2010-10-24 16:12:13

Az evangélium hirdetése nem a világ forradalmasítása, hanem annak átalakítása Krisztus erejéből merítve – a Szentatya szavai az Úrangyal elimádkozásakor


Október 24-én, vasárnap délben a Mária ima előtt mondott beszédében a pápa utalt a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódus lezárására, majd emlékeztetett rá, hogy október utolsó előtti vasárnapja a világmisszió ünnepe. Idei mottója: „Az egyházi szeretetközösség építése a misszió kulcsa”. Isten Szolgája, VI. Pál tanította: „Az egyház létcélja az evangelizálás, vagyis az, hogy hirdesse az evangéliumot, hogy tanítson, hogy közvetítse a kegyelem ajándékát, hogy kiengesztelje a bűnösöket Istennel, hogy megjelenítse Krisztus áldozatát a szentmisében, amely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete”.

XVI. Benedek bejelentette, hogy a következő rendes püspöki szinódust 2012-ben tartják az új evangelizálás témájáról. Az egyház mindig és mindenütt jelen van, mint ma is a Közel-Keleten, és azon fáradozik, hogy befogadjon minden embert. Benedek pápa idézte az olasz és német származású Romano Guardini teológus szavait, miszerint az egyház valósága magába foglalja az Istennel kapcsolatban lévő emberiség teljességét.

Szent Pál tanúságtételére emlékeztetve a Szentatya leszögezte: a missziós feladat nem az, hogy forradalmasítsuk a világot, hanem, hogy átalakítsuk azt Krisztus erejéből merítve. Végül a pápa a Szűzanyához fohászkodott, aki új missziót kapott a keresztre feszített Jézustól: legyen mindazok Anyja, akik hinni akarnak benne és követni akarják őt. A Szentatya Mária oltalmába ajánlotta Közel-Kelet keresztény közösségeit és az evangélium minden hírnökét.

Az Úrangyala elimádkozása után a pápa a nagy világnyelveken is köszöntötte a Szent Péter teret megtöltő hívősereget. Olaszul azokhoz a zarándokokhoz fordult, akik százával vettek részt a vatikáni Római Zarándok Művek által szervezett kezdeményezésen, amely az Örök Városba vezető és onnan kiinduló ősi zarándokutak újra felfedezését célozta. Lazio tartomány mintegy 30 folklór csoportja zenés, történelmi kosztümös felvonulásban érkezett a Szent Péter térre, hogy fogadja a Szentatya áldását.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.