Április másodikán világszerte, főleg Lengyelországban, megemlékeztek II. János Pál
halálának hatodik évfordulójáról, különös tekintettel közelgő boldoggá avatására.
Mindenütt sok fiatal vett részt a pápa emlékét felidéző eseményeken. Mauro Parmeggiani,
Tivoli püspöke közvetlen közelről ismerte II. János Pált, mint a római ifjúság pasztoráció
felelőse.
Rádiónknak adott interjújában elmondta, hogy 1978-ban, 17 éves korában
geodétának készült. Miközben házi feladatát írta, a televízióban megpillantotta az
újonnan megválasztott pápát, aki köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket.
Azonnal mély hatást gyakoroltak rá Karol Wojtyła szavai, közvetlensége. Elhatározta,
hogy a papi pályát választja. 1985-ben szentelték fel, majd az Olasz Püspöki Konferencia
akkori főtitkára, Camillo Ruini érsek titkáraként került Rómába. A főpásztor 1991-ben
lett a pápa római bíboros helynöke. Mauro Parmeggiani atyát Stanislaw Dziwisz, ma
krakkói bíboros mutatta be II. János Pálnak a Római Nagyszemináriumban, a Bizalom
Szűzanyja liturgikus ünnepén.
„Tenni kell valamit a római egyházmegye fiataljaiért”
– mondta a pápa titkára. Így kezdődtek el az egyházmegyei ifjúsági napok, vagyis a
pápa és az egyházmegye fiataljai közötti találkozók, amelyeket minden évben Virágvasárnapot
megelőző csütörtökön tartanak.
II. János Pál a találkozókat előkészítő megbeszéléseken
gyakran hangoztatta: „a fiataloknak kell evangelizálniuk a fiatalokat”.
A
pápa és a fiatalok között személyes kapcsolat, párbeszéd alakult ki, miközben beszélt
hozzájuk, mindnyájuk szívéhez szólt. A szentek mindig optimisták, nem gondolják, hogy
a fiatalok ne lennének képesek megérezni a szépet, az igazat, a jót, vagyis Istent.
II. János Pál számára egyik fiatal sem volt „egy a sok közül”, mindegyikükre külön
figyelmet fordított, mindenkinek válaszolni akart kérdéseire. Ezt pedig jól megérezték
a fiatalok. Tudták, hogy a pápa mellettük áll, megérti őket, biztonságot adott nekik
választásaikban. Most, hogy a boldogok sorába kerül, a fiatalok még inkább megérzik
közelségét, azok is, akik csak messziről látták, vagy csak hallottak róla.
Halála
éjszakáján, amikor hazatértem, - folytatta visszaemlékezését a püspök - a ház előtt
fiatalok álltak, akik, látván papi öltözékemet, megkérdezték: igaz-e, hogy meghalt
a pápa. Amikor megtudták, hogy személyesen ismertem, sok kérdést tettek fel, alig
engedtek távozni. Azt hiszem, hogy a fiatalok ma is érzik II. János Pál közelségét,
szeretetét, irántuk érzett bizalmát.