II. János Pál pápa Magyarországon tett látogatásakor mondott beszéde a kultúra és
a tudomány képviselőihez
(1991. augusztus 17. szombat)
1. Hölgyeim és Uraim! Örömmel és tisztelettel
köszöntöm mindnyájukat, a kultúra és a tudományok valamennyi képviselőjét ebben a
palotában, a Tudományos Akadémia székhelyén. Mindenekelőtt Göncz Árpád úrhoz, a Magyar
Köztársaság elnökéhez fordulok köszöntésemmel, aki azon túl, hogy a magyar irodalmi
élet jeles képviselője, mint államfő a nemzeti egység eleven jelképe is. Üdvözlöm
Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszter urat, aki hivatalában azon fáradozik, hogy
megőrizze és kibontakoztassa a magyar kultúra maradandó értékeit. Különleges köszöntéssel
fordulok Kosáry Domonkos úrhoz, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez is, aki nagy
elődei nyomdokain haladva arra vállalkozott, hogy a történelem új, tárgyilagosabb
értelmezését dolgozza ki, és Jókai Annához, a Magyar Írószövetség elnökéhez, aki az
emberi lélek mélységeinek éles szemű vizsgálója és a magyar írók közötti baráti kapcsolatok
fáradhatatlan segítője.
Az őszinte megbecsülés és a mély tisztelet üzenetével
szeretnék fordulni minden tudóshoz, akik követve a múlt nagyjainak hagyományát, kutatják
a természet világát, és elmélyítik a tudományos ismereteket: vívmányaik segítik a
nemzetet és az egész emberiséget, hogy folytassák Isten teremtő művét, elősegítve
a közös haladást a biztosabb és boldogabb jövő felé. Köszöntöm a magyar művészeket
is, akiknek tevékenysége olyan csodálatos műalkotások forrása, amelyek a nemzetet
gazdagítják, s a szépség, az igazság és a jóság nemesítő értékeire nevelnek. Köszöntöm
az orvostudomány és a műszaki tudományok képviselőit, akik azért fáradoznak, hogy
megőrizzék az emberi lét összhangját, és egészségesebb életkörülményeket teremtsenek.
2. Engedjék meg, hogy különleges szeretettel fejezzem ki megbecsülésemet azoknak
az íróknak, tudósoknak és orvosoknak, akik mindig megvallották keresztény hitüket
a közelmúlt körülményei között is, és mindig hűségesek maradtak az igazság követelményéhez
és lelkiismeretük szavához, még ha ezért súlyosan hátrányos megkülönböztetést kellett
is elviselniük. Hogy is ne utalnánk arra, hogy szomorúan és fájdalommal kellett látnunk
Közép- és Kelet-Európában kiváló személyiségek háttérbe szorítását, akiket kizártak
a társadalmi és kulturális életből, mivel szilárdan ragaszkodtak a hit értékeihez?
Ma örömmel tapasztaljuk, hogy megszűnnek az ideológiai monopóliumok, s olyan új társadalom
van kialakulóban, amely tiszteletben tartja ezeket az alapvető értékeket. A tudományok
és a művészetek képviselői, akik különböző vallási és politikai meggyőződést vallanak,
ma szabadon egyesülhetnek abban a közös erőfeszítésben, hogy az igazságot, a jóságot
és a szépséget keressék és szolgálják, a kultúra és az emberiség igazi fejlődése javára,
a Teremtő és Megváltó Isten szándékai szerint.
A II. Vatikáni zsinat is erre
emlékeztet bennünket: "Az emberi személy jellegzetes vonása, hogy csak kultúra által,
azaz a természet javainak és értékeinek továbbfejlesztése által juthat el az igazi
és teljes emberségre. Ahol tehát emberi élettel találkozunk, ott természet és kultúra
a legszorosabban összefonódik." (53.)
