„A II. vatikáni zsinat a harmadik évezred iránytűje – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata - negyedik rész: a liturgia (2)

A liturgiáról szóló zsinati konstitúcióban megfogalmazták a liturgikus rend általános szabályait, amelyek közül az első megállapítja: „A szent liturgia irányítása egyedül az egyházi tekintélytől függ: az Apostoli Szentszékre és a jogszabályok szerint a püspökre tartozik(…). Éppen ezért egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson” (Sacrosanctum Concilium, Konstitúció a szent liturgiáról (22).

Tehát a zsinat, bár nyitott egy bizonyos liturgikus alkotói szellem lehetősége felé, azonban távolról sem tekintette a liturgiát emberi műnek. Továbbra is érvényes XI. Piusz állítása: „A liturgia nem ennek vagy annak a személynek az ún. rendezői utasítása”.

A hit és a liturgia közötti kapcsolatot az ősi formula fejezi ki: „lex orandi – lex credendi. (Az egyház imádságának, liturgiájának törvénye megfelel a hit törvényének). Ez azt jelenti, hogy a liturgikus cselekedet feltételezi a résztvevők hitét, miközben az imádkozás helyes módja a helyesen értelmezett hitből fakad. Amikor Joseph Ratzinger tehát azt mondja, hogy gátat kell vetni „annak a tendenciának, amely személyes ötletekkel gúzsba köti a liturgiát”, akkor ezzel többek között azt sugallja számunkra, hogy észreveszi annak a veszélyét, hogy egy képzelet szülte szertartás elvezethet a nem megfelelő hithez.

A probléma nem új. Az V. század elején I. Ince pápa egy levelében sajnálattal állapította meg: „Minden egyes személy úgy látja helyesnek, hogy ne azt kövesse, amit örökségbe kapott, hanem azt, ami számára tetszetősebb. Ez pedig botrányt okoz a nép körében”. Ma is vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a liturgiát teljesen ki kell még találni, mert mindennek spontán kell születnie. Azonban ez nem így van. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a liturgiában már minden egyszer és mindenkorra kialakult.

A liturgikus szakértők, rubricisták olyan értelmezése, amely arra kényszerít, hogy pusztán csak azt ismételjük, amit egyszer már előírtak, tagadja az egyház történelmi dimenzióját, amelyet a II. vatikáni zsinat újra értékelt.

Reméljük, hogy a Szentlélek, aki elvezet bennünket a teljes igazságra, megadja nekünk a bölcsességet, hogy kövessük a helyes utat a két véglet, vagyis: a „már minden meg lett alkotva „és a még mindent meg kell alkotni” között – írja zsinati sorozatában a liturgiáról P. Dariusz Kowalczyk lengyel jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem tanára.

(vm)