2011-03-25 16:21:47

„Isten irgalmassága mindent megújít” – a Szentatya beszéde az Apostoli Penitenciária tanfolyamának résztvevőihez


XVI. Benedek pápa március 25-én, pénteken délben az Apostoli Palota Áldások-termében fogadta az Apostoli Penitenciária Belső Fórumról rendezett kurzusának résztvevőit, mintegy 800 személyt, akik a gyónás szentségével kapcsolatos témákat mélyítették el a tanfolyamon. A Szentatya hozzájuk intézett beszédében a gyónás pedagógiai értékéről fejtette ki gondolatait.

A papok hűséges és nagylelkű készségessége a hívek gyónásának meghallgatására, követve az egyháztörténelem nagy szentjeinek példáját, mint Vianney Szent János vagy Bosco Szent János, megmutatja számunkra, hogy a gyóntatófülke a megszentelődés valódi helyszíne lehet. A gyóntatás annyit jelent, mint részt venni számos bűnbánatban és szemlélni Isten irgalmas működését a történelemben. Az emberi szív megismerése egyfelől próbára teszi a pap hitét és emberségét, másfelől azonban táplálja benne annak bizonyosságát, hogy az ember által elkövetett és a történelem folyamán felhalmozott rossz fölött az utolsó szó Istené és irgalmáé. A gyónások által a hitről és az alázatról tanulhatunk – mondta a jelenlévőknek a pápa.

A lelkiismeretvizsgálat pedagógiai értékkel bír, arra nevel, hogy őszintén tekintsünk létünkre, hogy az evangélium igazságával hasonlítsuk össze, és értékeljük nemcsak emberi mércével, hanem az isteni kinyilatkoztatás paraméterei szerint is. A mai rohanó világban a gyónás kivételes alkalom a bűnbánónak arra, hogy valóban meghallgassák. A pap készségessége, befogadása Isten jóságának emberi jele gyermekei számára – hangsúlyozta a pápa. A gyóntató tanácsai fontos szerepet töltenek be a bűnbánó számára cselekedeteinek értékelésekor, lelki életében és belső gyógyulásának folyamatában. A feloldozás a szeretet, a remény igaz iskolája, amely az Istennel való kapcsolat elmélyítéséhez vezet.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.