Stúdióbeszélgetés P. Szentmártoni Mihály jezsuitával hároméves homília ciklusa lezárása alkalmából

VR: - Kedves Mihály atya! Krisztus Király ünnepével lezáródik a liturgikus év és ezzel egyben az a három esztendő, amelyen keresztül megszakítás nélkül, nagy szeretettel és odaadással készítette a Vatikáni Rádiónak a vasárnapi homíliákat. Miközben megköszönjük a szerkesztőség és a hallgatóság nevében azt a sok szép gondolatot és buzdítást, amit Mihály atya adott, szeretnénk megkérdezni, mik voltak örömei és nehézségei a homíliák elkészítése során?

P. Szentmártoni: - Köszönöm az elismerő szavakat. Nagy örömet és megelégedést jelentett számomra a számtalan visszajelzés, hogy szívesen hallgatják elmélkedéseimet. Azt is tudom, hogy sok pap felhasználta őket vasárnapi szentbeszédeihez. Ezért úgy éltem meg a vatikáni rádió stúdióját, mint egy általános szószéket, ahonnan a nagyvilág felé hirdethettem Isten igéjét.

A nehézséget az jelentette, hogy mindig előre kellett dolgoznom, ami miatt nem volt mindig jelen a kellő hangulat. A hallgatóknak elárulhatjuk, hogy a homíliákat mindig egy hónappal előre olvastuk be. Ezért megtörtént, hogy a karácsonyi homíliákat már ádventben el kellett készíteni, a húsvéti elmélkedéseket pedig nagyböjtben.

Egy másik nehézséget, jobban mondva kihívást én magamnak szabtam meg: nem akartam senkitől „kölcsön venni” gondolatokat, hanem igyekeztem a saját lelkemből kiolvasni eredeti meglátásokat, értelmezéseket.

VR: - Pontosan erre szeretnék rákérdezni: többen is jelezték, hogy tetszett nekik a homíliák címe, amelyek nem ritkán újszerű módon fejezték ki az evangéliumi olvasmány üzenetét. Hogyan születtek ezek a címek?

P. Szentmártoni: - Az én módszerem jellegzetessége, hogy ötvöztem a lelkiségi teológia és a pszichológia kettős szemszögét. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy beleéltem magam az evangéliumi jelenetbe, pontosabban a szereplők lelki és pszichikai világába és megpróbáltam kiolvasni egy-egy kérdésüknek a hátterét.

Csak két példát említenék: Nikodémus éjnek idején kereste fel Jézust és többes számban fogalmazott: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél”. Nos, a pszichológia Nikodémus magatartásában felismeri az elhárító viselkedés egyik válfaját, amely a névtelenségbe való menekülés. Egy másik példa a farizeus és vámos imája a templomban: az első dicsekedett erényességével és ezzel újabb terhet vett magára, vagyis hogy a jövőben is tökéletes akar maradni; a vámos ellenben megvallotta bűnös voltát és ezzel letett a válláról egy nagy terhet. Ebben felismerhetjük a gyónás lényegét.

VR: - Gondolt-e Mihály atya arra, hogy esetleg könyv formájában is ki kellene adni homília sorozatát?

P. Szentmártoni: - Igen, szívesen látnám három éves kitartó munkám eredményét könyv formájában is. Egyelőre még nem találtam érdekelt kiadót. Mindenesetre az egész anyagot újra át kellene nézni és egységesíteni, mert három év folyamán akaratlanul is megváltozik az ember stílusa.

VR: - Emlékeztetünk rá, hogy P. Szentmártoni a Pápai Gergely Egyetem Lelkiségi Intézetének igazgatója, valamint a Szentté avatási Kongregáció teológus konzultora. E két munkaterület biztosan nagy áttekintést ad a mai kereszténység lelki valóságára. Mik azok az új témák, amik most leginkább jelen vannak?

P. Szentmártoni: - A lelkiség világában újdonságot jelentenek az új lelkiségi mozgalmak, amelyeket mi úgy nevezünk, hogy „új karizmák”. Ide tartozik a fokoláré mozgalom, az új katekumenek útja, a különféle családi mozgalmak. Ezek jellegzetessége, hogy mind laikus, világi hívek által kezdeményezett mozgalmak, ami annak a jele, hogy az egyháznak ez a rétege keresi igazi küldetését a mai világban.

A Szentté avatási Kongregációban végzett munkám valódi Isten áldása a számomra, hiszen valamiképpen belülről láthatom az Egyházban jelenlévő szentség gyümölcseit. Az utóbbi időben különösképpen felfigyeltem egy új szent-típusra, akiket én a „szenvedés misztikusainak” nevezek. Ezek többnyire fiatalok, szerzetesek és világi hívők, akik hősies fokon elfogadják a szenvedést Isten kezéből, mi több, Isten szeretetének különleges jelét látják benne és szenvedéseikből apostoli eszközt kovácsolnak. Csak néhány nevet említek meg: nemrégen avatták boldoggá a 19 éves Chiara Luce Badano olasz fokoláré leányt, akinek sugárzó mosolya és töretlen derűje sodró erővel bír. Egyik jelmondata ez volt: „Istenem, ha Te akarod, akkor én is akarom!”.

Megemlíteném Bogner Mária Margit vizitációs magyar fiatal szerzetesnővért, aki gyermekkorától kezdve kikezdhetetlen derűvel hordozta eltorzult lábából eredő fájdalmait, amelyeket mindig a „kis copfosokért” ajánlott fel; így nevezte ugyanis becézve a kínai kisgyerekeket, mert mindig oda akart menni missziókba. 28 évesen halt meg az érdi kolostorban. Boldoggá avatási ügye folyamatban van. Kapásból megemlítem „Lolo” spanyol újságírót, akinek a mottója ez volt: „Az én hivatásom az, hogy fogyatékos legyek!”

Ezekből a példákból a Gondviselő Isten üzenetét olvasom ki a modern ember számára. Ma annyira alapértékké lett az egészség és a fizikai jólét, hogy szinte elveszítettük azt a látásmódot, hogy a szenvedésre van más válasz is, nem csak a gyógyulás: ez pedig a szeretet. Az Úr Jézus nem vette el a szenvedést és nem szüntette meg a halált, átszenvedte a szenvedést, átment a halál sötét alagútján, de mindkét valóságban bennhagyta szeretetét. Azóta lehet szeretettel is szenvedni, amint ezt egy másik nagyszerű fiatal magyar üzeni: Kaszap István.

VR: - Mihály atya olyan lelkesen beszélt ezekről a példákról, hogy megkockáztatom a kérést: tartson rádiónknak egy sorozatot ezekről a szép példákról, hiszem, hogy hallgatóink is hálásak lennénk érte.

P. Szentmártoni: - Szívesen elfogadom a kérést, csak egy kis időt kérek, hogy kialakíthassam egy sorozat ideológiáját és megtaláljam hozzá a szükséges anyagot.

VR: - Búcsúzóul szeretnénk még egyszer megköszönni a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztői és hallgatói nevében Mihály atya homíliáit és Isten áldását kívánjuk további munkásságára.