Aquileia és körzete Észak-Itália egyik legfontosabb régészeti területe, ahonnan a
legkorábbi leletek a Kr.e. IX. századból kerültek elő. A római birodalom idején Aquileia
fontos folyóparti kikötővárossá és mezőgazdasági területté fejlődött. A IV. század
idején jelentősen szerepet játszott vallásilag is, ekkor építették a város neves székesegyházát,
amely az akkori aquileiai püspök, Teodor nevéhez főződik. Ekkorra katonai, kereskedelmi,
vallási központtá vált, amely a hunok előretörésével ért véget.
Csak a IX.
század tájékán indul újabb virágzásnak a térség, amikor politikai, gazdasági és vallási
újjászületés figyelhető meg. A XI. század tájékán a várost fallal vették körül ezzel
garantálva védelmét, továbbá nagy részét, így a bazilikát is újjá építették. Az aquileiai
pátriárkátus helyzetét a XVIII. században konfliktusok övezték, amelynek során a pápa
feloszlatta az addigi egyházmegyét két újat létrehozva: Gorizia, amely osztrák területen
született meg, míg Udine a velencei térséghez kötődött. Aquileia jelenleg nemzetközileg
ismert történelmi várossá fejlődött, kulturális központtá vált.
Az aquileiai
bazilika a város legnagyobb és legjelentősebb monumentuma. Története egészen a Kr.u.
II. századig, az első keresztények idejére nyúlik vissza. A IV. század idején Teodor
püspök, jelentős mértékben hozzájárult az ókeresztény bazilika megépítéséhez, amely
az évszázadok során számos átalakításon ment keresztül.
A magyarok bejövetele
idején, valamint az akkor történt földrengés miatt a bazilika súlyosan megrongálódott,
amelyet később, a XI. század idején hoztak helyre. Az egyes művészettörténeti korok,
így a romanika, a gótika vagy a reneszánsz építészeti jellegzetességei is jól megfigyelhetőek
a mai bazilikán. Nagy jelentőségű többek között a IV. századból előkerült padlómozaik,
amely a mai székesegyház egy hajójának jelentős részét lefedi.
A Káptalan-tér
a bazilika mellett található, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.
A területen folytatott régészeti ásatások szerint egykor itt magánlakások emelkedtek,
amelyekről román-kori padlózatok árulkodnak. Később, a bazilika megépítését követően
ez a térség a város vallási központjává vált. Poppone pátriárka, akinek nevéhez fűződik
a XI. századi bazilika újjáépítése, számos privilégiumot és egyéb javakat adományozott
a bazilika káptalanjának (vagyis az egyházi igazgatási szervnek). A térségben a káptalan
kanonokjainak lakásai, a hozzá tartozó boltok emelkedtek, amelyek egy része még ma
is megtalálható.