A pápa tanítása Liguori Szent Alfonzról

XVI. Benedek pápa a március 30-i, szerdai általános kihallgatáson egy újabb egyházdoktor, Liguori Szent Alfonz életét és tanítását ismertette a Szent Péter térre összegyűlt híveknek. Mint mondta, a nápolyi szentéletű ember neves erkölcsteológus és lelki vezető volt, aki mindenekelőtt az egyszerű emberek szolgálatának élt.

Liguori Alfonz 1696-ban született egy nápolyi nemesi és gazdag család sarjaként. Intellektuális képességei hamar megmutatkoztak, 16 évesen diplomát szerzett polgár- és kánonjogból, majd ezt követően ügyvédként tevékenykedett hatalmas sikerrel. Nyolc éven át minden pert megnyert, ő lett Nápoly legsikeresebb jogásza. Ennek ellenére Alfonz lelke mélyén Istenre szomjazott és a tökéletességre vágyott. A korrupció és az igazságtalanságok láttán 1723-ban elhagyta mesterségét és elhatározta, hogy pap lesz. Tanítói a Szentírás, az egyháztörténelem és a misztika tanulmányozására ösztönözték, amelynek folyamán Alfonz komoly teológiai kultúrát szerzett.

1726-ban szentelték pappá, majd egy világi papokból álló missziós társulatba lépett. Ezt követően evangelizáló és hitoktatói szolgálatba kezdett a nápolyi társadalom legszegényebbjeiért, akik között gyakran bűncselekményekkel vádolt és rossz szokásokat követő emberekkel szembesült. Imádkozni tanította őket és arra buzdított mindenkit, hogy tegye jobbá életét. Alfonz komoly eredményeket ért el tevékenységével, Nápoly szegénynegyedeiben egyre több olyan csoport formálódott, amelyek tagjai esténként imára és Isten Igéjének meghallgatására gyűltek össze. Ezek az összejövetelek az erkölcsi nevelés és a szegények közti kölcsönös segítségnyújtás valódi forrásaivá váltak – magyarázta a Szentatya katekézisében.

Szent Alfonz munkássága annak ellenére, hogy korában eltérő társadalmi és vallási viszonyok uralkodtak, ma is példát mutat számunkra – hangsúlyozta a pápa. A missziós tevékenység modellje, amelyből az új evangelizáció idején is meríthetünk egy szolidárisabb, testvériesebb és igazságosabb emberi együttélés megvalósulásáért.

Liguori Alfonz 35 éves korában a pogány népek evangelizálása érdekében arra készült, hogy útnak indul. Azonban a Nápolyi Királyság térségén élő egyszerű emberekkel való találkozását követően, amelynek alkalmával látta vallási tudatlanságukat és elhagyatottságukat, úgy döntött, hogy nekik szenteli további szolgálatát. 1732-ben ennek érdekében megalapította a Redemptoristák, a Megváltóról nevezett missziós papok társulatát, amelynek tagjai ezt követően valós missziós tevékenységbe kezdtek. A legkisebb falvakba is eljutottak a megtérésre és a keresztény élet melletti kitartásra buzdítva az embereket elsősorban az ima által. A rend ezt követően az egész világon elterjedt máig folytatva az evangelizációra irányuló küldetésüket – mutatott rá a Szentatya.

1762-ben Alfonzot püspökké szentelték, 1775-ben azonban elhagyta főpásztori tevékenységét súlyos betegsége miatt. 1787-ben halt meg. VI. Piusz pápa haláláról értesülve ezt mondta: „Szent ember volt”. 1839-ben avatták szentté, 1871-ben pedig egyházdoktornak nyilvánították.
Szent Alfonz korában az erkölcsi élet túlságosan szigorú elképzelése uralkodott a janzenizmus elterjedése miatt, amely ahelyett, hogy táplálta volna az emberekben, az Isten kegyelmében való reményt és bizalmat, csak növelte félelmüket. Egy szigorú, haragos Istenképet állított eléjük, amely messze távol állt a Jézus által kinyilatkoztatott Istentől. Szent Alfonz Erkölcsteológia c. művében egy kiegyensúlyozott és meggyőző képet ad a szívünkbe vésett, Krisztus által kinyilatkoztatott és az egyház által értelmezett isteni törvényekről, továbbá a lelkiismeret és az emberi szabadság kérdéséről. Alfonz fáradhatatlanul hirdette, hogy a papok Isten végtelen kegyelmének látható jelei, az Úré, aki megbocsát és megvilágosítja a bűnös ember elméjét és szívét, hogy megtérjen és életmódot változtasson – magyarázta XVI. Benedek.

Szent Alfonz művei egyszerű és tetszetős stílusban íródtak, és elsősorban a nép neveléséről szólnak. Ezekben sokszor visszatér az ima szükségességére, amely megadja a lehetőséget az isteni kegyelemre való megnyílásra annak érdekében, hogy nap, mint nap teljesíteni tudjuk Isten akaratát és a megszentelődés útján járjunk. Innen származik híres mondása: „Aki imádkozik, az üdvözül”.

Szent Alfonz az imán kívül az Oltáriszentség imádásra hívta fel műveiben a figyelmet, amely előtt elmondhatjuk bánatunkat, szükségleteinket. Szent Alfonz lelkisége erősen krisztológiai, amely Krisztusra és Evangéliumára összpontosít – mutatott rá a pápa. Emellett nagy tisztelője Máriának, akinek az üdvösségtörténetben betöltött szerepéről elmélkedik.

Liguori Szent Alfonz úgy, mint Szalézi Szent Ferenc is azt hangoztatja nekünk, hogy az életszentség minden keresztény számára elérhető – buzdított XVI. Benedek. Adjunk hálát Istennek és Gondviselésének, hogy mindig és mindenkor olyan embereket állít elénk, akik az életszentségről adnak példát nekünk. Arra hív minket, hogy növekedjünk hitünkben, szeretettel és örömmel éljük keresztényként mindennapjainkat az életszentség útján haladva előre, amely Istenhez és a valódi boldogsághoz vezet.

(hh)