Az arab tavasz nem terjed a Szaharán túlra – a Pápai Missziós Intézet internetes lapja
a Maghreb országokbeli válságról
A „forradalom szele”, amely Tunéziából továbbra is fúj Észak-Afrikában és a közel-keleti
arab országokban, elérkezett egészen Észak-Koreáig. A szöuli sajtó hírei szerint ugyanis
tiltakozások és tüntetések zajlanak a Kínával határos kommunista országban. A szabadság
szomj azonban nem tudott áthatolni a Szaharán. A sivatagtól délre fekvő afrikai országokban
a rezsimek megdöntése továbbra is cél, pedig ezekben az országokban is hasonló a helyzet.
A tunéziaiakat, egyiptomiakat és líbiaiakat a szegénység, a munkanélküliség, a szabadság
hiánya és a politikai korrupció arra ösztönözte, hogy az utcára menjenek.
Február
18-án az ugandai választások újra megerősítették Yoweri Museveni elnököt, aki 25 éve
vezeti az országot. Katonai erővel jutott uralomra 1986-ban, 10 évvel később legitimizálta
hatalmát választási csalással. Most is ugyanez történt. Az ellenzék nyíltan elítélte
a csalásokat, a megfélemlítéseket és a jelöltek megvásárlását. A Museveni-éra megteremtett
egy korrupciós rendszert, amelyből az elnök köre húz hasznot.
Elefántcsontparton
továbbra is feszültség áll fenn az új elnök, Alassane Ouattara és Laurent Gbagbo között,
aki 2000 óta állt az ország élén. Nem akarja ugyanis tudomásul venni a novemberi választások
eredményét, amely kizárja személyét a politikai életből. A nemzetközi diplomácia és
az Afrikai Unió eredménytelenül próbálkozik hónapok óta a párbeszéd előmozdításával,
hogy az új elnök megkezdhesse az ország vezetését.
Az utóbbi hetekben, Mauritániában,
Kamerunban, Gabonban, Szudánban, Zimbabwében és Dzsibutiban is tüntetések törtek ki
ugyanolyan követelésekkel, mint az arab népek körében: a nagyobb demokráciáért, a
szegénység és munkanélküliség elleni küzdelem jegyében. Egyik országban sem vált azonban
a tiltakozás mozgalommá, hogy képes legyen olyan tüntetést szervezni, amely valójában
aggodalmat okozna a rezsimeknek és az önkényuralmú vezetőknek. Vajon miért? – teszi
fel a kérdést a cikkíró.
Egyes elemzők szerint a Szahara alatti Afrika még
nem áll készen erre. Annak ellenére, hogy számos országban a civil társadalom jól
szervezett, a középosztály gyakran túl fiatal, hogy komoly szerepet játsszon. Egyiptomhoz,
Tunéziához és Líbiához képest ezekben az országokban az írni és olvasni tudók száma
nagyon alacsony és a szegénység mélyebben gyökerezik. Egyes országok, mint Angola
és a Kongói Demokratikus Köztársaság, most lábalnak ki túl gyakori illetve közelmúltbeli
konfliktusokból. Az etnikai hovatartozás erőssége gyakran megakadályozza, hogy megszülessen
egy nemzeti büszkeség illetve belső konfliktusokat táplál. Az internethez való hozzáférés
nehézsége továbbá korlátozza a közösségi hálózatok használatát, mint a tiltakozások
szervezésének eszközét – állapítja meg a Missionline, a Pápai Missziós Intézet (PIME)
internetes lapja.