2011-02-07 18:43:17

Szlovákia: a lelkiismereti szabadságot védelmezik a püspökök


Az egyház továbbra is küzd az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságjogáért Szlovákiában – nyilatkozta P. Jozef Kovacik, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője. A pozsonyi egyetemi kórház döntését kommentálta, amely az intézmény egészségügyi dolgozóinak tiltakozása ellenére folytatja a művi vetéléseket. Január elején a kórház vezetése bejelentette, hogy február 1-jétől felfüggeszti a mesterséges terhesség-megszakításokat az alkalmazottak kérését figyelembe véve. Ezzel kiváltották a szlovák püspökök és az életvédő mozgalmak szimpátiáját. P. Kovacik szerint a kórház visszalépése a döntés terén politikai nyomásra történt. Az egészségügyi dolgozóknak joguk van a lelkiismereti ellenvetéshez, amelyet a törvény is védelmez, és amely nagyon fontos az élethez való jog szempontjából is – hangsúlyozta a szóvivő.

A szlovák törvény lehetővé teszi a 12 héten belüli szándékos terhesség-megszakítást meghatározott feltételek mellett. Ezek közé tartozik az anya mentális egészségének veszélye, a gazdasági és szociális nehézségek. Ugyanakkor felhatalmazza a katolikus kórházakat, hogy tartózkodhassanak az abortusz elvégzésétől és elismeri az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságát a közkórházakban. Ez a lelkiismereti alapon való tiltakozás terjedőben van Szlovákiában, amely élvezi az egyház támogatását – állapította meg P. Kovacik, a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.