2011-05-10 17:52:13

Twal pátriárka nyilatkozata Oszama bin Laden meggyilkolását követően


Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka szerint az al-Kaida szervezet vezetőjének meggyilkolása nem jelenti a terrorizmus végét és nem hozza el sem a Közel-Kelet, sem pedig a világ békéjét. „Oszama bin Laden halála nem ok a győzelem kikiáltására. Egyrészt nem örvendezhetünk egy ember halála miatt, másrészt pedig az al-Kaida egy szerteágazó hálózat és egyben ideológia” – olvasható Fouad Twal nyilatkozata a jeruzsálemi pátriárkátus honlapján.

A közel-keleti szinóduson mondottakhoz visszatérve hangsúlyozza: azon kell munkálkodni, hogy miként lehet megteremteni a politikai, gazdasági és szociális körülményeket a tartós béke érdekében.

Az interjúban továbbá örömének ad hangot a Fatah és a Hamász közt létrejött béke kapcsán. Véleménye szerint a megegyezés megszületésében nagy szerepet játszottak az arab világban zajló jelenlegi forrongások, Szíria meggyengülése. Az egység újrafelfedezése megnyitja az utat egy új palesztin állam megalakításához, amelyhez maga XVI. Benedek is hozzájárult 2009-es szentföldi apostoli látogatásával.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.