2010-11-11 17:08:09

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok támogassák az új evangelizáció művét - mondta XVI. Benedek pápa


Az eucharisztikus kongresszus a hit ünnepe Krisztus, az emberiségért hozott legmagasabb rendű áldozat körül – ez az ünnep lehet nemzeti vagy világméretű. Ebben az esetben Statio Orbis az eucharisztikus kongresszus neve – állapította meg a Szentatya a plenáris ülés résztvevőihez intézett beszédében.

Krisztus Testének szeretetközössége révén az egyház egyre inkább saját magává válik: az egység misztériumává függőlegesen és vízszintesen az egész emberi nem számára. A bomlasztás vírusaival szemben, amely a mindennapi gyakorlat szerint a bűn miatt az emberiségben gyökerezik, Krisztus Teste egységet teremtő erőként jelentkezik. Az Eucharisztia, amely szüntelenül alakítja az egyházat, megteremti az emberek közötti egységet is.

A pápa szerencsés egybe esésnek nevezte a mostani plenáris ülést, amelyre 50 évvel a müncheni eucharisztikus kongresszus után került sor. Ezen pedig részt vett a fiatal Joseph Ratzinger teológus is. A dublini kongresszus is jubileumi jellegű lesz, mert 2012-ben ünnepeljük a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulóját.

Az eucharisztikus kongresszusok feladata az is, hogy sajátos módon hozzájáruljon az új evangelizációhoz misztagogikus módon, az igehirdetés és a szentségek, az ima, a liturgia révén – fejtette ki a pápa, utalva arra, hogy az Eucharisztiához szorosan kapcsolódik a misszió, a minden keresztényt érintő küldetés. Az eucharisztikus kongresszusok hozzájárulnak az egyház eucharisztikus életének szüntelen megújulásához.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.