Előmozdítani a kultúrát; ez sohasem
jelenti azt, hogy valami elvont spiritualizmusba esünk, amely nem ismeri a mindennapi
élet tapasztalatát. Ellenkezőleg: ahhoz, hogy legyőzzük a társadalmi élet számtalan
ellentmondását és jobb jövőt tervezzünk, szükséges, hogy meghatározott kulturális
értékek szerint tájékozódjunk, s ezek biztos támpontokká váljanak mindenki számára.
Ezért ennek az Akadémiának alapítója joggal nevezte a "kiművelt emberfőt"
a teljes emberi fejlődés legfőbb tényezőjének.
Hozzá kell még fűznünk, hogy
Krisztus tanítványa számára az ember kulturális fejlődése akkor éri el csúcsát, amikor
a részleges javakat a legfőbb értékek elismerésére alapozva használja, és a személyes
Isten hitében fedezi föl azok forrását és célpontját. A hívő tudja, hogy a Gondviselés
rendjében a "tökéletes ember" csak Krisztusban valósulhat meg, a megtestesült Igében.
E tökéletesség ugyanis abban áll, hogy részesedik "Krisztus teljes érettségében" (vö.
Ef 4,13). Csakis a Megváltó üdvözítő kegyelme tudja fölemelni a mi értelmi és érzelmi
növekedésünket erre a csúcsra a szeretetben tevékeny hit révén.
3. Az Egyház
e biztos meggyőződéstől vezetve nagy megbecsüléssel és tisztelettel tekint rátok,
akik a kultúra építői és terjesztői vagytok. Tevékenységetek különleges méltóságot
kap már a teremtés rendjében, és fontos szerepet játszik a kegyelem rendjében. Az
Egyház mindennek tudatában elismeri és követeli a tudományos kutatás és a művészi
alkotás szabadságát és autonómiáját. A történelem arra tanít bennünket, hogy igen
káros, ha a szellem tevékenységét megbénítják azzal, hogy az uralkodó ideológia követelményeinek
szolgálatába állítják.
A kultúrának szüksége van az igazi szabadságra még
a vallásos hittel szemben is. Mert két megismerési rend létezik: az ész és a hit rendje.
A különböző szaktudományok a természeti jelenségeket és azok kölcsönhatását vizsgálják.
De a jelenségeken túl a filozófiai ész eljuthat Isten bizonyos fajta ismeretére, aki
a világmindenség alapja. Ám csak az isteni kinyilatkoztatás, a hit tárgya vezet be
bennünket Isten életének misztériumába. Ész és hit ugyanarra az őseredeti Igazságra
törekszenek, amely nem mondhat ellent önmagának. Ezért amikor az ész és a hit látszólag
szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység vagy a
hitből táplálkozó reflexió túllépte a saját illetékességi körét, nem vette figyelembe
saját módszere követelményeit.
Sajnos néha a keresztények sem vették kellőképpen
figyelembe a tudomány és a művészet jogos autonómiáját, így viszálykodások, viták
és ellentétek keletkeztek. Ez sokakban azt a hiedelmet keltette, hogy a tudomány és
a hit ellentmondanak egymásnak (vö. 36; továbbá 56, 59). Ennek nem szabad megismétlődnie
a jövőben.
Másrészt jogosan reméljük azt, hogy megszűntek már azok az előítéletek,
amelyek alapján a múltban tudósok és művészek nemegyszer ellenséges magatartást tanúsítottak
a vallásos hittel szemben. Szükséges, hogy mindenki előtt világos legyen: a hit nem
kényszerít rá a kutatóra előre gyártott sablonokat, és munkásságuk gyakorlati eredményeit
sem akarja megváltoztatni vagy kisajátítani.
4. Más az emberi alkotás és más
a vallásos hit világa. A hit - benső fényének köszönhetően - teljes mélységében feltárhatja
mindannak jelentését, ami a tudományos elemzés számára érthetetlennek, sőt egészen
abszurdnak tűnik: ilyen például a halál, a szenvedés és a rossz.
