„Csak Isten szeretetének evangéliumi jó híre vethet véget a gyűlöletnek és az erőszaknak” – a pápa homíliája a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódust lezáró szentmisén

Október 24-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött az az ünnepélyes szertartás, amellyel XVI. Benedek lezárta a két héttel ezelőtt megkezdődött összejövetelt. Hálát adott Istennek ezért a rendkívüli tapasztalatért, amely az egész egyház, különösen a Földközi-tenger és Mezopotámia közötti térségen élő Isten népének javát szolgálta.

A ma véget érő püspöki szinódus mindig szem előtt tartotta az első keresztény közösség példáját, amelyről az Apostolok Cselekedeteiben így olvashatunk: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (Ap. Csel 4,32).

Ezt a valóságot mi is megtapasztaltuk az elmúlt napokban, osztozva a Közel-Kelet keresztényeinek örömeiben és fájdalmaiban, aggodalmaiban és reményeiben. Megéltük az egyház egységét a térségben jelen lévő helyi egyházak változatosságában. A Szentlélek által vezettetve egy szívvel és egy lélekkel éltünk a hitben, reményben és szeretetben, mindenekelőtt az Eucharisztia ünneplésekor, amely az egyházi közösség forrása és csúcsa, továbbá a reggeli zsolozsma idején, amelyet minden nap a Közel-Kelet hét katolikus rítusának egyike szerint imádkoztunk el. Így érvényre juttattuk a keleti katolikus egyházak liturgikus, spirituális és teológiai gazdagságát, a latin egyház kincsei mellett.

Az ajándékok értékes kicserélését jelentette ez, amely minden szinódusi atya javára vált. Kívánatos, hogy ez a pozitív tapasztalat megismétlődjön a Közel-Kelet egyes közösségeiben, elősegítve a hívek részvételét más katolikus rítusú liturgiák során is, megnyílva ezáltal az egyetemes egyház dimenzióinak.

A közös ima hozzásegített bennünket ahhoz, hogy szembenézzünk a katolikus egyházat a Közel-Keleten érintő kihívásokkal. Ezek közül az egyik a „sui iuris”, azaz önálló, saját jogú egyházakon belüli szeretetközösség, valamint a különféle hagyományú katolikus egyházak közötti kapcsolatok. A pápa utalt a vasárnapi evangéliumi szakaszra, amely szerint szükségünk van alázatra, hogy felismerjük saját korlátainkat, tévedéseinket és mulasztásainkat ahhoz, hogy valóban egy szív és egy lélek legyünk.

A katolikus egyházon belüli teljesebb szeretetközösség kedvez a többi egyházzal és egyházi közösséggel folytatott ökumenikus párbeszédnek is. A katolikus egyház ezen a szinódusi ülésen ismételten leszögezte meggyőződését: tovább kell folytatni ezt a párbeszédet, hogy véglegesen megvalósuljon Jézus imája, „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21).

A Közel-Kelet keresztényeire alkalmazhatjuk Jézus Urunk szavait: „Ne félj, te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot” (Lk 12,32).

Valóban, bár szám szerint kevesen vannak, az isteni szeretet jó hírének hirdetői, azé a szereteté, amely éppen a Szentföldön nyilatkoztatta ki magát Jézus Krisztus személyében. Ez az üdvözítő Szó, a szentségek kegyelme révén megerősítve, sajátos hatékonysággal visszhangzik azokon a helyeken, amelyeken az isteni Gondviselés révén leírták az egyetlen Szót, amely képes a bosszú, a gyűlölet, az erőszak ördögi körének megtörésére.

Egy megtisztult szívből, amely kibékült Istennel és embertársaival, a béke kezdeményezései születhetnek helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Ennek a megvalósításához, amely az egész nemzetközi közösség feladata, a keresztények, mint teljes jogú állampolgárok hozzá kívánnak járulni a nyolc boldogság lelkiségének megfelelően: a béke építőiként, a kiengesztelődés apostolaiként az egész társadalom javára.

A Közel-Keleten már túlságosan hosszú ideje tartanak a konfliktusok, háborúk, az erőszak és a terrorizmus. A béke, amely Isten ajándéka, egyben a jóakaratú emberek, a nemzeti és nemzetközi intézmények erőfeszítéseinek eredménye is, különös tekintettel azokra az államokra, amelyeket a konfliktusok megoldásának keresése érint. Soha nem törődhetünk bele a béke hiányába. A béke lehetséges. A békére sürgető szükség van. A béke nélkülözhetetlen az emberhez és a társadalomhoz méltó élet számára. A béke a legjobb orvosság arra, hogy megszűnjön a közel-keletiek kivándorlása.

Imádkozzunk a Szentföld békéjéért – hangzott a pápa felhívása. Imádkozzunk a Közel-Kelet békéjéért, elkötelezve magunkat arra, hogy Istennek ez az ajándéka, amelyet a jóakaratú embereknek kínál fel, az egész világon elterjedjen.

A keresztények hozzá járulhatnak a valódi vallás- és lelkiismereti szabadság előmozdításához is. A személy egyik legalapvetőbb jogáról van szó, amelyet minden államnak mindig tiszteletben kellene tartania. A Közel-Kelet számos országában létezik már az istentiszteleti szabadság, míg a vallásszabadság gyakran eléggé korlátozott. Biztosítani kell a különböző vallási közösségek tagjainak a valódi szabadságot hitük megéléséhez és megvallásához. Ez lehetne a keresztények és muzulmánok közötti, mindenki által fontosnak és sürgetőnek tartott párbeszéd témája – állapította meg homíliájában XVI. Benedek pápa.

A szinódusi megbeszéléseken a résztvevők hangsúlyozták, hogy ismét fel kell kínálni az evangéliumi tanítását azoknak, akik csak kevéssé ismerik azt, vagy eltávolodtak az egyháztól. Gyakran szóba került a Közel-Kelet új evangelizálásának szükségessége is. Széles körben elterjedt témáról van szó, főleg az első keresztény országokban. A nemrégen létrehozott Pápai Tanács, amely az Új Evangelizálás előmozdítását szolgálja, szintén erre a fontos igényre válaszol.
A pápa, miután tanácskozott az egész világ püspöki konferenciáival, és miután meghallgatta a Püspöki Szinódusi Főtitkárság Rendes Tanácsának véleményét, elhatározta, hogy a következő Rendes Püspöki Szinódusi Közgyűlést 2012-ben a következő témának szenteli: „Nova evangelizatio ad christianam fidem tradendam” – vagyis „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadására”.

(vm)