„Lázár feltámasztása” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése nagyböjt 5. vasárnapjára

János evangéliuma 11. fejezetében részletesen elmondja Lázár betegségét, halálát és feltámasztását. Ez Jézus legjelentősebb csodatétele, amely a farizeusokat és a főpapokat, a Főtanács tagjait végleg arra sarkallja, hogy halálra adják Jézust: „Attól a naptól fogva határozott szándékuk volt, hogy megölik őt” - következtet az evangélista (11, 53). Előzőleg azt olvassuk: „Sok zsidó jött akkor Máriához és Mártához. Látták, amit Jézus tett, és hittek benne.” Sokan hisznek Jézus csodái láttán, mások, akik ugyanúgy megtapasztalják a csodát, nem hisznek. Még közvetlen követői közül is egyesek, mint pl. Júdás, hitetlenek. A csodás kenyérszaporítás és az Eucharisztia megígérése után (Jn 6, 60-65) Jézus kijelenti: „vannak köztetek, akik nem hisznek”. És János megjegyzi: „Jézus kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki fogja őt elárulni.”

Jézus nyilvános működése során sok csodát tett, ezekkel a jelekkel igazolta, hogy Isten küldöttje, ő a megígért Messiás, és vele elérkezett Isten uralma. Mind a négy evangéliumban, de különösen Márknál, jelentős helyet foglalnak el a csodaelbeszélések, amelyeknél Jézus általában már előzetes hitet követel. Csodatettei megosztják a tanúkat: egyesek hisznek, elismerik Őt Messiásnak, mások nem, főleg nem a farizeusok és írástudók, akik kezdettől fogva ármánykodnak ellene, provokálják, hogy végül elveszítsék.

A modern ember számára nehézséget jelentenek bizonyos bibliai csodák: pl. csodás gyógyítások, ördögűzések, halottak feltámasztása: Jairus leánya, naimi ifjú, Lázár feltámasztása. Bármint próbálják egyes racionalisták magyarázni az evangéliumi csodákat, hangsúlyozni szeretném a lényeget. A csoda nem pusztán egy rendkívüli tény önmagában, hanem olyan tény, amely a kortársaknak rendkívülinek tűnt. Ezért ami Jézus korában csodának számított, esetleg ma tekinthető pszichológiai gyógyulásnak (így Simon anyósának gyógyulása, amelyet Jézus érkezése váltott ki.) A „csoda” mindig korhoz kötött. Így a Lourdes-ban történt gyógyulásoknál az orvosi bizottság megállapítja: „A tudomány mai állása szerint nem tudja megmagyarázni a jelenséget”. Ez a rendkívüli tény lehet számomra isteni jel, amely hitre szólít. Továbbá a csodához szükséges a vallási összefüggés, ami lehetővé teszi, hogy a tanúk elismerjék vagy nem, hogy Isten hatalmas működésének jele.

A csoda ténye Isten teremtő műve. Ahogy Szent Ágoston magyarázta: a teremtő Isten titkos erőket („magvakat”) rejtett a teremtésbe. A csodás tény teljesen Isten műve, de a teremtmények is közreműködnek. A csodát Isten viszi végbe, ő adja a teremtő erőt, felfokozza a teremtményekbe (a természet törvényeibe) rejtett titokzatos erőket.

Az isteni hit különbözik a csodahittől. Ez utóbbi Jézus korában is, a későbbi századokban és ma is tapasztalható: a csodavárás, babonás hiszékenység, a jelenések és csodás üzenetek iránti érdeklődés nem az igazi hit, hanem az igazi hit hiányának a jele. Jézus csodái is, így Lázár feltámasztása, végül pedig a legnagyobb csoda, saját feltámadása, jelek, amelyek hitre szólítanak, de nem kényszerítenek. Mert az igazi hit az isteni kegyelem és az emberi szabadság titokzatos, drámai összekapcsolódásának eredménye. Az ember szabadon megnyílik Istennek, hagyja, hogy Isten cselekedjék általa. Ez a „hagyja” azonban nem passzív maga-elhagyás, hanem tett! Mert Isten nem helyettünk cselekszik hanem cselekvőkké tesz bennünket. A hitaktus is egyszerre Isten és az ember műve, más-más szinten. Isten teremtő tette felfokozza szabad tevékenységünket. Ha valaki alázatosan kitárul a hitre hívó kegyelemnek, szabadon elkötelezi magát, átadja magát Istennek. Így eljut a hitre. A gőgös megkeményíti szívét, megátalkodik, és így hitetlen marad. Mindig alázattal kérnünk kell a hit kegyelmét: „Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!”

Végül egy fontos megjegyzést teszek: Jézus életre kelti a holtakat, akik majd meghalnak: Jairus leánya, naimi ifjú, Lázár. E holtak „feltámasztása” életre keltés, de nem feltámasztás a szó szoros értelmében. Ezek a feltámasztások lényegesen különböznek Jézus feltámadásától, amely nem visszatérés a földi életbe, hanem átmenet az Atyához, átlépés egy új létrendbe. (Minderre visszatérünk majd húsvéti elmélkedésünkben.)(Jn 11, 1-45)