2011-06-10 17:24:21

A Szentatya a Pápai Egyházi Akadémia tagjaihoz: „Legyetek becsületesek, következetesek és őszinték”


Pénteken délben XVI. Benedek pápa a vatikáni Konzisztórium teremben fogadta a Pápai Egyházi Akadémia elöljáróit, tanárait és diákjait. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya a pápai diplomácia nagyon régi hagyományáról és szolgálatáról elmondta, hogy az éppen nem jelentéktelen módon járult hozzá az államok közötti diplomáciai kapcsolatok alakulásához.

A küldött, a nagykövet – ősrégi hagyomány alapján – az a személy, aki a felettes uralkodó szavát tekintélyi módon közvetíti és ezáltal őt magát képviseli. A küldöttnek kijáró tisztelet a felsőbb tekintély részéről mintegy a legmagasabb jogi elismerése a felek egyenlő méltóságának. Fogadni a küldöttet és szóvivőként az ő szavát azt jelenti, hogy megvetjük a békés együttélés alapját. Kényes feladat ez, mely a küldöttől azt igényli, hogy hűségesen tolmácsolja megbízója szavát, ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel és érzékenységgel fogadja a másik fél véleményét.

Ebben áll a diplomata ügyessége és nem a ravaszságban, mint amit némelyek olykor tévesen hisznek, sem pedig az olyan magatartásban, mely a diplomáciai gyakorlat elkorcsosulását eredményezi. „,Becsületesség, következetesség és mély emberség” jelentik bármelyik küldött alapvető erényeit, akinek egész személyét be kell vetni egy olyan szó szolgálatában, mely nem az övé – mondotta a pápa a vatikáni diplomata-iskola tagjainak.

A Szentszéki diplomácia sajátos szolgálata abban áll, hogy képviselői papok és püspökök, akik már elkötelezték magukat az Ige szolgálatában. Így Isten Szavának szolgálatában állva, további különleges megbízatásuk a Pápa szavának, szolgálata egyetemes horizontjának és pásztori szeretetének a képviselete, az egyes részegyházakkal és az őket körülvevő intézményekkel szemben.

Ez kényes munka – mondta a pápa – megkívánja a mély benső egyensúlyt, a nyitottságot a másik iránt, az ítélet kiegyensúlyozottságát, a személyes véleményektől való kritikus távolságvételt, továbbá áldozatot, türelmet, állhatatosságot és szilárdságot igényel a párbeszéd során. Beszéde záró gondolatában Benedek pápa a leendő szentszéki diplomatákat arra emlékeztette, hogy ők Péter utóda személyének a szolgálatában állnak és ennek megfelelően legyenek tekintettel a hitbeli egységet szolgáló küldetésére, az egyház katolicitására, egyetemes jellegére.

A Pápai Egyházi Akadémiát 1701-ben alapították, ahol kétéves tanulmányi idő során képezik a Szentszék leendő apostoli nunciusait és munkatársait. Tanulmányaik különleges része a nemzetközi jog, a diplomácia története és természetesen a nyelvek. Az egyes évfolyamokon tíz-tíz növendék, vagyis felszentelt pap tanul.

(vl)







All the contents on this site are copyrighted ©.