„A II. vatikáni zsinat a harmadik évezred iránytűje” – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata
17. rész: Christus Dominus – határozat a püspökök pásztori szolgálatáról az egyházban

„Püspök nélkül nem lehet szó egyházról” – kiáltott fel antióchiai Szent Ignác a II. évszázad elején. A zsinat egyik gyümölcse volt, hogy megszilárdította a püspökök szerepét, akik „az apostolok helyébe lépnek, mint a lelkek pásztorai” (2. pont).

Az evangélium hirdetése a püspök egyik legfőbb kötelessége. A hithirdetés azonban nem elvont, hanem mindarra vonatkozik, ami fontos az ember életében. A „Christus Dominus” k. dekrétumban ugyanis ezt olvassuk: „Azt is tanítsák meg, hogy az egyház tanítása szerint mennyire becsülni kell az emberi személyt a maga szabadságában és testi életében; a családot, (…) a gyermek nemzését és nevelését; a polgári közösség törvényeivel (…); a munkát és a szabadidőt, a művészeteket és a technikai találmányokat” (12. pont). Kívánatos, hogy a püspökök minden helyi egyházban rendelkezzenek elég bátorsággal ahhoz, hogy ilyen széleskörű távlatokban gondolkozzanak.

Ahhoz, hogy a püspökök teljesítsék küldetésüket, bármely polgári hatalomtól való teljes és tökéletes szabadságot és függetlenséget kell élvezniük – hangsúlyozza a zsinat (vö. 19. pont). Másrészt azonban a püspököknek összhangba kellene hozniuk tevékenységüket a közéleti hatóságokkal olyan esetekben, amikor igazságos törvények előmozdításáról van szó.

A püspökök másik feladata, hogy előmozdítsák a papokkal való hiteles kapcsolatokat: tekintsék őket fiaiknak és barátaiknak, bizalommal és jóindulattal hallgassák meg őket (vö. 16. pont). A püspök tehát találjon időt papjai számára, hogy megteremtse azt az egyetlen „családot, amelynek atyja a püspök” (28. pont) – mutat rá zsinati sorozatában P. Dariusz Kowalczyk lengyel jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem dogmatika tanára.

(vm)