A magyar görög katolikus egyház küldetése, hogy a híd szerepét töltse be” – Ivancsó
István görög katolikus pap, teológiai tanár könyvismertetése
Akiyama Manabu japán
klasszika-filológus, ókortudománnyal foglalkozó professzor, aki a felnőttként, tudatosan
vállalt keresztségben a János nevet kapta, gyönyörű kiállítású könyvet ajándékozott
a tudományos világnak.
A könyv teljes címe elmondja tartalmának lényegét:
A görög katolikus Egyház Magyarországon: Öröksége és távlata.
A mű olyan húsz
fejezetből áll össze, melyek mindegyike önálló tanulmányként jelent meg japán nyelven.
Amikor szerzőnk ezeket kötetbe gyűjtötte, két nagy részt alakított belőlük: az örökségnek,
illetve a távlatnak megfelelően. Mind a kettő további két részre oszlik. Az örökségbe
az egyháztörténeti és kánonjogi, valamint a liturgikus teológiai témák kerültek, míg
a távlatokban az ókortudományi és a tipológiai tanulmányok kaptak helyet.
Hogy
honnan van a professzornak ez a gazdag anyaga? A kérdésre nem nehéz megadni a választ,
a személyes ismeretség révén. Ugyanis szerzőnk figyelme már régen a patrisztika felé
fordult. Tokióban 2001-ben ki is adta az arról szóló könyvét, hogy hogyan értelmezik
a görög egyházatyák a pogány és az ókori irodalmat. Ekkor főleg Alexandriai Szent
Kelemen szempontjait használta. Innen már csak egy lépés volt, hogy Alexandriai Szent
Atanázt is felfedezze.
Ugyanakkor egy másik felfedezésre is eljutott a görög
atyák műveinek olvasása közben: a görög szertartású istentisztelet megtapasztalása
egyáltalán nem elhanyagolható. Így jutott el hozzánk, Nyíregyházára, a Szent Atanázról
elnevezett Görög Katolikus Hittudományi Főiskolára, ahol rendes beiratkozott hallgatóként
egy félévet töltött, s közben a Szemináriumunk lakója volt. – De nem elégedett meg
annyival, hogy csupán tudományos ismereteket szerezzen. A szertartások hanganyagát
rögzítette, és anyagát bedolgozta a könyvbe. S még egy utolsó szempont: sokat utazott,
számtalan templomot, egyházközséget felkeresett, hogy a magyar görög katolikus egyházról,
életéről, liturgikus gyakorlatáról tapasztalatot szerezzen. Sőt, valójában ez az egész
Kárpát-medencére vonatkozik: mindenütt megfordult, ahol görög katolikusok élnek, akiknek
kapcsolatuk van vagy volt a magyar görög katolikusokkal. (Ezt az 1. számú függelékben
meg is örökíti.) – Ha valakiről, akkor szerzőnkről valóban el lehet mondani, hogy
nem „íróasztal-teológiát” művelt, hanem ténylegesen „életszagú” a könyve, még akkor
is, ha a legmagasabb tudományos követelményeknek is eleget tesz.
Hogy miről
szól a könyv? Erre a kérdésre is viszonylag könnyű megadni a választ még a japánul
nem tudó olvasónak is, hiszen szerzőnk gondoskodott arról, hogy bőséges magyar nyelvű
összefoglalás (651-699) egészítse ki a művét, valamint részletes olasz nyelvű tartalomjegyzék
(700-702).
Szerzőnk – bevallott célja szerint – azt akarja kimutatni, hogy
a háromszázezer hívőt számláló magyar görög katolikus egyháznak küldetése van: hidat
építeni kelet és nyugat között. Ezt a hídépítést szeretné elősegíteni azáltal, hogy
bemutatja történetét Szent István korától napjainkig, kitekintve a szlovákiai görög
katolikusokra is, valamint a máriapócsi baziliták történetére; bemutatja kánonjogi
berendezkedését a Keleti egyházak törvénykönyvének történetét és teológiáját felvázolva.
De ami a legfontosabb: részletesen foglalkozik a görög katolikus liturgiával és annak
teológiájával is. Világosan leszögezi, hogy a magyar görög katolikus egyház valódi
liturgikus gyakorlatának azt tekinti, amelyet még Keresztes Szilárd püspök idejében
tapasztalt nálunk. S mint említettem, erről hangfelvételeket is készített.
A
könyv második része már sokkal inkább elméleti. Ez a filológiával, ókortudománnyal,
patrológiával foglalkozik, valamint a keleti tipológiával. Szerzőnk itt az ókorba
megy vissza, de belekalandozik a középkorba is, és általánosan beszél a bizánci egyházról,
azonban ahol lehet, vonatkozásba hozza mondanivalóját a magyar görög katolikus egyházzal.
Tehát nem szakad el tőlünk. A könyv utolsó fejezetei különösen érdekesek, mert bennük
az ősi japán vallást és vallásosságot próbálja párhuzamba állítani a görög katolikus
egyházzal, legalábbis tipológiai, előképi vonatkozásban.
Úgy gondolom, teljesen
azonosulhatunk szerzőnknek a bevezetőben írt gondolatával: „Azt szeretném remélni,
hogy szemléletmódom előmozdítja a keleti és nyugati világnézet közötti párbeszédet”
(655-656), továbbá az ázsiai vallások irányában az inkulturáció egyik eszköze lehet.