„Csak Isten szeretetének evangéliumi jó híre vethet véget a gyűlöletnek és az erőszaknak”
– a pápa homíliája a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódust lezáró szentmisén
Október 24-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődött az az ünnepélyes szertartás,
amellyel XVI. Benedek lezárta a két héttel ezelőtt megkezdődött összejövetelt. Hálát
adott Istennek ezért a rendkívüli tapasztalatért, amely az egész egyház, különösen
a Földközi-tenger és Mezopotámia közötti térségen élő Isten népének javát szolgálta.
A ma véget érő püspöki szinódus mindig szem előtt tartotta az első keresztény
közösség példáját, amelyről az Apostolok Cselekedeteiben így olvashatunk: „A hívők
sokaságának egy volt a szíve-lelke” (Ap. Csel 4,32).
Ezt a valóságot mi is
megtapasztaltuk az elmúlt napokban, osztozva a Közel-Kelet keresztényeinek örömeiben
és fájdalmaiban, aggodalmaiban és reményeiben. Megéltük az egyház egységét a térségben
jelen lévő helyi egyházak változatosságában. A Szentlélek által vezettetve egy szívvel
és egy lélekkel éltünk a hitben, reményben és szeretetben, mindenekelőtt az Eucharisztia
ünneplésekor, amely az egyházi közösség forrása és csúcsa, továbbá a reggeli zsolozsma
idején, amelyet minden nap a Közel-Kelet hét katolikus rítusának egyike szerint imádkoztunk
el. Így érvényre juttattuk a keleti katolikus egyházak liturgikus, spirituális és
teológiai gazdagságát, a latin egyház kincsei mellett.
Az ajándékok értékes
kicserélését jelentette ez, amely minden szinódusi atya javára vált. Kívánatos, hogy
ez a pozitív tapasztalat megismétlődjön a Közel-Kelet egyes közösségeiben, elősegítve
a hívek részvételét más katolikus rítusú liturgiák során is, megnyílva ezáltal az
egyetemes egyház dimenzióinak.
A közös ima hozzásegített bennünket ahhoz,
hogy szembenézzünk a katolikus egyházat a Közel-Keleten érintő kihívásokkal. Ezek
közül az egyik a „sui iuris”, azaz önálló, saját jogú egyházakon belüli szeretetközösség,
valamint a különféle hagyományú katolikus egyházak közötti kapcsolatok. A pápa utalt
a vasárnapi evangéliumi szakaszra, amely szerint szükségünk van alázatra, hogy felismerjük
saját korlátainkat, tévedéseinket és mulasztásainkat ahhoz, hogy valóban egy szív
és egy lélek legyünk.
A katolikus egyházon belüli teljesebb szeretetközösség
kedvez a többi egyházzal és egyházi közösséggel folytatott ökumenikus párbeszédnek
is. A katolikus egyház ezen a szinódusi ülésen ismételten leszögezte meggyőződését:
tovább kell folytatni ezt a párbeszédet, hogy véglegesen megvalósuljon Jézus imája,
„legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21).
A Közel-Kelet keresztényeire alkalmazhatjuk
Jézus Urunk szavait: „Ne félj, te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek
adja az országot” (Lk 12,32).
Valóban, bár szám szerint kevesen vannak, az
isteni szeretet jó hírének hirdetői, azé a szereteté, amely éppen a Szentföldön nyilatkoztatta
ki magát Jézus Krisztus személyében. Ez az üdvözítő Szó, a szentségek kegyelme révén
megerősítve, sajátos hatékonysággal visszhangzik azokon a helyeken, amelyeken az isteni
Gondviselés révén leírták az egyetlen Szót, amely képes a bosszú, a gyűlölet, az erőszak
ördögi körének megtörésére.
Egy megtisztult szívből, amely kibékült Istennel
és embertársaival, a béke kezdeményezései születhetnek helyi, nemzeti és nemzetközi
szinten. Ennek a megvalósításához, amely az egész nemzetközi közösség feladata, a
keresztények, mint teljes jogú állampolgárok hozzá kívánnak járulni a nyolc boldogság
lelkiségének megfelelően: a béke építőiként, a kiengesztelődés apostolaiként az egész
társadalom javára.
A Közel-Keleten már túlságosan hosszú ideje tartanak a
konfliktusok, háborúk, az erőszak és a terrorizmus. A béke, amely Isten ajándéka,
egyben a jóakaratú emberek, a nemzeti és nemzetközi intézmények erőfeszítéseinek eredménye
is, különös tekintettel azokra az államokra, amelyeket a konfliktusok megoldásának
keresése érint. Soha nem törődhetünk bele a béke hiányába. A béke lehetséges. A békére
sürgető szükség van. A béke nélkülözhetetlen az emberhez és a társadalomhoz méltó
élet számára. A béke a legjobb orvosság arra, hogy megszűnjön a közel-keletiek kivándorlása.
Imádkozzunk a Szentföld békéjéért – hangzott a pápa felhívása. Imádkozzunk
a Közel-Kelet békéjéért, elkötelezve magunkat arra, hogy Istennek ez az ajándéka,
amelyet a jóakaratú embereknek kínál fel, az egész világon elterjedjen.
A
keresztények hozzá járulhatnak a valódi vallás- és lelkiismereti szabadság előmozdításához
is. A személy egyik legalapvetőbb jogáról van szó, amelyet minden államnak mindig
tiszteletben kellene tartania. A Közel-Kelet számos országában létezik már az istentiszteleti
szabadság, míg a vallásszabadság gyakran eléggé korlátozott. Biztosítani kell a különböző
vallási közösségek tagjainak a valódi szabadságot hitük megéléséhez és megvallásához.
Ez lehetne a keresztények és muzulmánok közötti, mindenki által fontosnak és sürgetőnek
tartott párbeszéd témája – állapította meg homíliájában XVI. Benedek pápa.
A
szinódusi megbeszéléseken a résztvevők hangsúlyozták, hogy ismét fel kell kínálni
az evangéliumi tanítását azoknak, akik csak kevéssé ismerik azt, vagy eltávolodtak
az egyháztól. Gyakran szóba került a Közel-Kelet új evangelizálásának szükségessége
is. Széles körben elterjedt témáról van szó, főleg az első keresztény országokban.
A nemrégen létrehozott Pápai Tanács, amely az Új Evangelizálás előmozdítását szolgálja,
szintén erre a fontos igényre válaszol. A pápa, miután tanácskozott az egész világ
püspöki konferenciáival, és miután meghallgatta a Püspöki Szinódusi Főtitkárság Rendes
Tanácsának véleményét, elhatározta, hogy a következő Rendes Püspöki Szinódusi Közgyűlést
2012-ben a következő témának szenteli: „Nova evangelizatio ad christianam fidem tradendam”
– vagyis „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadására”.