„Találkozás Jákob kútjánál” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése nagyböjt harmadik vasárnapjára
A János evangélium 4.
fejezetének költői epizódját olvassuk: Jézus találkozása, beszélgetése Jákob kútjánál
a szamariai asszonnyal. Az elbeszélés ismerős. Jézus egy alkalommal áthalad Szamarián,
amelynek hivői elkülönültek a jeruzsálemi templom szertartásaitól: ők Garizim hegyén
imádták az urat. Pedig, ahogy Jézus tanítja: nem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben
kell imádni az Atyát, hanem lélekben és igazságban, mert Lélek az Isten. Tehát a szamariaiak
idegenek voltak a zsidók számára. János megjegyzi: nem érintkeztek a zsidókkal. De
Jézus most is, mint oly sokszor, a farizeusok botránkozására áthágja a zsidó szokásokat,
előírásokat. Szikarban, Jákob kútjánál szóba áll a vizet merítő szamariai asszonnyal,
amíg a tanítványok elmentek ennivalót venni a helységbe. A beszélgetés során fény
derül az asszony magánéletére, és ugyanakkor Jézus felfedi Messiás-voltát. Végül az
asszony otthagyja korsóját és a városba siet: elhíreszteli az embereknek, hogy találkozott
a Messiással.
Valamennyi evangéliumnak központi kérdése: Kicsoda Jézus? Kinek
tartják az emberek? A Mester jó pedagógus: lassan, fokozatosan vezeti rá a szamariai
asszonyt, miként legközelebbi tanítványait is személye titkára. Hiszen megvolt a veszélye
annak, hogy a hamis Messiás-képet, a politikai szabadítónak képzelt Messiás képét
ruházzák rá. Talán az áruló Júdás csalódásának és árulásának is ebben kereshetjük
a magyarázatát. A zsidók jó része várta a szabadulást az elnyomó római megszállás
alól. Voltak zeloták, lázadó forradalmárok. A Messiás-Jézus azonban lelki szabadító,
a bűntől valós szabadítást hozza. Erről jövendöltek a próféták, nevezetesen Izajás
énekei a Szenvedő szolgáról. Még Péter és a többi apostol is véglegesen csak Jézus
feltámadása és a Szentlélek eljövetele után értik meg a kereszthalál és a feltámadás
után felmagasztaltatott Szolga, az Úrrá lett názáreti Jézus misztériumát (Vö. Fil
2, 6-11 és Ap Csel 2, 22-36)
Jézus találkozása, beszélgetése a szamariai asszonnyal
olyan evangéliumi szakasz, amelyet könnyen aktualizálhatunk itt és most. Mert az evangéliumolvasásnak
egyik lelki haszna éppen az, hogy hittel válaszolunk az Írásból bennünket megszólító
Igének. A Szentírás olvasásakor, a szentmise igeliturgiája alatt vagy bibliai elmélkedéseink
közben Istennel, vagy az Istenemberrel. Krisztussal találkozunk. De ezeken kívül is,
mindennapjaink számos eseménye, helyzete is, az emberekkel való találkozások alkalmak
arra, hogy Jézussal találkozzunk. Az éhező-szomjazó felebarát, a vigasztalást, lelki
segítséget váró testi-lelki beteg, mind Isten képmása, Krisztus „szentsége”. Emlékezzünk
az utolsó ítélet jelenetére: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, NEKEM tettétek
Befejezésül
szeretnék idézni egy szakaszt Pierre Emmanuel (1916-1984) francia katolikus költő
hosszú, A találkozás c. költeményéből.
„Egész életemben a lehetetlent
kerestem. /A szeretet hiábavaló meghatározását./ Megérteni, hogy mi a szeretet ./Annyi
mint szeretni: mondtam. / De hogy a vérfolyásos asszony / elkapta kiáramló erődet/
ez undorral töltött el./ Egészen addig a napig mikor megláttam / Jákob kútjánál az
útkanyarnál,/ hogy szemed rajta pihen / a szamariai asszonyon. / És hirtelen minden
világos lett: /Látni annyi mint feltárni a sebet, / forrást fakasztani. / Mielőtt
a szem mozdulata lenne / a Tekintet mindenütt-jelenlét: / puszta jelenlétével / a
Szentség lát minket / minden póruson át. / Felfakasztja az Eredet / patakzó vizeit
/ tisztítva testünket. / Ezentúl ne legyen más számomra / mint ez a víz, ez a bizonyosság
/ hogy egyedül Te Vagy… Mindenütt Önmagad körül kitágulva / Jákob kútja merőlegesétől
a látóhatárig. / A kereszttől gyűrűzik szét jelenléted / akár a bűnös nőt nézed /
akár a világ peremén a korokat. / Szemed hullámát Szíved dobogása kelti. / Látod az
egészteremtést minden lényben / és minden lény lényege túlesik azon / ami benne csak
teremtett / ami még teremtésre vár az emberben / mígnem minden tökéletes lesz Benned.”