2011-02-07 18:44:39

Első alkalommal tartják meg a Vallásközi Harmónia Világhetét az ENSZ kezdeményezésében


Először rendezik meg a világon a Vallásközi Harmónia Hetét egy olyan időszakban, amikor növekszik annak tudata, hogy az emberek a kölcsönös megértés és a béke jegyében együtt nézzenek szembe a nehéz kihívásokkal – olvasható Miguel Díaz, az Egyesült Államok szentszéki nagykövete nyilatkozatában.

A kezdeményezés gyökere a „Közös szó közöttünk és közötted” címet viselő levélhez nyúlik vissza, amelyet muzulmán értelmiségeik írtak XVI. Benedeknek. Ebben kijelentik, hogy létezik közös alap az iszlám és a kereszténység között. Az ENSZ világhét másik gyökere XVI. Benedek egyik beszéde, amelyet jordániai látogatásakor mondott. Annak az erőfeszítésnek a jegyében, hogy a muzulmánok és a keresztények közötti párbeszédet kiterjesszék minden vallás követőire, az ENSZ közgyűlése a múlt évben egyhangúlag elfogadta, hogy február első hetét minden évben a Vallásközi Harmónia Világhetének nyilvánítsák.

A vallásközi egyetértés fontosságát világszerte elismerték ezzel az országok, amely fontos lépést jelent a szélsőséges álláspontot képviselők felé, akik széthúzást keltenek. A Vallásközi Harmónia Világhete során remélem, hogy az emberek a földkerekség minden táján megduplázzák erőfeszítéseiket emlékeztetve arra, hogy mindannyian egy emberi családhoz tartozunk – nyilatkozta Miguel Díaz, az USA szentszéki nagykövete az ENSZ kezdeményezés kapcsán.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.