„Isten és az emberek szerelmese volt” – Agostino Vallini bíboros beszéde az imavirrasztáson

„A Gondviselés ma este megadja nekünk azt az örömet, hogy megéljük a kegyelem és a világosság nagy tapasztalatát. Ezzel a máriás imavirrasztással kívánunk felkészülni a holnapi szertartásra, Isten Tiszteletreméltó Szolgája, II. János Pál ünnepélyes boldoggá avatására.
A nagy pápa emléke hat évvel halála után különösen élénken él az egyház és a világ emlékezetében. Ő 27 éven át volt Róma püspöke és az egyetemes egyház legfőbb pásztora. A szeretett pápa iránt tiszteletet, csodálatot és mély hálát érzünk” – mondta bevezető beszédében Vallini bíboros, a pápa római helynöke.

II. János Pál örökségéből mindenekelőtt a hitről tett tanúságát emelte ki: meggyőződéses és erős hite mindvégig következetes volt, mentes minden félelemtől és kompromisszumtól. Hitét nagy megpróbáltatások, a sok fáradozás és a betegség megedzette, jótékony hatással volt az egész egyházra, sőt az egész világra. Tanúságtételét apostoli utazásai során mindenütt milliók fogadták be, fajra, kultúrára való tekintet nélkül.

II. János Pál Istenért élt, Istennek adta át magát maradéktalanul, hogy szolgálja az egyházat, mint áldozati adomány. Gyakran ismételte ezt a fohászt: „Jézus, Legfőbb Pásztor, aki saját magadat adtad Istennek áldozatként, kegyelmezz nekünk”. Az volt legnagyobb vágya, hogy egyre inkább eggyé váljon Krisztussal az eucharisztikus áldozat révén, amelyből erőt és bátorságot merített fáradhatatlan apostoli tevékenységéhez. Krisztus jelentette minden napjának kezdetét, közepét és csúcspontját. Krisztus volt cselekvésének értelme és célja. Krisztusból merített energiát és emberséget a maga teljességében. Naponta hosszú órákon át imádkozott, munkáját az ima hatotta át.

Vallini bíboros ezután rámutatott: ez a mély hit érteti meg velünk szenvedésének misztériumát, amely fiatal korától kezdve elkísérte életét és megtisztította, mint az aranyat, amely kiállja a tűzpróbát. Mindnyájan csodáltuk engedelmes lelkületét, amellyel végighaladt a betegség zarándokútján egészen a haláltusáig, majd a halálig.

Tanúja volt nagy ideológiák tragikus korának, totalitárius rezsimeknek és lealkonyulásuknak. Szüntelenül arra törekedett, hogy a személy legyen a főszereplője a történelem új szakaszának. Az ember rendíthetetlen és hiteles védelmezője volt az államok és a nemzetközi intézmények vonatkozásában is, amelyek tisztelték és elismerték, mint az igazságosság és a béke hírnökét.
Krisztusra, a Megváltóra szegezett tekintettel hitt az emberben. Szerette az embert és arra ösztönözte, hogy kibontakoztassa hitét, hogy szabadon élhessen és együttműködjön egy igazságosabb világ építésében. Meggyőződése volt, hogy minden ember és minden nép sorsa Krisztushoz kapcsolódik, aki az egyedüli szabadító és üdvözítő.

Első enciklikájában írta (Redemptor Hominis, 10. pont): „Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha szeretetet nem kap…Ezért adja a Megváltó Krisztus …az embernek az ember teljes kinyilatkoztatását”.
Gyöngéden szerette az „élet sérültjeit”, mint ahogy a szegényeket, a betegeket, a névteleneket, az eleve kirekesztetteket nevezte. Különös szeretettel fordult a fiatalok felé. Az Ifjúsági Világnapokat azért hirdette meg, hogy a fiatalok legyenek főszereplői életüknek, váljanak a történelem építőivé. A fiatalok jelentik az egyház és a társadalom gazdagságát – mondta. Arra szólította fel őket, hogy bízzanak képességeikben, kövessék Krisztust és evangéliumát.

Sajátos tisztelettel fordult a Szűzanya felé. Jelszava, Totus tuus, amelyet pápasága címerén olvashatunk, jól összefoglalja életét, amely teljes egészében Krisztus felé fordult Mária által – „ad Iesum per Mariam”. II. János Pál misztikus módon mindig élete és szolgálata részesévé tette Máriát, érezte közelségét és szeretetét.

A szeretett pápa, a remény prófétájának emléke ne jelentse számunkra azt, hogy visszatérünk a múltba, hanem tegyük magunkévá emberi és spirituális örökségét, legyen ösztönzés a jövő felé.
Visszhangozzanak szívünkben ma este szavai, amelyeket „Novo millennio ineunte” k. apostoli levelében írt a 2000-es szentév végén: „Haladjunk előre reménységgel! Új évezred nyílik az egyház számára, egyfajta végtelen óceánként.. Számítsunk Isten segítségére. Isten Fia ma is működik: mélyreható tekintetre van szükségünk, hogy meglássuk és főleg nagy szívre, hogy mi is eszközeivé váljunk” – mondta Agostino Vallini bíboros, majd Máriához fohászkodva zárta
beszédét.

(vm)