A II. vatikáni zsinat a harmadik évezred iránytűje – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

16. rész: Presbyterorum Ordinis – Határozat a papi szolgálatról és életről

Nincs egyházi megújulás a papok megújulása nélkül. Ez a kijelentés nem egyfajta papi mentalitás jele, hanem olyan igazság, amely az Úr által megalapított egyház struktúrájában gyökerezik.
A II. vatikáni zsinat emlékeztet rá, hogy maga Krisztus előléptette néhány tanítványát; „egyeseket szolgává tett, hogy a hívők közösségében felszentelésük folytán hatalmuk legyen áldozatot bemutatni és bűnöket megbocsátani” (2. pont).

A II. vatikáni zsinat mindenkinek a figyelmébe ajánlja a „papi rend kiemelkedő szerepét” (1. pont), de ugyanakkor azt is tanítja, hogy a papok „nem az égből hullnak le”, hanem a hívek népe köréből „vétetnek” és „testvérként” élnek az emberek között (3. pont). A papok tehát legyenek tudatában hivatásuk nagyságának, anélkül, hogy önmagukat ünnepelnék, mivel nem rendelkeznek semmivel sem, amit ne kaptak volna. Emlékeztetnünk kell Szent Ágoston szavaira, miszerint „Értetek vagyok püspök, veletek együtt vagyok keresztény”.

A „Presbyterorum Ordinis” dekrétum a papok három alapvető kötelességét jelöli meg: hirdessék Isten szavát, ünnepeljék a szentségeket és gyakorolják a szeretetszolgálatot. A papok emlékezzenek feladatukra, hogy „ne a maguk bölcsességére támaszkodjanak – mint ahogy ezt szeretné néhány teológus – hanem mindig Isten szavát tanítsák” (4. pont). Ez a tanítás azonban nem abban áll, hogy automatikusan ugyanazokat a formulákat ismételik, hanem abban, hogy az „evangélium örök igazságát” „a való élet körülményeire” alkalmazzák (4. pont).

A zsinat hangsúlyozza a püspökök, papok és diakónusok, valamint a papság és a szerzetesek közötti szeretetközösség kapcsolatainak szükségességét (Novo Millenio Ineunte, 45 – II. János Pál apostoli levele). Nem olyan szolidaritásról van szó, amely elrejti a problémákat, ahelyett, hogy elemezné és megoldaná azokat.

A zsinat sokkal inkább a „spiritualitás szeretetközösségét” jelöli meg, amely lehetővé teszi a papok számára, hogy kölcsönösen segítsék egymást, együttesen hozzájárulva az egyház javához – fejti ki zsinati sorozatában P. Dariusz Kowalczyk lengyel jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem dogmatika professzora.

(vm)