2011-04-02 17:56:50

A CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) nyilatkozata az észak-afrikai menekültekkel kapcsolatban


A CCEE elnöksége nyilatkozatban hívta fel a közvélemény figyelmét az Európába érkező észak-afrikai menekültekkel kapcsolatban.

Mindenki előtt közismert az Európába érkező migránsok megindító áradata.
A menekültek tömegei az olasz tengerparton keresztül érkeznek Európába. A kérdés azonban nem érinthet csupán egyetlen országot, hanem felhívást tartalmaz a szolidaritásra, intézményes szinten is, továbbá az európai földrész minden népe, éppúgy, mint az Európai Unió és más kontinentális szervezetek számára is.

Sürgetőnek tartjuk, hogy minden felelősséget viselő ténylegesen részt vállaljon ennek a valóban súlyos és haladéktalan problémának a megoldásában.
Minden emberi személyben lássuk meg teremtményi mivoltának elidegeníthetetlen méltóságát, aki magában hordozza Isten képmását.

Felelősek vagyunk a törvényes rend fenntartásáért, amely tiszteletben tartja a földrész országaiban élő minden személy méltóságát.

Imádkozzunk azért, hogy a fegyverek átadják a helyet az értelemnek és a párbeszédnek.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának nyilatkozatát három bíboros, az elnök és a két alelnök tette közzé: azaz Erdő Péter Esztergom-Budapest érseke, Josip Bozanic zágrábi érsek és Jean-Pierre Ricard bordeaux-i érsek.

Hasonló szellemben foglalkoztak a főként Tunéziából érkező menekült áradattal kapcsolatos kérdéssel az olasz főpásztorok is. Azt kérik Európától, hogy konkrétan, azonnal és arányosan vállaljon részt a megoldásában. Az Olasz Püspökkari Konferencia általános tanácsa ülésének végén tartott sajtóértekezleten, március 30-án, a püspöki kar titkára Mariano Crociata püspök arra figyelmeztetett, hogy se Európa, se pedig az olasz régiók ne legyenek önzők a kérdésben. A menekültek befogadására első szinten mindenki támogatására és erőfeszítésére szükség van. Ami a távolabbi szakaszt, azaz a munkahelyek és lakhelyek teremtését illeti, csak nemzetközi összefogással képzelhető el. Az olasz püspök hangsúlyozta azt is, hogy a helyi egyház minden erejével latba veti a menekültek megsegítésére. Eddig 93 olasz egyházmegye ajánlotta fel, hogy befogad összesen 2500 bevándorlót.

Nem véletlen, hogy az észak-afrikai menekültek hajói az olasz tengerparton, pontosabban Lampedusa szigetén kötnek ki. A Pelagia-szigetcsoportnak ezt a szigete közelebb fekszik Afrika partjaihoz, mint Szicíliához. Tunéziától mindössze 113 kilométer választja el, míg Szicíliától 205 kilométerre fekszik. Az elnyújtott alakú – 12 kilométer hosszú és három kilométer széles – szigetnek 6300 lakosa van. Az ide érkező túlnyomó többségében tunéziai menekültek száma meghaladta a lakosokét, ami érthető módon rendkívül súlyos higiéniai és társadalmi problémákat okoz. A menekülteket jelenleg folyamatosan Itália déli részére szállítják át hajókkal és repülőgépekkel, ám a helyzet továbbra is drámai, mivel újabb és újabb hajók érkeznek Lampedusa partjaihoz. Az olasz miniszterelnök „emberi cunaminak” nevezte az Olaszországba érkező menekültáradatot és ismételten siettette Európa támogatását, valamint Tunézia közreműködését, kérve, hogy állítsa meg az elvándorlást illetve fogadja vissza a gazdasági okok miatt menekülők tömegét.
(ik)







All the contents on this site are copyrighted ©.