„Csak az igazság üdvözít” – XVI. Benedek karácsonyi beszéde a Római Kúria bíborosaihoz,
érsekeihez és püspökeihez
XVI. Benedek pápa december 20-án, hétfőn délelőtt a vatikáni Apostoli Palota Királyi
termében fogadta a szokásos karácsonyi jókívánságok kicserélése alkalmából a Római
Kúria főpásztorait. Emlékezetes beszédében három fő témakör köré csoportosította gondolatait:
a pedofil papok botránya, a keresztényüldözés, valamint Boldog Newman bíboros megtérésének
időszerűsége.
„Excita, Domine, potentiam tuam, et veni” – „Serkentsd fel,
ó Urunk hatalmadat, és jöjj el” - az egyház ezekkel a szavakkal imádkozik Advent napjaiban
– kezdte beszédét a Szentatya. Olyan fohász ez, amelyet valószínűleg a Római Birodalom
leáldozásakor fogalmaztak meg. A jogrend széthullása, valamint az ennek kedvező erkölcsi
magatartásformák hatására ledőlt az a gát, amely előzőleg védelmet nyújtott az emberek
békés egymás mellett élésének. Tűnőben volt egy világ. Gyakori természeti csapások
még csak növelték az emberekben a bizonytalanság érzését. Nem volt kilátásban semmiféle
olyan erő, amely megfékezhette volna ezt a hanyatlást. Ezért még erőteljesebben fohászkodtak
Isten hatalmáért: jöjjön és védelmezze az embereket mindezektől a veszélyektől.
Ma
is több okunk van arra, hogy csatlakozzunk az egyháznak ehhez az adventi imájához.
Az új remények és lehetőségek ellenére a világot aggasztja az a benyomás, hogy szertefoszlik
az erkölcsi egyetértés, konszenzus, amely nélkül nem működnek a jogi és politikai
struktúrák. Ennek következtében az ezek védelmére mozgósított erők kudarcra vannak
ítélve.
„Serkentsd fel” – az ima emlékeztet arra a kiáltásra, amelyet a tanítványok
intéztek a bárkában alvó Jézushoz, hogy csendesítse le a tomboló vihart (vö. Mt 8,26).
Amikor az Úr parancsára vége lett a szélvésznek, Jézus megfeddte tanítványait kicsiny
hitük miatt. Azt akarta mondani: aludt bennetek a hit. Ma nekünk is ezt mondja, mivel
gyakran szunnyad el hitünk. Imádkozzunk tehát Jézushoz, hogy ébressze fel álmából
hitünket, amely gyakran elfárad. Adja vissza hitünk hegyeket mozgató erejét, vagyis
adjon igazságos rendet a világ dolgainak.
„Ebben az évben, a nagy megpróbáltatások
során ismételten eszembe ötlött ez az adventi ima” – folytatta karácsonyi beszédét
a Szentatya. Nagy örömmel kezdtük el a papság évének megünneplését és Istennek köszönhetően
nagy hálával zárhattuk le, annak ellenére, hogy másképpen zajlott, mint ahogy elképzeltük.
Bennünk, papokban és a világi hívekben, a fiatalokban is, megújult annak a tudata,
hogy a papság, amelyet az Úr ránk bízott, nagy ajándék a katolikus egyház részére.
Ismét tudatára ébredtünk, milyen szép az, hogy emberek Isten nevében kiejthetik a
bűnbocsánat, az átváltoztatás szavait, milyen szép, hogy az Úr erejében az emberek
mellett állhatunk örömeikben és szenvedésükben.
Annál inkább felháborított
bennünket a hír, hogy éppen ebben az évben és számunkra elképzelhetetlen méretben
jutott tudomásunkra a papok által kiskorúak ellen elkövetett visszaélések híre. Ezek
a papok visszájára fordítják a szentséget: a „sacrum” leple alatt mélyen megsértik
a személyt gyermekkorában és egész életére kárt okoznak.
