2010-11-23 17:09:52

Haiti: a drámai helyzet és a szenvedés egyre csak fokozódik


Mint köztudott, a január 12-én földrengés pusztította karibi szigetországban most a kolera-járvánnyal kell megküzdeniük az embereknek. A helyzet egyre súlyosabb a természeti katasztrófa óta: a kolera már közel 2000 halálos áldozatot követelt és több tízezerre tehető a fertőzöttek száma. A járvány jelenleg ellenőrizhetetlen módon terjed a nem megfelelő egészségügyi állapotok miatt. Már a Port-au-Prince-i börtönbe is eljutott, ahol az utóbbi négy napban 10-en haltak meg. A hatóságok aggodalma nagy, ugyanis a túlzsúfolt börtönben mintegy 2000 rabot tartanak fogva.

Bernardito Auza érsek, Haiti apostoli nunciusa további felszólításokat tett, miszerint az országnak azonnali támogatásra van szüksége a járvány megállítása és a helyzet stabilizálása érdekében. A drámát tovább súlyosbítják a tüntetők és az ENSZ-kéksapkások közötti összeütközések, utcai harcok Cap-Haïtien városában, amelyek további halálos áldozatokat, sérülteket követelnek és fosztogatásokat okoznak. Auza érsek szerint a tüntetések annak is köszönhetőek, hogy az illetékes hatóságok nem képesek javítani a szigetország helyzetén január óta.

A szenvedés a földrengés óta egyre csak nő, ahelyett, hogy javulna; hatalmas pénzeket költenek a választásokra, ahelyett, hogy a kolera-járvány ellen küzdenének. „Cap-Haïtien egy csodálatos város volt – mondja az apostoli nuncius. Most azonban rá sem lehet ismerni, egy koszos nyomornegyeddé vált. Nincs ivóvíz, az ételt a hulladékkal teli utcákon árulják a romhalmaz közepén, ahol az állatok ellepik a sikátorokat és a hetek óta el nem vitt szemétből esznek. Nincs több vesztegetni való idő, hanem azonnal cselekedni kell!” – nyilatkozta Bernardito Auza érsek, Haiti apostoli nunciusa.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.