2011-02-21 17:14:17

Az igazságtalanságokra ne válaszoljunk bosszúval vagy gyűlölettel – a pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága


Február 19-én, vasárnap délben XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez intézett beszédében Jézus szavait idézte: „szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért” (Mt 5,44).

A vasárnapi olvasmányokhoz fűzve gondolatait a pápa feltette a kérdést: ki válhat tökéletessé? Akkor vagyunk tökéletesek, ha alázatosan élünk, mint Isten gyermekei és valóra váltjuk akaratát. Aki szívébe befogadja az Urat, és teljes szívéből szereti őt, az képes mindig az újrakezdésre. Képes arra, hogy teljesítse az Úr akaratát, megvalósítsa a létnek egy új formáját, amelyet a szeretet hat át, és amelynek elrendeltetése az örökkévalóság. Ha tudatára ébredünk annak, hogy Isten templomai vagyunk, és a Szentlélek lakik bennünk életünket teljesen átalakítva, akkor ékesszóló és hatékony lesz tanúságtételünk.

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy február 22-én ünnepeljük Péter apostol székfoglalását. Krisztus Péterre, az Apostolok közül az elsőre bízta azt a feladatot, hogy legyen Isten népének mestere és legfőbb pásztora. A pápa arra buzdította a püspököket, hogy tegyék magukévá azt az „új életstílust”, amelyet Jézus hozott el és amelyet az Apostolok is követtek. Azért fohászkodott Máriához, hogy tanítson meg bennünket egymás szeretetére. Tegyen képessé arra, hogy testvérként fogadjuk be embertársainkat, ugyanannak a mennyei Atyának a gyermekeit.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa francia nyelvű köszöntésében hangoztatta: a testvéreink iránti szeretet, amelyről Isten szól nekünk, képes megváltoztatni a világot, visszautasítva a hamis bálványokat.

Spanyolul a kolumbiai néphez fordult, akik különféle kezdeményezésekkel emlékeznek meg II. János Pál hazájukban tett apostoli látogatásának 25. évfordulójáról.

A lengyel híveket a Szentatya arra buzdította, hogy amikor szenvedünk a rossz, az igazságtalanságok miatt, a bosszú vagy a gyűlölet helyett imádkozzunk üldözőinkért. A rosszat győzzük le a jóval. Ajánljunk minden ellenségeskedést Isten oltalmába, hogy eljussunk a szabadságra és a lelki békére.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.