„A betegek és az egyház” – P. Federico Lombardi SJ jegyzete az Octava Dies Vatikáni Televíziós műsorban

II. János Pál volt az, akinek akaratára az Egyház minden év februárjában, a Lourdes-i Szűzanya liturgikus ünnepén megtartja a Betegek Világnapját. A betegség az emberi létezés oly alapvető része, hogy az szükségszerűen a hit megtapasztalásakor is jelen van. Minden embert érint, vagy saját testében és lelkében, vagy hozzátartozóin keresztül, közvetlen környezetében. Lelkének legmélyebb részére hatol párbajra hívva szeretetét, reményét és hitét is.

Jézus Krisztus figyelme a szenvedők iránt, szenvedéstörténete és halála, vigasztaló szó a betegeknek. Ezt kell keresnie az egyháznak is, a szolidaritás és a szeretet előmozdítójának kell lennie az emberi közösség minden dimenziójában.

II. János Pál boldoggá avatására készülünk, aki a hittel megélt betegség nagy tanúságtevője volt. A mód, ahogy viselte betegségét egyike azoknak a tényezőknek, amelyek miatt meg vagyunk győződve életszentségéről. Mint Jézus, aki a keresztet hordozza, II. János Pál is barátja és közbenjárója minden beteg embernek.

Viszont a vigaszon túl fontos az elkötelezettség is. XVI. Benedek így ír erről: „Az emberiességet lényegében a szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal mérjük. Ez érvényes az egyes személyekre és a társadalomra egyaránt. Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket, és együttszenvedéssel nem képes segíteni őket a szenvedés belső megosztásában és hordozásában” (Spe salvi, 38).

A szenvedés a szeretetre hív és szeretetet ébreszt. Nagyon sok szeretetet. Szenvedés nélkül nem ismerjük meg a szeretet mélységeit. Kérjük, hogy megérthessük és megélhessük a szeretetet és ezáltal növekedhessünk az emberiességben.

(hh)