2010-11-10 18:26:27

„Korunk nagy kihívása a figyelem felkeltése” – stúdióbeszélgetés Roska Tamás professzorral


RealAudioMP3 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar alapító dékánja november 7-e és 10-e között részt vett Rómában egy nemzetközi orvos biológiai technológiákkal foglalkozó kongresszuson.

Roska Tamás villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja vezette a 190 tudós összejövetelén az egyik kerekasztal beszélgetést. Műsorunknak adott interjújában rámutatott, hogy a két csúcstechnológia, a biotechnológia és az elektronika-számítástechnika határán új termékek és szolgáltatások jönnek létre. A molekuláris bionika lényegében egy új iparágat jelent. Komoly dilemma, hogy az új technológiák a kísérletezés, vagy a gyógyítás célját szolgálják-e.

Roska Tamás professzor, akinek nevéhez fűződik a bionikus szem kifejlesztése, beszámol a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Pázmány Péter Információs Technológiai Kar együttműködéséről, amely a látássérültek gyógyítására irányul.

Az intézmény honlapja: www.lataskozpont.hu.








All the contents on this site are copyrighted ©.