Hozzátehetjük:
a helyes értelem észreveszi az erkölcsi értékeket, és tudja, hogy nélkülük az ember
végül is önmagát pusztítja el. De mindenki megtapasztalja, hogy a bűntől sebzett személyben
milyen mélyen benne gyökerezik az a hajlam, hogy elszakadjon az erkölcsi értékektől.
Miért kellene kizárni a tudatból annak lehetőségét, hogy világosságot meríthet a hit
magasabb indítékaiból, és még inkább belső erőt a kegyelem transzcendens forrásaiból?
A zsinat emlékeztet rá: "Az Egyház nagyon jól tudja, hogy amikor védelmezi
az emberi hivatás méltóságát, a szív legtitkosabb vágyait fejezi ki, és visszaadja
a reményt azoknak, akik már hinni sem mernek egy magasabb rendű életben. Amit az Egyház
hirdet, az nem kisebbíti az embert: inkább világosságot, életet és szabadságot ad
a haladáshoz: más ígéret pedig nem képes kielégíteni az ember szívét: (Magadnak teremtettél
minket, Urunk, és nem nyugszik meg szívünk, amíg meg nem pihen benned (Szent Ágoston)"
(Gaudium et spes, 21.).
5. E megfontolások arra ösztönöznek, hogy nyomatékosan
említsek egy olyan követelményt, amely nyilvánvalóan jelentkezik történelmetek jelen
korszakában. Hogy e föld népe is eljusson arra a teljes és harmonikus érettségre,
amelyről beszéltem.,elsőrendűen fontos, hogy a magyarok gyermekkoruktól kezdve megismerhessék
a keresztény hit alapjait, és részt vehessenek az egyházi közösség hitéletében. E
célból elengedhetetlenül szükséges, hogy biztosítsák a fiataloknak a hitoktatást tanulmányaik
egész ideje alatt.
Az ember Isten képmására teremtett lény. Valamennyien az
ő eleven ikonjai vagyunk, aki forrásunk és végső célunk. Azok, akik a hittől megvilágosítva
fölfedezik önmagukban és testvéreikben ennek az ikonnak vonásait, áthatóbb és egyetemesebb
szemléletet alakíthatnak ki az emberi személyről és a környező világról. Ennek tudatában,
alázatosan hálát adva Istennek, egyesíteniük kell erejüket minden jóakaratú ember
erőfeszítésével, hogy felajánlják az emberiségnek a hitükből származó fényt. Ráébreszthetik
testvéreiket arra, hogy mindenfajta immanentizmus, amely hiányos képet nyújt az emberről,
megfosztja őt attól a transzcendens dimenziótól, amely egyedül képes megmenteni a
végső megsemmisüléstől. Az emberi személynek sajátos méltósága van, mivel örök hivatással
rendelkezik. Az ember létének és távlatainak egyoldalú szemlélete ellentétes az igazi
humanizmussal.
Hogyan vállalja a felelősséget az új nemzedékekért az, aki
nem tárja fel előttük a keresztény üzenet tágas horizontját, felkínálva nekik az igazi
szabadságot, hogy tudatosan és éretten fogadhassák el a szeretetnek a hitből fakadó
meghívását. A tudatlanság lehetetlenné tesz mindenfajta szabad döntést. Ezért nem
szabad megfosztani a fiatalokat attól a jogtól, hogy teljes értékű nevelést kapjanak,
beleértve a keresztény hit alapelemeit is.
A keresztény élet érettsége föltételezi
a személyes növekedés folyamatát, s ezt mindenki csak önmaga végezheti el. Ezen az
úton nem lehet egyedül hagyni az embert. Fölkészítésre és irányításra szorul, hogy
felelősen hozza meg döntését. Magukra hagyatva milyen kevesen lennének képesek arra,
hogy saját kultúrájukat kialakítsák! Amikor elfáradnak, a keresésben eltévednek, mindig
újra rá kell vezetni őket a helyes útra! Milyen sok idő kellene ahhoz, hogy fölfedezzék
az ész és a hit helyes viszonyát, és mekkora lenne a veszélye annak, hogy a hit nem
lesz az egész kultúra éltető elvévé, hanem fájdalmas tapasztalatok sorozatán keresztül
végül is az élet rosszul odatoldott függelékévé zsugorodik!