XVI. Benedek felidézte
Bingeni Szent Hildegárd, az 1098 és 1179 között élt német szerzetesnő látomását. Ebben
az egyháznak, Krisztus jegyesének az arcát por borította, csakúgy, mint ma, ruháját
megszaggatták a papok bűnei, éppen, mint ahogy mi éltük ezt meg idén. Ezt a megaláztatást
fogadjuk be, mint buzdítást az igazságra és meghívást a megújulásra.
Csak
az igazság üdvözít. Fel kell tennünk a kérdést, hogyan tehetjük a lehető legjobban
jóvá az igazságtalanságot? Miben tévedtünk egész keresztény mivoltunkban, hogy mindez
megtörténhetett? Újra eltökélt szándékkal el kell köteleznünk magunkat a hit és a
jó mellett. Képeseknek kell lennünk a bűnbánatra. Minden erőfeszítésünkkel minden
lehetségest meg kell kísérelnünk a papképzésben, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson
elő. A pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítik az áldozatokat, hogy visszanyerjék
az egyházba vetett bizalmukat, illetve annak a számtalan papnak, akik alázattal és
hűségesen közvetítik az Úr jóságát a pusztítások között, tanúskodva a papság el nem
veszett szépségéről.
„Tudatában vagyunk a papok által elkövetett bűnök rendkívüli
súlyosságának és erre vonatkozó felelősségünknek is” – folytatta beszédében a pápa.
Ugyanakkor utalt azokra a körülményekre, amelyek között ezek az események megtörténhettek.
A társadalom egyre inkább elfogadja a gyermekpornográfia piacát. A gyermekek pszichológiai
elpusztítása korunk egyik félelmetes jele. A harmadik világ püspökeinek jelentései
szerint a szex turizmus továbbra is fenyeget egy egész nemzedéket, kárt okozva emberi
méltóságának.
Szent János „A Jelenések Könyvében” Babilon nagy bűnei közé
sorolja a testtel való kereskedést. Ehhez kapcsolódik ma az egész földet behálózó
kábítószer fogyasztás, Mammon diktatúrája, amely eltorzítja az embert.
A gyönyörök
már nem elégítenek ki, a kábulat hamis illúziójának túlfeszítése erőszakká válik,
amely egész térségeket sújt. Mindez a szabadság végzetesen félreértett értelmezésének
következménye, amely végül aláássa, majd teljesen megsemmisíti magát a szabadságot.
Ahhoz, hogy ellenálljunk ezeknek az erőknek, meg kell vizsgálnunk ideológiai alapjait.
A ’70-es években úgy értelmezték a pedofíliát, mint amely teljesen megfelel
mind a felnőttnek, mind a gyermeknek. Ez azonban részét alkotta az ethos fogalmáról
alkotott alapvető perverziónak. Még katolikus teológus körökben is azt állították,
hogy nincs önmagában véve sem rossz, sem jó. Minden a körülményektől és a végcéltól
függ. A célkitűzéseknek és a körülményeknek megfelelően, minden lehet jó vagy akár
rossz. Ha az erkölcs helyébe a következmények kiszámítása lép, akkor az erkölcs megszűnik
létezni. Ezeknek az elméleteknek a hatása ma nyilvánvaló.
II. János Pál 1993-ban
közzétett, „Veritatis splendor” k. enciklikájában prófétai erővel jelölte meg a keresztény
ethos nagy racionális hagyományában az erkölcsös cselekvés lényeges és állandó alapjait.
Ezt a szöveget ma ismét a lelkiismeretek képzésének középpontjába kell helyezni. A
mi felelősségünk, hogy ismét megértessük az emberekkel melyek az igazi emberség kritériumai
– hangoztatta a Szentatya.
