Az újesztendő első általános kihallgatásán a pápa a karácsonyi ünnepek jelentőségéről elmélkedett

A Szentatya mindenekelőtt újévi jókívánságait fejezte ki a VI. Pál teremben összegyűlt nemzetközi összetételű zarándokseregnek, mintegy 7 ezer hívőnek. Azt kívánta mindenkinek, hogy az idő és a történelem Istene vezesse lépteiket a jóság útján és halmozza el kegyelemmel és bőséggel az emberiséget. Még a szentkarácsony világossága vesz bennünket körül ezen a napon, Urunk Megjelenése ünnepének vigíliáján. Karácsony, mint mindig, ezúttal is elvarázsolt minket, sokkal inkább, mint a többi nagy egyházi ünnep. Ez azért történik, mert valamiképpen mindannyian megsejtjük, hogy Jézus születése választ ad az emberek benső elvárásaira és reményeire. A fogyasztói szellem valamiképpen elszürkíti a szíveknek ezt a nosztalgiáját, ám ha bensőnkben erős a vágy arra, hogy befogadjuk az Istengyermeket, akkor a karácsonyi díszek és fényáradat visszatükrözi az emberi szívekben Isten megtestesülésének világosságát.

Az elmúlt napokban titokzatos módon, ám mégis a maga valóságában átéltük Isten Fiának a világra jöttét. Amikor ünnepeljük a Megtestesülés eseményeit nem csupán a múlt történéseire emlékezünk, hanem az üdvösséget elhozó titkot is jelenvalóvá tesszük. A liturgiában, a szentségekben ezek a titkok aktuálissá és hatékonnyá válnak ma is. Nagy Szent Leó ezt a gondolatot így fejezte ki: „Mindaz, amit Isten Fia tett és tanított, hogy kiengesztelje a világot, mi nem csak a múltban végbement események elbeszélésén keresztül ismerjük meg, hanem annak a dinamizmusnak is a hatása alá kerülünk, amelyet ezek az események a jelenben hordoznak.” A II. Vatikáni Zsinat liturgiával kapcsolatos konstitúciója szerint a Krisztus által megvalósított üdvösség műve folytatódik az egyházban a Szentlélek kegyelméből és a szent misztériumok ünneplése által.

A karácsony elővételezése a húsvéti misztérium szentségének, vagyis kezdete az üdvösség központi misztériumának, amely tetőpontját Jézus kínszenvedésében, kereszthalálában és feltámadásában éri el. Jézus ugyanis emberi léte első pillanatától, attól kezdve, hogy megfogant Mária méhében, megkezdte saját maga szeretetből történt feláldozását. Karácsony éjszakája tehát szorosan összekapcsolódik Húsvét éjszakájának nagy virrasztásával, amikor a megváltás műve beteljesedik a meghalt és feltámadt Úr Jézus dicsőséges áldozatával. A Jászol, a megtestesült Ige képmása, az evangéliumi elbeszélés szerint Húsvétra is utal. Érdekes megfigyelni, hogy a keleti hagyományban vannak olyan születést ábrázoló ikonok, amelyekben a pólyába takart Kis Jézus koporsóra emlékeztető Jászolban fekszik. A Megtestesülés és a Karácsony nem egymás mellett van, hanem két egymástól elválaszthatatlan kulcspontja a Megtestesült és Megváltó Istenbe vetett egyetlen hitnek. A karácsonyi időszak szertartásai, az olvasmányok és az imádságok az isteni epifánia, azaz az Úr megjelenésének mély értelmét tartalmazzák, amelyek már eszkatológikus jelentést is hordoznak, azaz a végső idők felé irányítanak.

A Szentatya a szerdai kihallgatáson mondott katekézisének befejező részét a karácsony helyes ünneplésének szentelte. Meg kell tisztítanunk ezt az ünnepet a felszínes érzelgősségtől és moralizáló aspektustól. A karácsony ünneplése túl azon, hogy követjük az alázatos, szegény és szeretetteljes Jézus példáját, legyen inkább felhívás arra, hogy engedjük teljesen átalakítani magunkat Azáltal, Aki magára öltötte a mi emberi testünket. Nagy Szent Leó karácsonyi prédikációjának szavai szerint: „Isten Fia társult hozzánk és társává tett bennünket, oly módon, hogy Isten leereszkedése az emberi természetig az ember felemelkedését jelentette Isten magasságáig.”

A pápa katekézisét ezekkel a szavakkal zárta: „Kedves barátaim, ebben a karácsonyi időszakban éljünk a lélek igényei szerint. Miután imádtuk az emberré lett és a Jászolba fektetett Isten Fiát, arra kaptunk meghívást, hogy járuljunk az áldozati oltárhoz, ahol Krisztus, az égből alászállott élő Kenyér igazi táplálékká vált számunkra, hogy elnyerjük az örök életet… Hirdessük a Megtestesült Igét örömmel a világnak és tegyünk róla tanúságot életünkkel.”
(ik)