Ismeretes a tény:
nem annyira nekünk kell Istenhez mennünk, hogy találkozzunk vele, hanem inkább ő közeledik
hozzánk, hogy találkozzék velünk. Isten megismerteti magát a lelkiismeret belső hangja
révén és a természet látványán keresztül is. De ennél magasztosabb módon is kinyilatkoztatta
nekünk misztériumát. A hívők tanúságtétele felkészít bennünket Isten Szavának hallgatására.
"Mindenki, aki segítségül hívja az ér nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül,
amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak
róla, ha nincs, aki hirdesse? (Róm 10,13-14)
6. A kultúra egyik legfontosabb
tényezője a nevelés. Ez azonban nem csupán abban áll, hogy a jövendő nemzedékek átadják
a tudományos vívmányok és a technikai eredmények foglalatát. Jól tudom, milyen értékes
az iskolarendszeretek az ifjúságnak nyújtott szakszerű oktatásban. De hasonló, sőt
nagyobb erőfeszítést kell tenni a nevelés terén is, elősegítve a fiatalok személyiségének
érlelődését a világnézet, az értékek a személyes kapcsolatok területén is. Egy leszűkített
emberkép menthetetlenül hátrányosan hat vissza a képzésre, amint ezt a közelmúlt tapasztalata
bizonyítja, amikor nem részesült kellő figyelemben a hosszú, de elengedhetetlenül
szükséges nevelői folyamat.
Bizonyára még világosabb mindenki számára, hogy
e bonyolult és törékeny folyamatban nem elegendő a nevelők és a szülők által megtanított
néhány erkölcsi elv. A fiatalok konkrét családban és meghatározott társadalmi környezetben
élnek: mindaz, ami körülöttük történik, hatással van személyiségük fejlődésére. Vagy
segíti őket a teljesebb érettség felé, vagy - éppen ellenkezőleg - megakadályozza
belső kibontakozásukat, és lerombolja még a természetes vágyat is a teljesség és a
boldogság elérésére.
A magyar társadalom az átmeneti kor mély válságát éli
át. Még mindig szenved a diktatúra elmúlt évtizedeinek következményeitől, ugyanakkor
erősen fenyegeti a szekularizmus veszélye is. Alapvető erkölcsi erényeket nemegyszer
elhanyagolnak, vagy egyenesen nevetségessé tesznek. A kultúra embereinek egyik első
feladata az, hogy az újonnan megszerzett szabadság keretében az új társadalmat az
olyan emberi erények alapjaira építsék, mint a becsületesség, az igazságosság, a kölcsönös
tisztelet, a szolidaritás, az egyetértő együttműködés.
Aki az új nemzedékek
neveléséért felelős, az gondosan vizsgálja felül és válogassa meg azokat a hatásokat,
amelyek a környezetéből érik a fiatalságot. Teremtsék meg az összes szükséges föltételt
harmonikus emberi fejlődésükhöz. Sajnos, ma sok család nem képes egyedül biztosítani
ezt a légkört. A szülőknek nagyon kevés idejük van gyermekeik számára. Olykor a szülők
maguk is mélyen sebzettek lelkükben, meginogtak alapvető meggyőződésükben, és így
közömbössé váltak az élet igazi és végső értelmével szemben. A nemzet vizsgálja felül
nevelői rendszerét, hogy segítse az igazi személyiség érlelődését az ehhez szükséges
eszközök felhasználásával.
