„A földrengés és az atomerőmű” – P. Federico Lombardi SJ eheti jegyzete az Octava Dies vatikáni televíziós műsorban

A japán tragédiáról érkező képek napok óta nyugtalanítanak minket és kételyeket vetnek fel bennünk. Eleinte az Indiai-óceánban hat évvel ezelőtt történt cunami emlékeit elevenítették fel, amely szintén sok áldozatot követelt: a szenvedés és fájdalom tengere, amely együttérzésünket, szolidaritásunkat, imáinkat kéri.

Viszont néhány nap leforgása alatt a világ figyelme a pusztító tengeráradatról a nukleáris központra helyeződött. A japánok példát mutattak arról, hogy csodálatra méltó módon megtanultak előrelátóan szembe nézni a földrengés kockázataival olyan épületeket megépítve, amelyek a legerősebb földmozgásoknak is ellenállnak. Más országokban hasonló erősségű rengések elképzelhetetlen nagyszámú áldozattal jártak volna.

Mindennek ellenére ez alkalommal a japán technikai fejlettség is megmutatta gyenge pontját, amely mindannyiunkat váratlanul ért. Elég volt hozzá az, hogy a földrengéstől az 50 japán nukleáris erőmű egyike komolyan megrongálódjon. Ezzel egy újabb áramlat lepte el a szigetországot, a halál alattomos formájától való félelem áradata. A pusztító tengerrengésen túl a félelem most az egész földgolyót körbejárja. A nukleáris energia hatalmas természeti erőforrás, amelyet az ember saját részére kíván felhasználni. Viszont, ha elveszíti ellenőrzőképességét fölötte, akkor az ellene fordul. A nukleáris központok biztonsága és védelme a radioaktív sugárzással szemben sosem lesz tökéletes. Jogos és kellő elgondolkodni a technológiai hatalom megfelelő felhasználásáról, a kockázatokról, a lehetséges emberi veszteségekről. A pápa gyakran hívja fel erre a figyelmet.

Ma, a megbolydult atomerőműben hősök egy csoportja nagylelkűen az életét kockáztatja a többiek megmentéséért. Úgy, mint a szeptember 11-i tűzoltók. Az embertársakért érzett szeretet akár az élet árán is a tragédia sötétségében az egyetlen igaz fény. Jelzi a helyes irányt. Ugyanaz az irány, mint Jézus útja Húsvét felé.

(hh)