A Szentatya tovább folytatta az imáról szóló tanítását az általános kihallgatáson

XVI. Benedek pápa május 11-én, a szerdai pápai audiencián a Szent Péter teret megtöltő zarándokok között számos magyar hívőt is köszöntött. A következő szavakat intézte hozzájuk:

„Isten hozta a magyar zarándokokat! Első helyen köszöntöm az egri főegyházmegye papjait, akik főpásztoruk, Ternyák Érsek Úr vezetésével érkeztek, továbbá a budapesti csoport tagjait és a bécsi Pázmáneum csoportját. Május hónapjában a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának ajánlak Titeket. Szívesen adom Rátok és az Úr szőlőjében végzett munkátokra Apostoli Áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

XVI. Benedek az egy héttel ezelőtti kihallgatás alkalmával, miután befejezte a középkor nagy női alakjairól szóló tanításait, új ciklusba kezdett, amelynek során az ima és az imádkozás témáját kívánja elmélyíteni. Folytatva gondolatait megállapította, hogy ma olyan világban élünk, ahol a szekularizmus jelei tagadhatatlanul jelen vannak, Isten eltűnt sok ember látóköréből, vagy közömbössé vált számára – mondta bevezető gondolataiban a Szentatya. Ugyanakkor a vallásos érzék újjáéledése, Isten jelentőségének újrafelfedezése is tapasztalható, mert az ember az anyagi világ határain túl kíván lépni.

Előző katekézisére visszatérve a Szentatya megállapította, hogy a világ történelmének nagy civilizációi közül egyetlen sem volt vallástalan. Az ember ugyanis természetéből fakadóan vallásos, „homo religiosus”. Az Isten utáni vágy szívébe vésve él benne, mivel az ember Isten által és Istenért lett teremtve. A Teremtő képmása az ember szívében él, így tehát a világosság felfedezését óhajtja, amellyel választ kap a valóságot érintő alapvető kérdéseire. Olyan válaszok ezek, amelyeket sosem lenne képes megtalálni sem önmagában, sem a tudományban, sem a fejlődésben. A „homo religiosus”, vagyis a vallásos ember nem az ókori világban alakult ki, hanem mindig is létezett – állapította meg a pápa. A történelemben az ember vallásossága számos formában mutatkozott meg mindig a boldogság teljességére, az üdvözülés szükségére, a létezésre keresve a választ. A „digitális kor embere” a vallásos tapasztalat által utat keres ahhoz, hogy legyőzze véges létét és bebiztosítsa átmeneti földi kalandját. Az életnek transzcendens horizont nélkül nem lenne valódi értelme – magyarázta a Szentatya.

Az ember jól tudja: nem képes arra, hogy magától mindent megértsen. Szüksége van arra, hogy megnyíljon valakire, aki megadja számára a hiányzó dolgokat. Ehhez ki kell lépnie önmagából és el kell indulni afelé, aki képes beteljesítnei vágyait a maguk mélységeiben és teljességében.

Az ember magában hordozza a végtelen iránti szomjúságot, nosztalgiát, a szépség és a szeretet keresésének vágyát, a világosságra és az igazságra irányuló szükséget. Aquinói Szent Tamás, a történelem egyik legnagyobb teológusa az imáról a következőképpen ír: „Annak a vágynak a kifejeződése, amely Istenről él az emberben”. Az Isten iránti vágy tehát – amelyet Isten maga helyezett az ember szívébe – az ima lelke, amelynek számos megnyilvánulási formáját ismerjük. Az ima nem körülményekhez kötött, hanem minden ember és minden civilizáció szívébe bele van vésve.

Az imában az ember Istentől függőnek érzi magát, segítségre van szüksége. Kinyilvánítja számára gyengeségét, bűnös mivoltát és szükségleteit. Ima közben kifejez mindent, amit saját létéből képes felfogni és ezzel egyidőben teljes önmagával fordul afelé, akitől vágyainak beteljesedését várja. Ebben az odafordulásban van az ima valódi lényege – magyarázta a Szentatya.

XVI. Benedek katekézisének végén arra buzdította a jelenlévő zarándokokat, hogy törekedjenek az Isten előtti megnyílásra, aki Jézus Krisztusban mutatkozott meg számunkra; tanulják meg a csendben, a meghittségben felfedezni hangját, amely megszólít és mindenkit elvezet létének valódi értelméhez, az élet forrásához, az üdvösséghez – mondta XVI. Benedek a május 11-i általános pápai kihallgatáson.

(hh)