Ezután beszédének második pontjára tért rá, amely
a Közel-Kelettel foglalkozó vatikáni püspöki szinódus volt. A találkozó a pápa ciprusi
útjával kezdődött, amelynek során átnyújtotta az érdekelt országok főpásztorainak
a szinódus munkadokumentumát, az „Instrumentum laboris”-t. Felejthetetlen volt számára
az ortodox egyház vendégszeretete. Bár még nem teljes az egység, örömmel tapasztalhattuk,
hogy az ősi egyház alapformája összekapcsolja a két egyházat.
A szinódus az
egész Közel-Keletre kiterjesztette figyelmét, ahol különböző vallású, hagyományú és
rítusú hívek élnek. Az utóbbi években nőttek a feszültségek, a megosztottságok, az
erőszakos cselekedetek, amelyek nem tartják tiszteletben azt, ami szent, sőt összeomlanak
az emberiség legelemibb szabályai. A jelenlegi helyzetben a keresztények képviselik
a legelnyomottabb és legtöbbet szenvedő kisebbséget. A libanoni főmufti tanácsosa
szinódusi felszólalásában bölcsen megállapította: a keresztények elleni erőszak minket
is sért. A szinódus szavai és gondolatai szóljanak hangos kiáltásként minden politikai
és vallási felelőshöz: vessenek véget a kereszténygyűlöletnek, védelmezzék a menekülteket
és szenvedőket, törekedjenek a kiengesztelődésre. Végső elemzésben csak az Isten kiengesztelő
szeretetébe vetett mély hit orvosolhatja a helyzetet.
Végül a pápa karácsonyi
beszédének harmadik fő témája az Egyesült Királyságban tett látogatása volt. A Westminster
Hall-ban a kulturális élet képviselőihez intézett beszédére utalva szólt a keresztények
felelősségéről és az egyház feladatáról. Tocqueville szavait idézve emlékeztetett
rá, hogy a demokrácia akkor működik, ha közös erkölcsi egyetértésre épül. Ez az alap
konszenzus a keresztény örökségből származik és veszélybe kerül ott, ahol a pusztán
racionális, finalisztikus elmélet lép helyébe. Az értelem elvakulása elleni küzdelem,
a lényeges, vagyis Isten és az ember, a jó és az igaz meglátására való képesség megőrzése
közös érdek, amely minden jóakaratú embert egyesít. A világ jövője forog kockán.
A
Szentatya ezután John Henry Newman boldoggá avatására emlékeztetett. Megtérése azért
fontos ma is számunkra, mert az élő Istenre tért meg. Megértette, hogy ami valóban
fontos, az nem más, mint Isten és a lélek, az emberi lény spirituális dimenziója.
Sokkal valósabbak, mint a kézzel fogható tárgyak. Megtérése kopernikuszi fordulat
volt. A lelkiismeret szó számára azt jelentette, hogy az ember képes az igazság megismerésére
és arra, hogy engedelmeskedjen az igazságnak. 1863-ban így írt naplójába: „Mint
protestánsnak, nyomorúságosnak tűnt a vallásom, de nem úgy az életem. Most, mint katolikus,
az életem nyomorúságos, viszont nem az vallásom”.
XVI. Benedek ezután többi
külföldi utazását említette meg: Máltán, Portugáliában és Spanyolországban ismét meggyőződhetett
arról, hogy a hit nem a múlté, hanem találkozás Istennel, aki most él és cselekszik.
Mindnyájunkat hív, szembeszáll lustaságunkkal és megnyitja számunkra a valódi öröm
felé vezető utat.
A kihallgatás elején Angelo Sodano bíboros bejelentette
a pápának, hogy a bíborosok 200 ezer dollárt gyűjtöttek Haiti és Irak szegényeinek
és betegeinek megsegítésére. A gyűjtést maga Sodano bíboros, a bíborosi kollégium
dékánja javasolta a november 20-i bíborosi konzisztóriumon. Az összeget egyenlő arányban
osztják el és az érintett országok nunciusain keresztül juttatják el a lakosságnak
Szent Karácsony ünnepe alkalmából.