„Az egyház megújítása a személyes megújulásban és a szívek megtérésében rejlik” –
a Szentatya tanítása Bellarmin Szent Róbertről
XVI. Benedek pápa a február 23-i szerdai általános kihallgatáson Bellarmin Szent Róbertet
mutatta be a VI. Pál termet megtöltő zarándokoknak. Mint mondta, az itáliai szent
alakja a nyugati egyházszakadás fájdalmas időszakához vezet minket, amikor a súlyos
politikai és vallási válság következtében több nemzet is elszakadt az Apostoli Széktől.
Bellarmin
Róbert 1542. október 4-én született a Sienához közeli Montepulcianóban. Anyai ágon
unokaöccse volt II. Marcell pápának. 1560. szeptember 20-án lépett be a jezsuitákhoz,
teológiai és filozófiai tanulmányait a neves Collegio Romano-ban (Római Kollégium),
illetve Padovában és a belgiumi Leuvenben végezte. Nagy hatással volt rá az egyházatyák
és Aquinói Szent Tamás tanítása. 1570. március 25-én szentelték pappá, majd ezt követően
tanítóként tevékenykedett többek között a római neves jezsuita intézményben, a Collegio
Romano-ban is. 1576 és 1586 között tartott előadásainak szövegét Kontroverziák címmel
adta ki Rómában. Később az intézet növendékeinek lelki vezetőjévé, majd elöljárójává
vált. VIII. Kelemen pápai teológusnak nevezte ki.
1597 és 1598 között írta
meg egyik legkedveltebb művét, a Keresztény Doktrínát. 1599. március 3-án VIII.
Kelemen pápa kreálta bíborossá, majd Capua érsekévé nevezték ki. Három éven keresztül
volt egyházmegyés főpásztor, amelynek folyamán kitűnt hithirdetői készsége, a hívek
iránti gondviselése a plébániák hetenkénti meglátogatása által, továbbá nevéhez főződik
három egyházmegyei szinódus és egy tartományi zsinat megszervezése is. Capuai tartózkodása
után újra Rómába került miután részt vett két konklávén is, ahol XI. Leót majd V.
Pált választották meg pápának.
Ezt követően Bellarmin Róbert bíboros a legfontosabb
kongregációkban töltött be jelentős hivatalokat, továbbá diplomáciai feladatokkal
is megbízták a Velencei Köztársaságba és Angliába, ahol az Apostoli Szék jogainak
védelmében tevékenykedett. Életének utolsó éveiben nagy figyelmet és sok időt szentelt
az írásnak, amely folyamán több spirituális munkája is született. 1621. szeptember
17-én halt meg Rómában. XI. Piusz pápa 1923-ban boldoggá, majd 1930-ban szentté avatta
és ugyanekkor egyházdoktornak is nyilvánította.
Bellarmin Szent Róbert a XVI.
század utolsó évtizedeiben fontos szerepet játszott az egyház életében – magyarázta
a Szentatya. Kontroverziák c. írása még ma is jelentős mű a katolikus egyháztan számára,
amelyben a kinyilatkoztatásról, az egyház természetéről, a Szentségekről és a teológiai
antropológia kérdéseiről elmélkedik. Számos, a korban vitatott kérdésre választ kívánt
adni, így pl. az egyház láthatatlan aspektusára, vagyis mint misztikus test, amelyet
az egyház külső és belső tulajdonságaival magyarázott.
Ebben a monumentális
műben Bellarmin Szent Róbert az értelem és az egyház hagyományának segítségével magyarázza
a katolikus tanítást. Mégis valódi öröksége életszentségében van, amelyre napról napra
törekedett szolgálata folyamán szerzetesi, papi és püspöki hivatalához való hűségével
– állapította meg a pápa. Élete folyamán mindig fontosnak tartotta a hithirdetést,
a prédikációt, amelyből egy jelentős gyűjtemény is született. Ezekben jól felismerhető
az ignáci neveltetés által szerzett tulajdonsága, amely mindig a lényegesre, vagyis
Jézus alakjára irányult.
Bellarmin Szent Róbert írásaiban, tanításában arra
emlékeztet bennünket, hogy életünk legvégső értelme az Úr, Isten, aki Jézus Krisztusban
jött el közénk. Általa hív minket a vele való egységre – magyarázta XVI. Benedek.
Arra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk az Úrban, hogy életünket az Evangéliumhoz
való hűségben éljük meg, hogy hittel és imával fogadjuk el és világítsuk meg életünk
minden cselekedetét és körülményeit, mindig az Úrral való egységre irányítva tekintetünket.