2010-12-09 16:40:18

200 éves a Pápai Római Régészeti Akadémia – Tarcisio Bertone bíboros szavai a megemlékező ülésen


December 9-én a vatikáni Kancellária Palotában került sor arra az összejövetelre, amellyel az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Pápai Római Régészeti Akadémiára emlékeztek. Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár is jelen volt az ünnepi találkozón, ahol köszöntőbeszédet mondott.

Szavaival tolmácsolta XVI. Benedek pápa üdvözletét, aki lelki közelségéről biztosította a résztvevőket, továbbá kifejezte elismerését a Pápai Akadémia jelentős tevékenységét és szolgálatát illetően.

Tarcisio Bertone bíboros az akadémia bicentenáriumára készített kötet bevezetőjéből indult ki, amelynek kapcsán elmondta: „Mindig hálát kell adnunk Istennek, amikor ilyen jelentős intézmény tevékenységére emlékezünk. A Pápai Római Régészeti Akadémia ugyanis kapcsolatban áll Rómával, az Örök Város történelmével és az Egyházzal, a Szentszékkel. Az intézmény – fejtette ki a vatikáni államtitkár – egy igen nehéz történelmi időszakban, VII. Piusz idején vált pápai akadémiává. Ebből is jól látszik, hogy az igazság keresése és a valódi elkötelezettség a tudományért nem ismeri a politikai rezsimek határait.”

A mai világnak egyre nagyobb szüksége van történelmi emlékezetére, ugyanis az emberi lélek választ keres eredetére, hovatartozására. Ezért tehát a régészeti emlékek is választ adhatnak a civilizáció elsődleges és fontos kérdéseire. Az egyház kétség kívül mindig is támogatta az emberiség emlékezetének, történelme megismerésének elősegítését, amellyel a jelen megértését és a jövő megtervezését támogatja – mondta Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár a Pápai Római Régészeti Akadémia megalakulásának 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi összejövetelen.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.