2011-02-24 17:22:17

„A házasság évezredek óta egy férfi és egy nő életközössége” – az USA főpásztorainak közleménye


Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája február 23-án közleményt bocsátott ki válaszként Obama elnök döntésére. Az elnök ugyanis utasította az Igazságügyi Minisztériumot, hogy szüntesse be a Házassági Törvény Védelme jogszabály támogatását. Ezt a szövetségi jogszabályt, amely ismételten leszögezi a házasság meghatározását, egy republikánus kongresszus szavazta meg és egy demokrata elnök írta alá 15 évvel ezelőtt. A mostani döntés legfőbb indoka, hogy Obama elnök a törvényt a szexuális irányítottság elfogadhatatlan diszkriminációjának tartja.

Ez a döntés azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalomnak le kell mondania alkotmányos kötelezettsége végrehajtásáról, ami annak a biztosítása, hogy maradéktalanul megtartják az Egyesült Államok törvényeit – hangzik az USA püspökeinek jegyzéke. Egyben súlyosan sérti amerikai állampolgárok millióit akik visszautasítják az igazságtalan diszkriminációt, valamint határozottan állítják az egy férfi és egy nő közötti házasság egyedülálló és felbecsülhetetlen értékét.

A házasság jelenlegi felfogásának támogatása nem vallási bigottság, hanem rendkívül ésszerű, általános vélemény, amely megállapítja, hogy a házasság a polgári társadalom intézményes alapja. A kormány részéről bármilyen olyan kijelentés, amely azt sejteti, hogy ez a vélemény „diszkriminációt” jelent, országszerte komolyan fenyegeti a házasságot támogatók vallásszabadságát – olvassuk az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája által szerdán kibocsátott közleményben.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.