Mint pápa most felhasználja korábbi kutatásait; néhány jeles biblikus teológus művére hivatkozik is (pl. W, Kasper, J. Gnilka), de szántszándékkal nem bonyolódik „másodlagos” exegétikai vitákba, a „történeti Jézust” rekonstruálni akarók szőrszálhasogatásaiba. Szívesen és gyakran idézi az egyházatyák spirituális értelmezését. Jellemző, hogy nem használ lábjegyzeteket, hanem a szövegben van hivatkozás néhány számára fontos műre. A kötet végén közölt bibliográfiában megadja a fontosabb, újabb Jézus-könyvek jegyzékét, és az egyes fejezetekhez tartozó irodalmat. A függelékben szereplő mutatók, így a bibliai fogalmakat magyarázó „Glossarium”, megkönnyítik a könyv használatát szélesebb olvasóközönség számára is. Hasznosak a kötet végén a mutatók is.

E II. kötet kilenc fejezetből áll. A kezdet: „Bevonulás Jeruzsálembe és a templom megtisztítása.” Ennek a nyitánynak az értelmezésével XVI. Benedek mindjárt könyve elején jól illusztrálja módszerét: Jézus Krisztus alakját és történetét nemcsak a szinoptikusok elemzésével, hanem a Jézus Istenségét világosan hangsúlyozó a Jézus-misztériumot teológiailag elmélyítő János-evangélium, sőt a teljes Szentírás fényében szemléli, értelmezi. A jeruzsálemi templom lerombolásáról mondott jézusi szavaknak teológiai jelentésük van. Jézus keresztáldozatával megszűnik a templomi kultusz, az ott bemutatott áldozatoknak vége lesz az új szövetségben.

A templom megtisztításának epizódját tehát Ratzinger pápa mind a négy evangélium leírása alapján magyarázza. Röviden sorra veszi az értelmezéseket. Hangsúlyozza, a politikai teológia művelőivel ellentétben (23-31; 200-201)), hogy itt nem a zelóta „buzgóságáról” (Jn 2,17; Zsolt 68, 10), a politikai forradalmár Jézus fellépéséről van szó. Jézus majd Pilátus előtt kijelenti: „Az én országom nem e világból való.” A zsidó vezetők és a hazug vádlók nem értik Jézus szavait (Mk 14, 58). Amit Jézus hatalma igazolására a templom lerombolásáról és felépítéséről mondott (amely majd István első diakónus vádlóinál is visszatér) előre hirdeti Jézus teste templomának lerombolását és felépítését, vagyis Jézus halálát és feltámadását. A szamárháton bevonuló Király az izajási Szenvedő Szolga sorsát teljesíti be. János evangéliumában világos lesz ez a jelentés. János is beszél Jézus működése elején a templom megtisztításáról, és idézi az elemzett Jézus szavakat és azok mély jelentését (2, 19kk). Az utolsó húsvét előtt János evangéliuma (12, 12-43) ismét világosan kifejezi a „templom jele” utalását a búzaszemről szóló hasonlattal (24-26) valamint a zsidó vezetők, a „templomi arisztokrácia” hitetlenségéről szóló szakasszal (37-43), ahol Izajás jövendölését idézi (Iz 53, 1). Szent János, aki mindig teológiailag is elmélyíti a történetet, megjegyzte (Jn 2, 21-22): Jézus „testének templomára gondolt. Mikor aztán föltámadt halottaiból, tanítványai visszaemlékeztek erre a mondásra, és hittek az Írásnak meg Jézus szavainak” (36-37).

Ratzinger a Főtanács és Pilátus előtt lejátszódó „Jézus pere” kapcsán (200-202) még visszautal a templom megtisztítása alkalmával elhangzott vádakra. Már korábban megmutatta azok teológiai jelentését. A jeruzsálemi Templom Izrael egyetlen Istene imádásának, az áldozatok bemutatásának helye volt. A nagy ünnepekre ide zarándokolt a nép, amelynek belső egységét biztosította e szent hely. A messiási ígéretek Izrael királyára vonatkoztak. E királyban a Főtanács bizonyos körei politikai szabadítót reméltek (mint egyébként sokáig Jézus közvetlen követői is). Ez világos a zsidó háború történetéből, amikor a város és a templom elpusztult. Pilátus majd Jézus elítélésének indokaként ezt a felírást szegezteti keresztjére: „A Názáret Jézus - zsidók királya”. Jézus a hamis messiás-hitet igyekezett helyreigazítani.

Jézus szavainak a templom lerombolásáról és újraépítéséről – amely történeti tény is – mély teológiai vonatkozása van. A Zsidóknak írt levél szerzője majd kifejti (5,6; 9, 11-14)), hogy Jézus az Újszövetség végleges főpapja „Melkizedek rendje szerint”: a tökéletes áldozatot mutatta be, megtisztítva bennünket bűneinktől saját vére által, amikor „az örök Lélek által önmagát ajánlotta föl szeplőtelen áldozatul Istennek.”

Mind a négy evangéliumban úgy jelenik meg ez a világtörténelmi pillanat, mint olyan dráma, amely három egymásba kapcsolódó szinten zajlik, és amely szinteket egymással összefüggésben kell látnunk (vö. Jézus a Főtanács előtt: Mt 26, 57-75; Mk 14, 53.72; Lk 22, 54-71; Jn 18, 12-27).” Ugyanabban az időben, amikor Kaifás Jézust kihallgatja, miután két hamis tanú megismétli a templom megtisztításakor elhangzott szavait, végül felteszi neki a kérdést messiási mivoltára vonatkozóan („Esküvel kényszerítlek az élő Istenre: mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten fia?” – Jézus válasza: „Én vagyok”), ugyanakkor Péter a főpap palotájának előcsarnokában ül és megtagadja Mesterét. Különösen Jánosnál szoros a kapcsolat a két esemény között. Máté verziójában Jézusnak a messiási mivoltára vonatkozó kérdésre adott válasza és Péter tagadása között belső összefüggés van, miként a Jézust arcul űtő templomszolga és Pilátus poroszlóinak viselkedése között. (201-202)

Tovább elemezve „Jézus perét” (202-204), XVI. Benedek rávilágít az egybecsengésre a főpapnak adott válasz - tehát amikor Jézus Messiásnak és Isten Fiának vallja magát – és Péter Fülöp Cezáreájában tett vallomása között: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16, 16) Akkor nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt Péternek, hanem a mennyei Atya. Jézus Kaifás előtt tett vallomása után következik Péter tagadása. Ratzinger pápa még kissé részletezi az egyes evangéliumok variációit, majd rámutat a lényegre: Jézus a zsidó hagyományban élő, több értelmű Messiás-címet pontosítja. János szerint (18, 36) Pilátusnak kijelenti: „Az én országom nem e világból való.” Máténál a dánieli jövendölésre utal, miután megvallotta, hogy ő a mesiás: „Mondom nektek: Látni fogjátok egykor, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható jobbján, és eljön az ég felhőin.” (Mt 26, 64). Akkor a végső időkben állítja majd fel végleges királyságát.

Joseph Ratzinger- Benedikt XVI, Jesus von Nazareth, II. Herder, 2011, S. 366. = A Názáreti Jézus II, Szent István Társulat, Bp, 2011. 288 old.