Istengyermeki életünk – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 14. vasárnapra

A vasárnapi evangéliumi szakasz Máté 11. fejezetéből a híres „ujjongó himnusz”, Jézus hálaadó imája az Atyához. Szakemberek „jánosi betétnek” is gondolják, annyira hasonlít a negyedik evangélium stílusához, krisztológiájához. Az Atya és a Fiú bensőséges kapcsolatáról, egységéről szól e hálaadás első része. Ebbe a bensőséges kapcsolatba lépnek be azok, akik „fiak a Fiúban” (filii in Filio), a Szentlélek kegyelmi ajándék révén az istengyermekség részesei lesznek.

Erről az istengyermekségünkről szól a Római levél 8. fejezetéből vett szentlecke. Szent Pál a Krisztusban újjászületett ember boldogságáról ír, azokról, akiket Krisztus halála és feltámadása által felszabadított a bűn és a halál törvénye alól, akik a bennük lakó Szentlélek a feltámadott Lelke által új életet élnek. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai (mondjuk így a feministák miatt: gyermekei). Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét kaptátok, melyben azt kiáltjuk: Abba, Atya!” Az arám Abba, Édesapa bizalmas megszólítással imádkozott Jézus Atyjához. Most már a benne hívők, akiket a Szentlélek vezérel így fordulhatnak a mennyei Atyához: Édesapánk, mint Krisztus testvérei, társörökösei, az örök dicsőség várományosai.

Isten gyermekei már szabadok, nem a bűn rabjai (hanem „Isten rabjai”- Gárdonyi) nem a „fortélyos félelem”, hanem a biztos remény vezérli őket. Ez a remény nem csal meg, „mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.” (Róm 5, 5) Kérnünk kell a szelíd és alázatos szívű Jézustól alázatot, bizalmat, belső békét, - azt a békét, amelyet a világ nem adhat.

E jézusi béke forrása a tiszta lelkiismeret, az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás, a szenvedésben és sikertelenségben is a gondviselő Atyára való hagyatkozás. Hinnünk kell, ha nem is értjük, hogy az Atyának gondja van gyermekeire, sokkal inkább, mint a rét virágaira és az ég madaraira. Ezt Jézus mondta, Jézus ígérte mindazoknak, akik hittel és bizalommal a mennyei Atyára hagyatkoznak. Ez a hit és bizalom nagyon nehéz az ellenséges világban, az abszurd élményekben, a súlyos megpróbáltatásokban. „Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál” (Róm 8, 28) Hisszük, hogy Isten egyenesen ír görbe vonalakkal, és végül ott, ahol eláradt a bűn, túlárad a kegyelem (Róm 5, 21) „Ha Isten velünk, ki ellenünk? (…) Semmi, de semmi el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8, 32- 39)

Az evangéliumi szakasz második részében Jézus magához hívja a fáradtakat, megterhelteket, és felajánlja könnyű igáját: „Jöjjetek hozzám mindnyájan…én felüdítelek titeket…Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű…” A jámbor hívek gyakran imafohászként idézik e jézusi szavakat: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívemet a Te szíved szerint!”

A Jézus Szíve-tisztelet a történelem során - Alacoque Szent Margittól mostanáig - sok alakuláson ment át, mint minden jámborsági gyakorlat: sokszor visszariasztó lett annak külső kifejezése. De továbbra is érvényes a lényeg, amely kevés szóban összefoglalható. A Szent János-i kinyilatkoztatásból indulunk ki: Isten Szeretet (erről szól XVI. Benedek első enciklikája). Az Atya- Isten irántunk való szeretete leginkább abban nyilatkozott meg, hogy egyszülött Fiát adta értünk, bűnös emberekért. A kereszten függő, haldokló Jézus átszúrt szíve nemcsak szimbóluma e végtelen szeretetnek, hanem kegyelemforrás. Az egyházatyák szerint Jézus átszúrt oldalából/szívéből született az Egyház és fakadnak kegyelemközvetítő szentségek. Egyébként a szív minden kultúrában a szerelem/szeretet szimbóluma.

Lényeges, hogy az ábrázolás jel legyen. Mint pl. Boldog Charles de Foucauld rajza: egy szív körvonalai és fölötte két vonalból kereszt. Kerülni kell a Jézus mellére kitett, töviskoronás hús-szív naturalista ábrázolását. A tisztelettel kapcsolatos engesztelésnek is vannak torzulásai, teológiailag helytelen értelmezései. (Erre most nem térhetünk ki.) A lényeges az Isten irgalmas szeretetére válaszoló viszontszeretet, amely a tevékeny testvéri szeretetben ölt testet. Csak a lényeg ne sikkadjon el! Csak a szeretet – a viszontszeretet - lángja lobogjon, az nem lényeges, hogy merre hajlik a láng!

Egy imádságunkat mindig meghallgatja Atyánk: ha a Szentlelket kérjük tőle. Kérjük a Szentlélek ajándékát, aki szívünkbe árasztja a szeretetet, az istengyermekség kegyelmét, hogy képesek legyünk viszontszeretni irgalmas Szívű Urunkat embertestvéreinkben!


(Róm 8, 9. 11-13, Mt 11, 25-30)