2011-03-05 14:45:11

Közös közlemény a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottságának párizsi üléséről


Február 27-e és március 2-a között tartotta 21. találkozóját a francia fővárosban a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága (ILC – International Liaison Committee) „Negyven éve tartó párbeszéd – Megfontolások és a jövő távlatai” címmel. A megbeszélésen visszatekintettek az 1970-ben megkezdődött folyamatra. A konferencia résztvevői, akik az Egyesült Államokból, Európából, Izraelből, Ausztráliából, Latin-Amerikából és Afrikából érkeztek, rávilágítottak a pozitív kapcsolatokra, amelyek a II. vatikáni zsinattal és annak Nostra Aetate k. dokumentumával kezdődtek.

A találkozót háromnapos konferencia előzte meg, amelyen a különböző vallási közösségekhez tartozó fiatalok vitatták meg a jövő kihívásait. A résztvevők elismerték, hogy a hívőknek közösen kell korunk kihívásaival szembenézniük. A vallások feladata, hogy hozzájáruljanak a szegénység, az igazságtalanság, a diszkrimináció és az egyetemes emberi jogok tagadása globális következményeinek enyhítéséhez.

A párizsi konferencia foglalkozott az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló eseményekkel is. A térség milliói ezekben a napokban arról tesznek tanúságot, hogy szomjúhozzák a szabadságot és az emberi méltóságot. A világ számos részén vallási kisebbségeket hátrányos megkülönböztetésben részesítenek, igazságtalanul korlátozzák vallásszabadságukat, sőt üldözik, megölik őket. A felszólalók nagy szomorúságuknak adtak hangot, hogy továbbra is erőszakos és terror cselekményeket követnek el „Isten nevében”. Megnövekedett a keresztények elleni merényletek száma, és felhívások hangzanak el Izrael állam elpusztítására.

A vallás nevében elkövetett erőszak teljes mértékben eltorzítja az Istennel való hiteles kapcsolat alapvető természetét.

A bizottság tagjainak határozott meggyőződése, hogy mindenütt tovább kell erősíteni a keresztények és zsidók közötti kapcsolatokat minden szinten. Együtt kell működni társadalmi és etikai kérdések megoldásában, valamint támogatni kell a fiatal vezetők nemzedékét, hogy a jövőt az elmúlt négy évtized történelmi eredményeire építsék.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.