„A fejetetejére állt világ” – Marc Chagall kiállítás Rómában

Marc Chagall a modern, XX. századi festészet egyik neves, kiemelkedő alakja, aki már élete során megbecsült, híres művésszé vált. Azt tartják róla, hogy művei a legkönnyebben felismerhető alkotások közé tartoznak a művész egyedi ábrázolásmódja, figurái, különös kompozíciói, erős színei miatt. Talán nem véletlen mindez.

Mikor a látogató, akár ismeretlenül is megtekint egy Chagall kiállítást, számtalan kérdés merül fel benne. Annak ellenére, hogy teljes egész kompozíciót lát, mégsem áll össze benne a kép, amely elé tárul. Chagall festményeinek nagy részén az alakok szerteszét szórva helyezkednek el a térben, a személyek és a tárgyak a fejük tetejére állnak, a színek összekeverednek és nem a megszokott tárgyakhoz kapcsolódnak, továbbá sok olyan elemmel is találkozik, amelyek valahogy ismereteink szerint csak részben vagy egyáltalán nem beazonosíthatóak.

Valóban, Chagall festményei, rajzai és rézkarcai közt sétálva egy egész más világba, szinte mesevilágba lép be az érdeklődő, amely a művész sajátos, egyedülálló világnézetéről tanúskodik. A képek azonban, mesés mivoltuk ellenére, az élet legfontosabb problémáival szembesítik az embert, amely azonnal kérdéseket gerjeszt benne. Miért van mindez? Mit akar a művész elérni e különös ábrázolásmóddal? Honnan származik mindez... és még sorolhatnánk őket.

Marc Chagall 1887-ben született a mai Fehéroroszország területén található Vityebszk városában zsidó családban. A vallásos témájú alkotásait tehát meghatározza zsidó származása, amely azonnal közelebb viszi az érdeklődőt kérdéseinek megválaszolásához. Ilyen többször előkerülő elem pl. az égben lovas szekéren utazó ember. Chagall művészetének megértéséhez nagyban hozzájárul származása és szülőhazája, az ottani szokások, hagyományok, lakosok és a hangulat, amely annak ellenére, hogy élete nagy részét Franciaországban, ill. a világ egyéb országaiban töltötte, újra és újra előkerülnek alkotásain. Ezek közül jellegzetes a hegedű vagy éppen a színes kakasok. Harmadik meghatározó tényező lehet a Chagall művészetének megértéséhez vezető úton az adott történelmi korszak, amelyben Chagall élt, vagyis az orosz forradalmak, az első majd a második világháború, ill. a kor filozófiai irányzatai, az egyház törekvései Európában és a világban.

Rómában 2011 első három hónapjában az Ara Pacis, vagyis az Augustus császár oltárára épült kortárs múzeumban tekinthető meg a „Fejetetejére állt világ” (Il mondo sotto sopra) címet viselő Chagall kiállítás, amely a művész 1940 utáni műveiből válogat leginkább. Ebben egyaránt találhatóak vallásos és hétköznapi témájú képek, rajzok, rézkarcok.

A képek előtt sétálva azonnal az alkotások vallásos szimbólumokkal való teltsége kelti fel az érdeklődést. Ez így is van, Chagall művészetének egyik alapvető forrása a Tóra és a Biblia, amelyek nélkül nem lehet megérteni a képek tartalmát. Így pl. a korábban már említett és a számos alkalommal felfedezhető a felhőkön, lovas szekéren utazó emberalak. Az Ószövetség ismerete nélkül nehéz lenne megfejteni e figura mivoltát, amely kulcsfontosságú a zsidó kultúrában nevelkedett festő alkotásain: „S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe” (2Kir 2,11).

A zsidó hagyomány azt tartja, hogy a szekér Illés próféta földi életének utolsó eleme, aki nem halt meg. Illés próféta szekerével Chagall képein nem egyszer a keresztre feszített Jézus közelében kap helyet. Jézus, aki az emberi szenvedés megtestesítője és Illés szekere, amely az ég felé tart. E kép uralja a kompozíciót egyfajta keresztény-zsidó sajátos ikonográfiát megjelenítve ezáltal. Chagall művészete rávilágít az egyház egyik ma is jelentős törekvésére, vagyis a vallások közötti, ez esetben a zsidók és keresztények közötti párbeszéd jelentőségére, amellyel kapcsolatban jelentős előrehaladás történt a II. Vatikáni zsinat idején, amely tevékenység ma is aktívan folytatódik.

Chagall ábrázolásainak másik szembetűnő jellegzetessége a szereplők és tárgyak egyfajta „összevisszasága”. A zsidó nép történelme, száműzetései jelennek meg talán, amely során e nép országokat szelt át, elkeveredett egymástól, egyszóval állandó vándorlásban élt és él ma is a földön. Chagall ezt így fogalmazza meg Istennek: „Mutasd meg számomra az utat. Nem szeretnék olyan lenni, mint mások, egy új világot akarok meglátni”. Saját művészetét így egyfajta oltalmazóként éli meg, amely segít neki abban, hogy népét képein megjelenítse biztos helyet adva nekik ezáltal.

Chagall művészete a korban újként jelentkezett, s amely nagy hatással volt az őt követő művészekre. Valóban eredetit alkotott élete során, amely egyes elemeket megőrzött a múltból, a hagyományból, viszont újszerűségével túllépett az addig megszokott ábrázolásokon és egy sajátos képvilágot, ikonográfiát formált meg. Chagall szerint a művész feladata, hogy megszabaduljon bármiféle túlságosan merev szabályokat hordozó elképzeléstől: „Fejest ugrok gondolataimba, amely által képessé válok a világ fölé szárnyalni”.

(hh)