A Keresztre szegezett Krisztus Király – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Krisztus Király ünnepének első olvasmánya Sámuel Második Könyvéből vett részlet, amelyben Dávid királlyá való fölkenéséről olvasunk. Megtudjuk, hogy Isten akarta, hogy Dávid népének ne csak fejedelme, hanem pásztora is legyen.

A második olvasmányban Szent Pál Apostol Isten irántunk való szeretetéről ír, ami abban nyilvánult meg, hogy kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott szeretett Fia országában.

Krisztus Király ünnepének Evangéliuma a Kereszten függő Krisztus Királyt tárja szemünk elé. Furcsa király, furcsa trónus. De még furcsább az Őt körülvevők viselkedése. Három emberkategóriára figyelhetünk fel: a bámészkodó tömegre, a gúnyolódó főtanács tagjaira, és a hitvalló jobb latorra. Ebben az evangéliumi olvasmányban nem szerepelnek a legkedvesebb szereplők: Jézus Édesanyja, a hűséges asszonyok és János, a szeretett tanítvány. Őket gondolatban idecsatoljuk elmélkedésünk során.

Álljunk meg először a bámészkodó, közömbös tömeg előtt: emberek, akik vagy elkísérték Jézust a keresztúton, vagy véletlenül találták itt magukat. Valószínűleg nem értették, miről is van tulajdonképpen szó. Láttak már máskor is keresztre feszített gonosztevőket, lázadókat, bűnözőket, ezért azt gondolhatták, hogy Jézus is egy volt ezek közül. Akik korábban találkoztak Vele, talán fel sem ismerték a szenvedéstől, verejtéktől és vértől eltorzított arcát.

Jézust ma is keresztre feszítik. És ma is van tömeg, vannak emberek, akik nem ismerik fel, hogy ez a megcsúfolt ember Jézus, az Isten Fia, a világmindenség Királya. Sokan kérdezték, hol volt Jézus Dachauban, pedig a válasz egyszerű volt: Jézus volt a sok megalázott, megkínzott és kivégzett ember. Sokan kérdezik, hogy hol van Jézus a ma világszerte folyó kegyetlen háborúkban, ahol emberek tízezreit gyilkolják le, pedig a válasz egyszerű: Jézus az az elesett katona, az a lemészárolt civil, aki ott életét veszíti.

De sokan ezt nem látják, azt hiszik, ennek így kell lennie, ez a történelem kegyetlen sorsa. Krisztus Király ünnepe arra szólít fel bennünket, hogy lépjünk ki a bámészkodó tömegből és váljunk a köztünk mindig jelenlévő Krisztus Király tanúivá.

Álljunk meg továbbá a gúnyolódó főtanács tagjai előtt. Ezek kicsúfolták Jézus gyengeségét, kiszolgáltatottságát: „Másokat megmentett, most mentse meg magát, ha Ő a Messiás, az Isten választottja.” Ezekhez csatlakoztak a katonák is, akik szintén Jézus tehetetlenségén élcelődtek: „Ha Te vagy a zsidók királya, segíts magadon!”

Jézus, Krisztus Király mintha ma is tehetetlennek tűnne, csakhogy ezt gyakran az Egyházra mondják. Ha tényleg Krisztus Egyháza, akkor miért vannak benne bűnös papok és hívek, miért nem védi meg magát a világ fölényes mosolygása ellen? Krisztus Király ünnepe arra szólít fel bennünket, hogy merjünk szót emelni az alaptalan vádak ellen.

De ne csak másokra gondoljunk, hanem álljunk oda magunk is a kereszten függő Krisztus Király elé, és találjuk meg helyünket az Őt körülvevők között. Ebben segíthet egy első tekintetre mellékesnek tűnő körülmény. Érdekes megfigyelni, hogyan fogalmaznak ezek az emberek: „Ha te vagy a zsidók királya, segíts magadon!”

„Ha te vagy…”. Ez a feltételes módon történő fogalmazás kifejez kételyt, titkos vágyat és vádat. Kételyt, mert a kérdező nem hisz maradéktalanul abban, amit tudni szeretne. Titkos vágyat, mert a kérdező titokban mégis remél abban, hogy igaz az, amit tudni szeretne. Vádat, mert a kérdező akarja, hogy igaz legyen az, amit tudni szeretne.

Hitünk e három kérdés körül forog. Mi is gyakran feltételes módon fogalmazunk. „Ha jó az Isten, hogyan engedheti meg ezt, vagy azt” Szeretnénk hinni, hogy Isten valóban jó, de kételkedünk benne, mert a látszat mintha ellene mondana, egyben vádoljuk Isten, mert ha jó, akkor, véleményünk szerint nem tűrheti az ártatlanok szenvedését.

„Ha szent az Egyház” – fogalmazunk. Ebben a mondatban benne van kételyünk, hogy az Egyház mégsem annyira szent, amint azt hinni szeretnénk; a titkos vágy, hogy hátha mégiscsak szent az Egyház és a vád, hogy miért ilyen az Egyház, amilyennek mutatkozik: gyenge, bűnös, esetlen.

„Ha szeret az Isten” – fogalmazunk. Ebben a mondatban ismét benne van kételyünk, vágyunk és vádunk. Kétely: nem látom, hogyan szeret az Isten. Titkos vágy: akarom hinni, hogy minden látszat ellenére szeret az Isten. Vád: Ha szeret, akkor miért nem hallgatja meg kérésemet.

Hogy megtaláljuk a kiutat a kételyek és vádak hínárjából, a jobb latorhoz kell csatlakoznunk. Ő nem kételkedett, nem vádolt, nem fogalmazott feltételes módon, hanem határozottan hitvallást tett: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljön uralmad!” Figyeljük meg jól azt is, hogy Jézus az első két embercsoport kérdéseire, vádjaira és gúnyolódására nem válaszolt semmit, de a latornak válaszolt: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. Ez a mi Jézusunk, a Kereszten függő és megcsúfolt Király, aki még a Kereszt agóniájában is másokra gondol nagy szeretettel.

(2 Sám 5, 1-3; Kol 1, 12-20; Lk 23, 35-43)