Az Egyház készségesen felajánlja a maga segítségét
e nemes cél elérésére. Ezért maga is megnyitja saját iskoláit. A múltban kizárták
az új nemzedékek neveléséből. Most örömmel látja a szülők egyre növekvő vágyát arra,
hogy jó nevelést biztosítsanak gyermekeiknek ezekben az iskolákban. Sokan, főleg a
szerzetesek és szerzetesnők legjobb képességeik szerint igyekeznek megfelelni e várakozásoknak,
még ha - és ez érthető negyvenéves kényszerű tétlenség után - az újrakezdés folyamata
szükségszerűen lassú és fáradságos. Mindnyájukat megkérem arra, hogy nagylelkűen működjenek
együtt e feladatban. Jobb és teljesebb nevelői rendszert kell megteremteni, igénybe
véve a szerzetesrendek és az elkötelezett katolikusok közreműködését is.
7.
Az Egyház elsőrendű feladatának azt tartja, hogy hirdesse Isten Országát mind a hívek
gyülekezetében, mind az egyesekkel folytatott közvetlen párbeszédben, főleg a fiatalok
körében. Megelégedéssel láthatjuk, hogy az Egyház most már gyümölcsöző kapcsolatokat
építhet ki az ifjúsággal. Adjunk hálát ezért a Gondviselésnek! Mégis nyíltan el kell
ismernünk, hogy az Egyház egymaga nem képes megoldani a fiatalok hitoktatásának feladatát.
A közelmúltban az Egyházat megfosztották az ehhez szükséges helyiségektől és anyagiaktól.
Ezenkívül az ifjúság annyira elfoglalt az iskolában, hogy szinte lehetetlen volna
önálló nevelési módszert kialakítani, amelyik mereven elkülönül az iskolaitól.
Ezért
elengedhetetlen, hogy az állami iskolák is segítsék elő a fiatalok rendszeres találkozását
a különbözö egyházak képviselőivel, biztosítva a hitoktatást az iskolai oktatási rendszeren
belül is.
Nem akarom lebecsülni azokat a nehézségeket, amelyek a nemzeti iskolarendszerben
ma jelentkeznek, mégis arra szeretném bátorítani az illetékeseket a múlt tapasztalatai
alapján; ne féljenek attól, hogy a vallásoktatás pluralizmusa kárt okoz a nevelés
egységének. Kétségkívül helytelen lenne az olyan rosszul értelmezett vallásoktatás,
amely a felekezetek közötti vitákat vagy mások hibáinak megbélyegzését helyezné előtérbe.
De az esetleges visszaélések kockázata nem igazolja azt, hogy elvileg elutasítsuk
ezt a szolgálatot. Sőt, arra kell nevelni az ifjúságot, hogy tudja értékelni a különbözőséget,
amely az egyes keresztény felekezetek között fennáll, mégpedig a párbeszéd és a kölcsönös
tolerancia szellemében.
8. A magyar kultúra története nemcsak kiváló profán
eredményeket tart számon, hanem a keresztény hit és kultúra remekműveit is. A magyar
irodalom legelső remekműve Szűz Máriáról, Jézus Fájdalmas Anyjáról szól. Sok híres
magyar író és költő megvilágította azt a bensőséges kapcsolatot, amelyet Isten igazságos
és irgalmas szeretete teremt minden egyes ember szenvedésének történetével, hiszen
ő mindenkit gyermekének tekint, azokat is, akik letértek a helyes útról.
A
magyar zene egyik lényeges része Isten dicsőségét zengi. A legszebb műemlékek a templomok
és kolostorok. Kultúra és hit mindig elválaszthatatlan volt történelmetek során. Azt
az óhajomat és reményemet fejezem ki, hogy a magyar kultúra a jövőben is tanúskodjék
a keresztény hit és az emberi szellem közti termékeny találkozásról az egész nemzet
javára. Ennek a találkozásnak ti vagytok a fő megteremtői. Ez a legértékesebb hozzájárulás,
amit tőletek hazátok és az egész emberiség vár.
Segítsen benneteket az Úr,
hogy megértsétek küldetéseteket, és oltalmazzon benneteket Mária anyai közbenjárása,
akihez a magyar nép gyakran bizalommal fordult ezeréves története során. Az ő nevében
én is szívből megáldalak benneteket.