A világ világossága: Jézus és a keresztények – P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi
3. vasárnapra
Idén az A liturgikus
év évközi vasárnapjain Szent Máté evangéliumát olvassuk. Máté a zsidókból megtért
keresztényekhez szól, akikről feltételezi, hogy ismerik az ószövetségi Szentírást.
Ezt az is jelzi, hogy gyakran idézi a prófétai jövendöléseket, amelyek beteljesedtek
Jézusban: Ő a megígért Messiás, a Felkent, a Krisztus. (Lukács evangélistánál, aki
a pogányságból megtérteknek írt, sokkal kevesebb az ószövetségi hivatkozás.)
Ezen
a vasárnapon Jézus nyilvános működése kezdetén vagyunk: a Mester elhagyja Názáretet
és a Genezáreti tó melletti Kafarnaumba költözik. Ez a galileai vidék volt hajdan
Zabulon és Neftalin törzsének szállásbirtoka. Erre utal a Máté által idézett Izajás-szöveg
(9, 1-2): Jézus megjelenésével nagy világosság támad annak a népnek, mindazok, akik
az erkölcsi halál sötétségében éltek. Jézus majd a világ világosságának mondja magát
(Jn 9, 6). „Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság
fiai legyetek” (Jn 12, 36).
Róluk, rólunk is mondja Jézus: „Ti vagytok a világ
világossága és a föld sója.” (Mt 5, 14) Jézust, a Fényforrást kell sugároznunk a
körülöttünk tapasztalt sötétségbe, a terjedő újpogányságba. A Szentatya újabban többször
beszél az ún. nyugati világ – a mi keresztény gyökereit felejtő, elveszítő Európánk
– új evangelizálásáról. Ebből minden kereszténynek ki kell vennie részét, elsősorban
személyes tanúságtételével. Megtenni az igazságot szeretetben, így leszünk világító
emberek. „ Aki szereti testvérét, az világosságban él…” (1Jn 2, 10) Aki megteszi az
igazságot, az nem jár már sötétségben, kijön a napfényre, és másokat is arra segít,
hogy megtalálják az igazságot – Jézus Krisztust -, megtalálják életük értelmét. Az
Isten országa bennünk van, az isteni élet csírázik, kibontakozik azokban, aki hittel
befogadták az Igét, akik követik Jézust, a világ világosságát. Ehhez kérnünk kell
a teremtő Lélek ajándékát: Általa Isten szeretete kiárad szívünkbe, és így képesek
leszünk szeretni Istent és felebarátunkat.
A Mester meghívja követésére az
első tanítványokat, a Genezáreti tó partján halászó Pétert és Andrást, majd Zebedeus
fiait, Jakabot és Jánost, és emberhalászokká avatja őket. Jézus követésére minden
keresztény hivatott, de a Mester egyeseket meghív munkatársainak, hogy sorsközösséget
vállaljanak Vele, hogy közelebbről kövessék Őt, nyomába szegődjenek. Imádkoznunk kell
új hivatásokért, mert éppen az új evangelizáláshoz szükség van olyan papokra, valamint
férfi és nő szerzetesekre, akik teljesen az Isten országát kibontakoztató egyház szolgálatára
szentelik magukat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a világi hívőknek nemcsak
azért kell fokozottabban részt venniük – sajátos helyzetük, szerepük szerint az apostolkodásban,
mivel ijesztően megfogyatkozott a papi és szerzetesi hivatások száma, hanem keresztségük
és bérmálásuk erejében nekik is küldetésük van.
Prohászka Ottokár püspök már
1907-ben, fél századdal megelőzve a II. vatikáni zsinatot, sürgette a világiak apostoli
elkötelezettségét, szembeszállva a klerikalizmussal. A Modern katolicizmus IX. fejezetéből
idézek: „A XX. század hullámzó tengerén küzdő egyháznak millió s millió szívre s kétszerannyi
kézre van szüksége, szüksége van a régi apostoli szellemre, mely klérust, apácát és
hitvest szoros kapcsolatba hozzon s bennük a testvériség erejével érvényesüljön. Szükségünk
van közeledésre, a klérusnak és laikusnak, a szerzetesi s világi életnek helyes méltatására,
mely mindnyájunkat fölemeljen s törekvéseinknek, s munkánknak helyes irányt adjon.
(…) Egy a céljuk: a végcél az örök élet; a közvetlen cél pedig, melyen itt a földön
dolgozunk, a krisztusi élet. (…)
Nincs tehát két kereszténység, ahogy nincs
két cél, ahogy nincs kétféle Krisztus; nincs két egyház, melyek közül az egyik a klérusé,
a másik a laikusé – az egyik a szerzetesek, a másik a világiak egyháza. (…) Ti mindnyájan
testvérek vagytok – mondotta az Úr – célotok egy, mesteretek s életetek kincs is egy…egyetlenegy,
Krisztus s az ő kegyelme, szép életben kifejtve!”