Ötven éve hunyt el Raïssa Maritain – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

Amint arról beszámoltunk, Raïssa Maritain halálának 50. évfordulója alkalmából a Nemzetközi Maritain Intézet és a Szent Anzelm Bencés Egyetem február 25-én konferenciát szervezett a francia filozófuspár (Raïssa és Jacques Maritain) filozófiájáról, költészetéről és lelkiségéről. Most P. Szabó Ferenc olvassa fel jegyzetét a Maritain házaspár baráti köréről.

P. Szabó tagja volt a magyarországi Maritain Egyesületnek, és jelenleg is tartja a kapcsolatot a Rómában székelő Nemzetközi Maritain Intézet vezetőjével: rendszeresen kapja kiadványukat, továbbá szócikket közöltek róla a Pavan-Papini féle perszonalizmusról szóló enciklopédiában (Enciclopedia della Persona).

„A tomista filozófus, Jacques Maritain és felesége Raïssa, az orosz származású költőnő élettörténetét a magyar olvasóközönség is ismerheti Raïssa Maritain magyarul is megjelent Nagy barátságok c. könyvéből. A protestáns Jacques és a zsidó származású Raïssa a Sorbonne-on találkoztak 1904-ben, és összeházasodnak. Eleinte hitetlenek mindketten. Raïssa 1906-ban megkeresztelkedik, Jacques pedig katolizál. Minderről részletesen beszámol Raïssa említett 1941-ben megjelent könyvében. A XX. század eleje a nagy megtérések időszaka volt.*

Még Ady Endrét is megsuhintotta Párizsban a konverziók tornádója, és sorra írta istenes verseit. Raïssa elmondja: a Gondviselés műve volt, hogy a költő, Charles Péguy őket is elvitte a „Collège de France”-ba, Henri Bergson filozófus előadásaira, akinek hihetetlen befolyása volt a század elején írókra, filozófusokra, művészekre. Tudjuk, hogy Dienes Valéria is hallgatta ezeket az előadásokat 1909-11 között, és Babits Mihállyal itthon terjesztették a materializmust megtörő Bergson spiritualista eszméit. Dienes Valéria – egy hosszabb ateista intermezzo után – visszatért katolikus hitére. Megtérése kezdetét Bergson befolyására vezette vissza, akinek nagy műveit később magyarra fordította.

De térjünk vissza Raïssa visszaemlékezéseihez! Párizs melletti meudoni otthonukban számtalan konvertita megfordult, egymásra kölcsönösen hatottak. A Nagy barátságok-ból idézek (253. old.):
„Abban az időben, amelyről ez a könyv szól (és később is) barátaink közé sok megtért hitetlen, vagy a katolicizmushoz megtérőben lévő ember tartozott. Egyszerűen azért, mert a XIX. sz. végén és azóta is a katolicizmushoz való megtérés nagyon gyakori volt Franciaországban: A nagy hívők, mint például Léon Bloy és Paul Claudel, és még a hitetlenek, mint Maurras vagy André Gide körében is, közeli barátaik és tanítványaik közül sokan tértek meg. A Gide-körüli megtérések különösek, ha figyelembe vesszük azoknak az embereknek a művészi és irodalmi szerepét, és intellektuális képességeit; akik tőle magától tanulták meg, hogyan szabaduljanak meg tőle. – Később ezek nála jobban értették a Tékozló fiú példabeszédét. Dupouey-re, Ghéonra, Francis Jammes-ra, Copeau-ra, Jacques Rivière-re, J. P. Laurensra, Charles du Bos-ra, Gabriel Marcelre, René Schwobra, Julien Green-re, Jean Pierre Altermannra gondolok.

Az utóbbi pap lett, és papi, tevékenységével nagyon sok lelket vezetett vissza Istenhez. Jean Copeau egyik lánya misszionárius apácának ment, Rivière fia és lánya bencés kolostorba lépett, Francis Jammes egyik fiából pap lett.(…) A megnevezettek között nagyon sok drága barátot tartunk számon, akiket Isten nekünk ajándékozott.”

Francois Mauriac, amikor értesült Raïssa Maritain haláláról, ezeket jegyezte be Bloc-notes-jába, a meudoni találkozásokra emlékezve: „Mennyi megtérő a francia irodalomban! A luciferi Gide körül a kegyelem milyen pezsgése: Claudel, Jammes, Copeau, Ghéon, Rivière, du Bos, hogy csak a legjelesebbeket említsem, de még sokan voltak velük együtt; megremegtek az örömtől, Maritainék élete légkörétől. Valamennyien a maguk módján Magnificatot énekeltek. És a Magnificat nem szűnt meg visszhangozni a francia irodalomban Bloy-tól Huysmansig és Claudelig.”

*A francia jezsuiták folyóirata, az Etudes legújabb száma ismerteti Frédéric Gugelot kutató híres könyvét: „Az értelmiségiek megtérése a katolicizmusra Franciaországban 1885-1935 között” (La conversion des intellectuels au catholicisme en France /1885-1935/, CNRS Editions, 2010, 559 pages)

A XIX-XX. század fordulóján mintegy fél évszázad alatt rendkívüli jelenség zajlott le: írók, művészek, filozófusok tömeges megtéréséről beszélhetünk. (A szerző 150 nevet sorol fel.) Hogy csak a leghíresebbeket említsük: Claudel, a Maritain-házaspár meudoni barátaikkal, Péguy, Jammes, Jacob, Reverdy, Green, Mauriac, továbbá sokan az akkor születő könyvkiadó, a „Nouvelle Revue Française” köréből, Copeau, Rivière a szerző elemzi a megtérők történetét, a korszellemet, objektív indítékaikat, és rávilágít arra, hogy ők készítették elő és támogatták a francia katolicizmus megújulását”.

(vm)