2010-12-09 16:48:19

Kinshasa bíboros érsekének első szentmiséje


Laurent Monsengwo Pasinya kinshasai érsek, akit XVI. Benedek pápa november 20-án kreált bíborossá, múlt vasárnap hálaadó szentmisét mutatott be a kinshasai stadionban. A Kongói Demokratikus Köztársaság főpásztorának ez volt az első bíborosként mondott szentmiséje. Laurent Monsengwo Pasinya a kongói egyház történetében a harmadik bíboros.

Szentbeszédében a bíboros felhívást intézett az ország közéleti vezetőihez, hogy mindig a kongói nép javára végezzék szolgálatukat. A bíboros saját küldetését így határozta meg: „Elkötelezem magam azért, hogy ennek az országnak a polgárai békében, igazságosságban és kiengesztelődésben éljenek egymással.” Monsengwo bíboros arra kért minden lakost, hogy hagyjon fel az erőszakkal, ne fogjon fegyvert és fáradozzon a béke megteremtésén. Hangsúlyozta még, hogy az állami életben érvényt kell szerezni a jognak.

Az új kongói bíboros első szentmiséjén, amelyet élő adásban közvetített a televízió és a rádió, jelen volt Joseph Kabila államfő, a kormány és a diplomáciai testület képviselői és mintegy 100 ezer kongói.

(ik)







All the contents on this site are copyrighted ©.