Borromeo Szent Károly megreformálta az egyházat kezdve saját életével – a pápa levele a milánói bíboros érsekhez

November 4-én ünnepeljük Borromeo Szent Károly, az egyház egyik nagy reformátora liturgikus emléknapját. Milánó püspökét, a trentói zsinat főalakját 400 évvel ezelőtt avatták szentté. A pápa ebből az alkalomból intézett levelet Borromeo Szent Károly mai utódához, Dionigi Tettamanzi milánói bíboros érsekhez.

„Kövessük Borromeo Szent Károly példáját, aki igazi édesapja volt a szegényeknek: az irántuk való szeretet arra késztette, hogy saját házát és vagyonát a nélkülözőknek ajándékozza” – írja a Szentatya a lombardiai főváros nagy szentjére emlékezve. Károly 1538-ban született és 1610-ben avatták szentté. Az a korszak, amelyben püspöki szolgálatát végezte, rendkívül bonyolult volt nemcsak a társadalom, hanem az egyház számára is. A szegények iránti szeretete akkor érte el zenitjét, amikor a szentéletű főpásztor népe körében maradt a számtalan áldozatot szedő 1576-ban pusztító pestisjárvány idején. Biztatta, szolgálta és védelmezte a milánói népet az imán, a bűnbánat cselekedetein és a szeretetszolgálat eszközein keresztül.

Az irgalmas szeretet indította arra, hogy magára vállalja a nevelés nem könnyű feladatát is. Nevelte népét a hitoktatás megszervezésével, a papokat szemináriumok alapításával, a gyermekeket és a fiatalokat az oktatásukkal foglalkozó szerzetes intézetek és laikus konfraternitások, testvérületek alapításával. A Szentatya szavaival Borromeo Károly szigorú életstílusa – a böjtölés, a bűnbánat és az önmegtagadás – nemcsak arra szolgált, hogy saját spirituális tökéletességét növelje. Valójában mindez püspöki szolgálatának sajátos módszere volt, hogy kieszközölje a bűnösök megtérését.

A Szentatya a milánói bíboroshoz, Dionigi Tettamanzi érsekhez intézett levelében végül még ezt írja: „Hálát adok Istennek azért, hogy a milánói egyház mindig bővelkedett a szeretetszolgálatban elkötelezett szerzetesi hivatásokban. Szent Károly példája és közbenjárása által maradjatok hűségesek ehhez az örökséghez, hogy így minden megkeresztelt a mai társadalomban is prófétai módon tanúsíthassa a közöttünk élő Krisztus szeretetét.
(ik)