2010-12-16 18:19:55

Az államok fedezzék fel a testvériség értékét – mondta a pápa Nepál, Zambia, Mali, a Seychelles-szigetek és Andorra új szentszéki nagyköveteinek


A politika és a diplomácia által üres szólamként hangoztatott alapvető értékről, az emberi testvériségről, szólt XVI. Benedek beszédében csütörtökön délelőtt. Az Apostoli Palotában fogadta Nepál, Zambia, Andorra, a Seychelles-szigetek és Mali új szentszéki nagyköveteit, akik bemutatták kormányaik megbízólevelét.

A Haiti érdekében történt nemzetközi mozgósítás többet mond bármely szónál: nem létezik valódi nemzetközi közösség a nemzetek kölcsönös támogatása nélkül. Mégis az államok közötti kapcsolatokban a testvériség kevéssé elismert és szinte egyáltalán nem létezik a gyakorlatban – állapította meg a pápa. A filozófiai és a politikai gondolkodás fejlődésében kisebb visszhangra talált a szabadság, az egyenlőség, a haladás és az egység mellett. Holt betű maradt ez az alapelv a modern társadalmakban, elsősorban az egyéni és közösségi ideológiák által gyakorolt befolyás miatt.

Az emberi értelem képes az emberek közötti egyenlőség, valamint a közöttük levő túlzott egyenlőtlenség korlátozása szükségességének felismerésére. Ugyanakkor nem képes a testvériséget megvalósítani. Ez a természetfölötti ajándéka. A testvériség, az ingyenesség és a tisztelet mutatkozzon meg az emberi tevékenység minden szektorában, a gazdasági tevékenységet is beleértve – hívta fel a figyelmet a Szentatya. Az egyház ebben az összetett helyzetben nem lobbiként jár el, nemcsak saját érdekeit veszi figyelembe, hanem a Teremtő tekintetétől követve az emberek méltóságának megbecsüléséért dolgozik. Erőfeszítéseket tesz, hogy a sokféle emberi kapcsolat alapjául a szeretetet és a békét helyezze, amelyek összekötik az embereket, Isten teremtő bölcsességének akarta szerint.

Nepál új szentszéki nagykövetéhez fordulva a pápa annak a reményének adott hangot, hogy az ország tovább folytatja a demokratikus eszmék megerősítését és előmozdítja az alapvető jogokat és szabadságokat. A kormány továbbra is támogassa az egyház jelenlétét az egészségügy és az oktatás terén. Győzedelmeskedjen a tolerancia szelleme és párbeszéd, valamint az együttműködés a nepáli katolikusok és más vallásúak között.

Zambia új szentszéki nagykövetének az igazságosság és a szolidaritás szükségességét emelte ki a pápa különösen a hátrányos helyzetűekkel szemben. Az élet alapvető és sérthetetlen jogának védelmét hangsúlyozta. Buzdított az agrárszektor támogatására és reményét fejezte ki, hogy a gazdasági fejlődés együtt jár a lakosság életkörülményeinek javulásával. Az egyház továbbra is aktívan hozzájárul a malária és az AIDS elleni küzdelemhez a nevelés, a megelőzés, a higiénia terén. Egyben előmozdítja a házastársi hűséget és az erkölcsi felelősséget a HIV vírus terjedése megakadályozásának eszközeként.
Andorra új szentszéki nagykövetéhez fordulva kiemelte a közjó értékét, amelyért eltökélten és következetesen kell cselekedni. Az etikai alapelvekhez való ragaszkodás teszik lehetővé a demokrácia megszilárdítását.

A Seychelle Köztársaság olyan ország, ahol sok mindent elértek a béke, a gazdasági jólét és a politikai, a társadalmi stabilitás terén. A fejlődés azonban ne legyen pusztán anyagi természetű, hanem spirituális is. Alapuljon a szolidaritásra, amelynek gyökere a család intézményében található – figyelmeztetett a Szentatya.

Végül Mali új vatikáni képviselőjéhez szólva XVI. Benedek megemlékezett az ország függetlenségének 50. évfordulójáról, amelyet ebben az évben ünnepelnek. A szociális fejlődés és a demokratizálódás terén sokat kell még tenni. Az alapvető célkitűzések között kiemelte a békét, az élelemhez való hozzáférést, az etnikai és vallási diszkrimináció illetve a növekvő individualizmus elleni küzdelmet. A remény a következő nemzedékekben rejlik, ezért be kell fektetni képzésükbe. Ezen a területen az egyház régóta kitűnő hozzájárulást valósít meg – zárta a pápa Mali új szentszéki nagykövetéhez intézett beszédét.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.