2010-11-29 16:35:06

Advent a várakozás, az élő remény időszaka – a Pápa beszéde a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor


Erkölcsi és spirituális szintünk magasságának mércéje az, amit várunk, amiben reménykedünk – fejtette ki a Szentatya Advent első vasárnapján délben, a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez mondott beszédében. Advent, a liturgikus év kezdete, a várakozás időszaka. A várakozás olyan dimenzió, amely áthatja minden ember személyes, családi és közösségi életét.

Jelen van ezer helyzetben, a legjelentéktelenebb eseményektől kezdve egészen a legfontosabbakig, amelyek egész lényünket mélyen érintik. Ilyen például, amikor egy házaspár gyermeket vár, amikor várjuk egy távolról érkező rokon vagy barát látogatását, amikor egy fiatal várja egy fontos vizsga vagy állásinterjú eredményét. Az érzelmi kapcsolatokban várjuk, hogy találkozzunk a szeretett személlyel, várunk egy választ, egy levelet, vagy azt, hogy elfogadták bocsánatkérésünket.

Az ember addig él, amíg vár, amíg szívében él a remény – mutatott rá Benedek pápa. Mondhatnánk azt is, hogy az embert arról lehet felismerni, hogy mire várakozik. Mindnyájan feltehetjük a kérdést, különösen ebben az időszakban, amely Karácsonyra készít fel bennünket, hogy mit várunk? Mi felé vonz szívem életemnek ebben a pillanatában? Ezt a kérdést feltehetjük családi, közösségi és nemzeti szinten egyaránt. Mire várakozunk közösen? Mi egyesíti vágyainkat?

A Jézus születését megelőző időszakban, Izraelben rendkívüli módon várták a Messiást, Dávid király leszármazottját, hogy végre szabadítsa meg a népet minden erkölcsi és politikai rabszolgaságtól és hozza el Isten országát”. Senki sem hitte volna, hogy a Messiás egy olyan egyszerű lánytól születik, mint Mária, aki József, az igaz ember jegyese volt. Maga Mária sem gondolta volna soha, hogy ez vele megtörténhet, szívében azonban mégis olyan nagy volt a várakozás az Üdvözítőre, hite és reménye olyan lángoló volt, hogy Jézus benne méltó anyára talált. Titokzatos egybeesés van Isten és Mária várakozása között. Mária a „kegyelemmel teljes” teremtmény, aki teljesen átadja magát Isten szeretet-tervének.
Tanuljuk meg tőle, az Advent Asszonyától, hogy a mindennapi élet eseményeit új lélekkel éljük meg, elmélyült várakozással, amelyre csak Isten eljövetele tud választ adni.

Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek különféle nyelveken köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, utalva a születendő élet értékére. Urunk születésének ünnepére készülődve emlékezzünk arra a szeretetre, amellyel Mária várta az Isteni Gyermek születését. Tartsunk ki az imában, köszönjük meg Istennek az élet ajándékát és kérjük, hogy óvja minden ember életét.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.