„Valóban az Isten Fia volt”- P. Raniero Cantalamessa nagypénteki szentbeszéde

A Pápai Ház szónoka Szent Pál Timóteushoz írt leveléből vett idézettel kezdte homíliáját: Krisztus „tanúságot tett az igaz hitvallás mellett” (1 Tim 6,13). Miről szól ez a tanúság? Krisztus szeretetéről. A „kereszt teológiájának” egyfajta egyoldalú értelmezése feledtetheti velünk a lényeget. A kereszt nem azt jelenti, hogy Isten Nemet mond a világra, hanem szeretetének Igenjét fejezi ki. XVI. Benedek pápa írja Jézusról szóló könyve második kötetében: „Az igazságtalanságot, a rossz valóságát nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ki kell küszöbölnünk, le kell győznünk azokat. Ez az igazi irgalmasság. És mivel az emberek erre nem képesek, arra van szükség, hogy maga Isten tegye ezt meg – ez Isten feltétel nélküli jósága”.

Hogyan lehet bátorságunk Isten szeretetéről beszélni, miközben szemünk előtt annyi emberi szerencsétlenség történik, mint például a Japánra lesújtó katasztrófa, vagy az utóbbi hetek tragédiái, amelyek a Földközi-tengerben zajlottak le? – tette fel a kérdést P. Cantalamessa. Egyáltalán meg se említsük őket? Ha hallgatnánk róluk, ez azt jelentené, hogy eláruljuk hitünket és nem veszünk tudomást a misztérium értelméről, amelyet most ünnepelünk.

Nagypénteken erőteljesen kell hirdetnünk az Igazságot: az, akit a kereszten szemlélünk, maga Isten. Egyben Ő a názáreti Jézus, az Örök Atya és a Fiú egyetlen személyben. Amíg nem vesszük komolyan a kereszténység alapvető hittételét, vagyis azt, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, az Atyával egylényegű, addig az emberi fájdalom válasz nélkül marad.

Mit teszünk, ha meg akarunk nyugtatni valakit, hogy a felkínált ital nem mérgezett? Az illető személy jelenlétében iszunk belőle. Ezt tette Isten az emberekkel. Ivott a kínszenvedés keserű kelyhéből. Az emberi fájdalom tehát nem lehet mérgezett, nem lehet pusztán negativitás, veszteség, abszurdum, ha maga Isten úgy döntött, hogy megízleli. A kehely alján pedig gyöngyszemre kell bukkannunk.

Mi ismerjük ennek a gyöngyszemnek a nevét: Feltámadás! „Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, mely nyilvánvalóvá lesz rajtunk” (Róm 8,18) – írja Szent Pál.

Ha a futóverseny az életért itt a földön véget érne, valóban kétségbe eshetnénk, ha arra gondolunk, hogy emberek milliói, milliárdjai már eleve hátránnyal indulnak életükben; mély szegénységben születnek, miközben kevesek a luxus minden fajtáját megengedhetik maguknak és nem tudják, hogy hogyan költsék el aránytalanul nagy jövedelmüket.

A halál azonban nem pusztán eltörli a különbségeket, hanem visszájukra fordítja őket. A kereszt nemcsak a keresztények számára jelent választ. Mindenkit megszólít, mert Isten Fia mindenkiért meghalt. A megváltás misztériumában két aspektus van: egy objektív és egy szubjektív. Az első túlmutat a másodikon. A II. vatikáni zsinat tanítása szerint „a Szentlélek, mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak a húsvéti misztériumhoz” (Gaudium et spes, 22) – magyarázta P. Cantalamessa.

A húsvéti misztériumhoz éppen a szenvedés által csatlakozhatunk. II. János Pál az ellene elkövetett merénylet után, a hosszú lábadozás idején írta: „szenvedni annyit jelent, mint kiváltképp alkalmassá válni a felemeltetésre, kiváltképp nyitottá lenni Isten üdvözítő erői előtt, amelyeket Krisztusban kínál fel az emberiségnek” (Salvifici doloris, 23).

P. Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka ezután a keresztény vértanúkról emlékezett meg nagypénteki szentbeszédében. A kereszténységnek most ismét szembe kell néznie a vértanúság megpróbáltatásával, amelyről azt hitte, hogy véget ért az ateista totalitárius rendszerek bukásával. Az első keresztények nagy tisztelettel voltak vértanúik iránt. Éppen ma, Nagypénteken, Ázsia egy nagy országában a keresztények imádkoztak és csöndes tüntetést tartottak néhány város utcáin, hogy elhárítsák a rájuk leselkedő veszélyt.

A világ is fejet hajt a modern hitvallók előtt. Ez magyarázza az „Emberek és istenek” c. film váratlan sikerét Franciaországban. A film az algériai Tibhirine-ben 1996-ban legyilkolt hét trappista szerzetes történetét beszéli el. P. Cantalamessa ezután idézett a közelmúltban meggyilkolt pakisztáni katolikus politikus, Shahbaz Bhatti végrendeletéből. A kisebbségügyi miniszter nem fogadta el a felkínált egyéb magas kormánypozíciókat, nem kereste a hírnevet, a népszerűséget, pusztán Jézus követésére törekedett. „Krisztusért akarok élni és Érte akarok meghalni” – írta, és szavai nem merülhetnek feledésbe.

A keresztény vértanúk nincsenek egyedül. Együtt szenvedünk a szenvedőkkel, együtt sírunk a sírókkal. Most különösen együtt szenvedünk a japán néppel, amelyet a közelmúltban a történelem egyik legnagyobb természeti katasztrófája sújtott. Csodáljuk testvéreink méltóságteljes magatartását és azt a példát, amelyet a szolidaritásról mutattak a világnak.

A globalizáció egyik pozitív hatása, hogy egy nép fájdalmában a többiek is osztoznak, felébreszti mindenki együttérzését. Ráébredünk, hogy egyetlen emberi család vagyunk, egymásra vagyunk utalva jóban és rosszban egyaránt.

Meg kell azonban értenünk ezeknek az eseményeknek a tanítását is: a földrengések, szélviharok és más szerencsétlenségek, amelyek bűnösöket és ártatlanokat egyaránt sújtanak, soha nem értelmezhetők Isten büntetéseként. Ha ezt állítanánk, megsértenénk Istent és az embereket. Ezek a jelenségek figyelmeztetések: ne higgyük azt, hogy a tudomány és a technika elegendő az üdvösséghez. Ha nem szabunk nekik határt, éppen e kettő válhat az emberiséget fenyegető legnagyobb veszéllyé.

Rengett a föld, amikor Krisztus meghalt. Feltámadását pedig még nagyobb földrengés kísérte. Ez örökké így lesz: a halál földrengését mindig a feltámadás és az élet földrengése követi – mondta nagypénteki homíliájában P. Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka, majd a liturgia szavaival a Kereszt hódolatára buzdította a híveket: „Ecce lignum crucis.. venite adoremus”. Íme, a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött, jöjjetek és hódoljunk előtte.

(vm)