2011-05-05 17:39:54

A Szentírás Istentől származik – a Szentatya üzenete a Pápai Biblikus Bizottság vatikáni közgyűléséhez


A Pápai Biblikus Bizottság ezekben a napokban tartja a Vatikánban éves közgyűlését a „Sugallat és Igazság a Bibliában” témáról. Az ülés elnöke William Joseph Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa. Az említett kérdéssel immár a harmadik alkalommal foglalkozik a bizottság.

A Szentatya az értekezlet résztvevőihez üzenetet intézett, amelyben azt hangsúlyozza, hogy nem érthetjük meg teljességében a Szentírást, ha elfeledkezünk arról, hogy azt Isten sugalmazta.

A Bibliát az egyházban és az egyházzal együtt értjük meg és olvassuk. A pápa óvja a Szentírás tudósait, a teológusokat és az egyszerű híveket is a Biblia fundamentalista olvasataitól, vagyis attól, hogy automatizmussal alkalmazzák a sugallottság ismérvét, vagy annak az ellenkezőjét, azaz abszolút igazságként kezeljék azáltal, hogy kiszakítanak a szövegösszefüggésből egy-egy mondatot, vagy kifejezést. A Szentatya ugyanakkor emlékezteti a tudósokat egy másik kockázatra, azaz a bibliai szövegek értékének csökkentésére, az olyan megközelítésre, mintha azok pusztán emberi szavak lennének, mégha azok rendkívüli szépségről és mélységről tanúskodnak is.

A pápa említést tett üzenetében arról, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozott Verbum Domini k. poszt-szinodális apostoli buzdításában. A Szentírás olyan módon történő magyarázata, amely elhanyagolja vagy elfelejti az Írások sugalmazottságát, nem számol azzal, ami a legfontosabb és a legértékesebb jellemző jegye, vagyis azzal, hogy Istentől származik. A teológus pápa szerint ez az értelmezés nem vezeti el az emberi szavakat Isten Szavához és elherdálja azt a felbecsülhetetlen kincset, amelyet számunkra a Biblia tartalmaz. Másfelől ugyanakkor szükséges, hogy a szent szövegek saját természetük szerinti magyarázatot kapjanak. Ennek a természetnek két alapvető jegye van: a Sugalmazottság és az Igazság. Ezért tehát nem lehet automatikusan alkalmazni sem a sugalmazottság, sem pedig az abszolút igazság kritériumát egy a szövegösszefüggésből kiemelt mondat vagy kifejezés esetében.

A biblikus tudósokhoz intézett üzenetében a pápa még hangsúlyozza, hogy az egyház élete és küldetése számára létfontosságú ezeknek a kérdéseknek a tisztázása. A Szentírásban akkor érzékeljük valóban Isten szavát, ha Isten történelmének egységén keresztül keressük, olyan teljességben, amelyben az egyes elemek kölcsönösen megvilágítják egymást és kitárulkoznak a megértés irányában.

A Szentatya végül eredményes konzultációt kívánt a Pápai Biblikus Bizottság közgyűlésének. Mint mondta, nagyra értékeli az általuk folytatott tevékenységet, amely arra irányul, hogy a világban elősegítse Isten Szavának megismerését, tanulmányozását és elfogadását. Végül a közgyűlés biblikus tudósaira Mária, a Bölcsesség Anyja oltalmát kérte, apostoli áldásával.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.