2011-03-10 17:27:38

Isten szívével élő emberek legyetek, hirdessétek az igazságot és szeressétek a szegényeket – a pápa beszéde a római plébánosokhoz


A pap nem adminisztrátor, hanem Isten által kiválasztott férfi Krisztus követésére, aki tud alázatos lenni, szeretni az emberiséget, érzékenységgel fordulni a szegények felé és bátran támogatni az egyházat, ahol fenyegetve van. Az Apostolok Cselekedeteinek 20. fejezete ihlette a pápa „lectio divina” beszédét, amelyet csütörtökön délelőtt mondott a római egyházmegye papjainak. Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vezetésével érkeztek a hagyományos találkozóra az Apostoli Palota Áldások termébe.

Nemcsak részidőben pap az ember, hanem mindig, teljes szívével és lelkével – hangsúlyozta a Szentatya. A Krisztussal élni és Krisztus követének lenni, másokért élni olyan küldetés, amely egyre jobban át kell, hogy járja létezésünket. Nem választás, egyéni ízlés szerinti kereszténységet kell hirdetni, teljességében kell Isten akaratát közvetíteni olyan témákat is érintve, amelyek kényelmetlenek lehetnek vagy amelyek személyesen nem tetszenek nekünk. Nem szabad elveszíteni a lelkesedést, az örömöt, ami Isten hívásából származik. Hagyni kell, hogy lelki fiatalságunk megújuljon, hogy mindvégig kitartsunk Krisztussal – mutatott rá a pápa.

Csak Isten tehet pappá, csak Ő választhatja ki papjait. XVI. Benedek kiemelte a papság szentségi jellegét, amely nem egy foglalkozás, hanem a Szentlélek általi kiválasztottság. A pap arra kapott meghívást, hogy folyamatosan „virrasszon” és intenzíven imádkozzon. Figyelmet kell szentelni a lelki életnek. Az Isten szaváról való elmélkedés és az ima nem elvesztegetett idő, hanem feltétele annak, hogy valóban kapcsolatban legyünk az Úrral.

A pápa figyelmeztetett, hogy az egyház fenyegetésben él, és ez mindig így lesz. Ennek tudata azonban nem szabad, hogy elfeledtesse velünk a megváltoztathatatlan valóságot: az igazság erősebb a hazugságnál, a szeretet erősebb a gyűlöletnél, Isten erősebb minden más erőnél. Ennek az örömével és ezzel a belső bizonyossággal induljunk utunkra Isten vigaszával a világ üldöztetései felé – fordult a római egyházmegye papjaihoz XVI. Benedek.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.