2010-12-07 16:42:58

Irak: tovább folytatódik a keresztény családok menekülése az országból


Az utóbbi időszakban Irakban történt súlyos, keresztények ellen elkövetett erőszak cselekedetek következtében családok százai hagyják el a térséget Európában, Amerikában vagy Óceániában keresve menedéket. Az utóbbi napokban mintegy száz káld keresztény család érkezett Törökországba, hogy innen menjen tovább azokba az országokba, ahol a káld diaszpórák közösségei képesek befogadásukra. P. François Yakan, az asszír-káld keresztények patriarkátusi helynöke Törökországban beszámolt arról, hogy közössége az iraki keresztény menekültek befogadásában nagy szerepet vállal, és segíti őket a hivatalos jogi és adminisztrációs ügyintézésben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán. Ezt követően a menekültek egy harmadik ország határain belül találhatnak befogadásra. P. Yakan azt is elmondta, hogy a káldok az egész világon jelen vannak és tárt karokkal várják bajba jutott hittestvéreiket. A világ káld keresztény közösségei adománygyűjtést indítottak, amellyel további segítséget kívánnak nyújtani a menekülteknek.

Az otthonuk elhagyására kényszerülő családok nagy számban költöznek Irak kurdisztáni területeire, tehát az országon belül maradnak. A kurdisztáni hatóságok beszámoltak arról, hogy semmiféle nemzetközi vagy állami segítséget sem kaptak a menekültek ellátására, akiknek száma egyre csak nő. A keresztények megfelelő fogadtatásban részesülnek, viszont ha az elvándorlás ilyen iramban folytatódik, akkor a régió humanitárius válsággal találja majd szembe magát. Ennek érdekében elengedhetetlen a menekültek ellenőrzése és nyilvántartása, továbbá a befogadást és az ellátást szolgáló körülmények megteremtése, amelyhez segítséget várnak.
(hh)







All the contents on this site are copyrighted ©.